2009 10 31 bejegyzései

Magyar Vándor, és depó a Pirosnak

Magyar Vándor

A dolog úgy kezdődött, hogy Macinak beígértem egy kis depózást a Piros 85-re. Így kora reggel felcsattogtam a sztrádán Bp-re, majd kitettem Macit a Római fürdőnél, útjára bocsátva. Róla később.

Én magam egész napos unalom ellen amit Pesten kéne töltenem, elfoglaltam magam egy rövidke túrával, amit Magyar Vándornak hívnak.
Először is elvittem az autómat a célhelyre, Pilisvörösvárra.
Kis kevergés után megtaláltam a Béke utcát, és mivel sürgős dolgom is akadt, amit nem tudtam hol elvégezni, hirtelen ötlettől vezérelve a temető felé vettem az utamat. No, szuper mobilwc-k voltak felállítva, így kora hajnalban még tisztán, rendesen. Megkönnyebbülve parkoltam le a kocsit, majd rájöttem, hogy nem hoztam magammal dzsekit. Sajnos kis lenge futócuccban túrázni ugyan kellemes lett volna, no de még másfél órát kell addig a hidegben buszoznom. Így nem volt más ötletem, felvettem Maci egyik pucsiját, és úgy indultam gyalog a buszmegállóhoz.
Néhány koránkelő embernek ugyancsak kinyílt a szeme, mikor meglátott egy fekete futónadrágban, és éppen térdig érő piros polár pulcsiban engem. Sőt, szerintem néhánynak a szája is tátva maradt, annyira megbámultak.
De én csak magamban mosolyogtam, különösebben nem zavart, hogy a pulcsi válla a könyökömnél van, az ujja meg jó volt kesztyű helyet is.
Bizony elkelt a pulcsi de még a kesztyű is a hajnali hidegben. Várnom kellett az előre kinézett buszra, ami aztán Esztergomig vitt.
Ott a ködös pályaudvaron hamarosan felfedeztem néhány túrahátizsákos fiatalembert, az egyikkel kölcsönösen leszólítottuk egymást, hogy ugyebár Dobogókőre megyünk túrázni.
Gábor - (a Négyszögletes Kerekerdő rendezője) szóval és képpel tartott egész úton, havas fotókat néztünk a telefonjában a rajthelyre való érkezésig. Dobogókőn nem volt hó, bár örültünk volna neki.
Volt még egy fél óránk a rajtolásig, addig fotózkodtunk, és gyönyörködtünk a szép kilátásban, meg a párában a Duna fölött.
Aztán kitöltöttük a papírokat, találkoztunk Karcsival és Krisztivel (szervezők és pontőrök voltak Nagykovácsiban, ahova engem is meginvitáltak, köszönet is érte) majd elindultunk a PIROS jelzésen.
Gábor irdatlan tempót diktált, én pedig meg akartam mutatni hogy bírom, ezért villámgyorsan Pilisszentkeresztre értünk. A piros jel keresése közben ért minket utol Andi aki szeretett volna továbbra is nyomunkban loholni, lévén hogy friss túrázó, picit még bizonytalan volt egyedül.
Örültünk neki, és végig együtt is maradtunk, bár a tempót kicsit lassítottuk, hisz nem volt miért sietnünk. Főleg nekem, aki a célban várja majd a hosszútávon túrázó srácokat.
Hárman együtt érkeztünk a Magashegyi nyereghez, ahol friss vizet kaptunk, egy ellenőrző pontnál. Aztán annyira belemelegedtünk a túrabeszámolókba meg tanácsadásba Andinak, hogy a nagy fotózkodás beszélgetés közben túlmentünk az egyik elágazásnál.
Kis visszakozás, szalag megtalálás, és mentünk is tovább.
A Csévi nyeregnél Zsotyek volt a pontőr, megkaptuk a pecsétünket, és továbbra is az őszi erdőben gyönyörködve haladtunk.
Az Iluska forrásnál nem figyeltünk, másik úton indultunk el. Később észrevettem, hogy itt a piros, hol a piros, nincs meg a piros jel. Megint vissza, és megkeresve a szalagot, megvártam a többieket.
Most már jó helyen voltunk, nagyon is, mert jó nagy hegy következett. Vagy inkább csak meredek emelkedő.
Gábor felszaladt mint a nyúl, Andi loholt utána, el is fogyott a levegője. Én pedig a tapasztalat szerint legkellemesebben, apró pici léptekkel de szépen folyamatosan vettem be a csúcsot. Nekem ez bevált, így nem is volt semmi gond a "dombocskával".
Elértünk egy gázvezeték nyomvonalat, ahol már a sárgára kellett leválni, innen már nem volt messze a cél. A nyomvonal friss volt, kicsit sáros is lett a cipőm. :-)
Beértünk a faluba, néhány utcát még érintve hamarosan célban voltunk. Táv: 20,15 km, Szint: 456 m. Idő: 3.50
Meglett az 1-6, szóltak is hogy éppen most kapták az okleveleket, még meg kell keresni. Az enyém nemigen akarózott meglenni, de a várakozás alatt zsíros és vajas kenyeret eszegettem, és szörpöt iszogattam.
Végül megkaptuk a díjazást, Andi elköszönt, Gábort kivittem az állomásra, én magam pedig irány a Kopár csárda parkolója, ahol várhatóan hamarosan érkeznek a társaim.

Macihoz ugyanis még csatlakozott Tamás és Vajdaúr, Dobogókőn, ők az 50B-re jöttek kikapcsolódni.
A Kopár csárda parkolójában éppen megláttam amint Papp Gabi rohan az úton keresztül. Már akkor láttam, hogy nagyon jó időt fog menni.
Aztán Fridrich Laci, Dani, és még jó pár ismerős következett akik a hosszú terepfutáson indultak. Nekik aztán külön gratulálok, emberes feladat volt!
Összefutottam még Zolival, aki szintén az 50B-n nyomta, nem is akárhogy. :-)
Nemsokára megjöttek Maciék, elvitték a lámpájukat, picit pihentek, ettek, és odébbáltak.
Én elhajtottam Nagykovácsiba, hogy egy kicsit segítsek Karcsiéknak, és ne kelljen a hideg autóban várakoznom.
Nagyon jól éreztem magam a pontőrök körében, élvezettel kínálgattam a teát, üdítőt a megfáradt vándoroknak. Ezennel jelentkezem is pontőrnek, de csaki zsíroskenyerező, teázó helyre. A vendéglátást szeretem, ha valaki felkér, szívesen segítek. Főleg hogy láttam, milyen szép kitűző jár érte. :-)
Este 8-ig nagyon sok ismerős túrázóval találkoztam itt, egészen más és jó érzés, hiszen túrákon épp csak néhány ismerőssel fut össze az ember.
Átautóztam Budaörsre, ahol az éppen 3.-ként beérkező Lacival találkoztam, aztán sorra a többiekkel. Nagyon jó látni, ahogy örül mindenki a célbaérésnek.
Fáradt és friss arcok sorakoztak vegyesen, hamarosan Zoli is megérkezett, aztán 10 óra körül befutottak Maciék is. Ők is elég jó időt mentek szerintem.
Hosszúra sikeredett a nap, de nagyon jó volt.
Mindenkinek köszönöm, akivel a nap folyamán találkoztam, akár túrázó volt, akár szervező.
 
 

Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS