Hát akkor Tanúhegyek 20A

Már pénteken este letáboroztunk a Tanúhegyek közelében, hogy kora reggel tudjunk startolni a túrán. Maci és jómagam mellé Vajdaúr és Tamás is befutott, s ébredés, némi reggeli után elautókáztunk Kisapátiba. Letettük a járgányomat a temetőnél, aztán továbbmentünk Vajdaúr gépével Badacsonytomajba.

A rajnál sok ismerőssel futottunk össze, pl. Maku Lacival, (fotó mellékelve) és Pucúttnyulas Ferikével is. Gyorsan neveztünk, fotózkodtunk, aztán a srácoknak már csak se híre se hamva.

Mivel ők hosszútávra mentek futogatva, én meg rövidre, nem kapkodtam el az elejét. Úgyis hegynek felfele mentünk, mindjárt a Badacsony hátsó lábánál. Csináltam fotókat, és komótosan mentem a hegytetőre. Az első ellenőrzési pontnál Tarnai Máté várt Kimmel Petivel, és ragasztás (matrica) után mentem is tovább. Elég sokan voltak körülöttem, de a táv növekedésével a tömeg szétoszlott.

A hegytetőn kocogtam picit, behozván az elfotózott időt, majdnem túlszaladtam a feltételes ponton lévő matricázásnál. Ekkor még nem esett az eső. De ami késik, mint tudjuk egyszer ideér, a Bujdosó lépcsőknél már megfontoltam, és felvettem a sapkámat. A dzsekimet nem, mert azt nem vittem.

Abból a megfontolásból hogy nem vagyok cukorból, és úgyis el fogok ázni, ez végül is megtörtént, de nem zavart az eső. És eláztam. :-)

A lépcsőn lefele óvatosan haladtam, fájt a térdem a múltheti eséstől, és csúszott is. Miután leértem, szalagozás segítette az általam már ismert útvonalat, hiszen tavaly már teljesítettem a hosszú távot.

Ekkor már beállt az égbolt általános szürkére, ami számomra azt jelentette, hogy jó sokáig esni fog az eső. Áthaladtunk a síneken és a főúton, és aszfalton közelítettünk Szigliget felé. Szóba elegyedtem egy szintén Fehérvári túrázóval, (kicsi a világ) és egy darabig együtt haladtunk. Aztán majdnem kihagytam a feltételes pontot, ami az Avasi romtemplomnál volt. Ragasztás, és tovább fölfele a vár irányába. Itt valahogy eltűntek mellőlem az emberek, egyedül mentem az esőben.

A várba érve, egészen a csúcsig kellett fölmászni a pontra, Maku Laci bejegyzett, és kaptam matricát meg nápolyit is. Lefele összefutottam Tincával és Bettivel, majd leérve a várból a bicikliúton elkezdtem kocogni. Csak hogy előbb fogyjon a táv ilyen esőben. Amúgy is végigtekertem már esőben bringával (Ultrabalaton) ezt a részt, most kipróbáltam bringa nélkül esőben. Egészen a Szent György hegy lábáig kocogtam, aztán fölfele már gyalog tempóra kellett váltani.

Beértem egy szegedi fiatalembert, vele egy darabig együtt tapostuk a sarat fölfele. A Szent György hegy tetején sátoroztak a pontőrök, de nem tudom kik voltak, csak a kezüket dugták ki a papirért. :-)

A hegyről lefele már nagyon csúszott, csupa sár volt minden, de tudtam hogy közel a vég. :-)

Elhagytam a bazaltorgonákat, és leértem a kulcsosházba, ahol szakállas ismerős fogadott, és megdícsért hogy elsők között értem be.

Oklevél, kitűző, egy zsíros kenyér, aztán le Kisapátiba, ami még 1,5 km volt kb. Vagy 2. Közben Csillával is összefutottam, ő felfele baktatott a külön kiírást csinálta ami az 5 kápolnáról szólt. Ezt mi Macival nyáron már teljesítettük, így a lefele útvonal is ismerős volt. (Itt megjegyzem, a túrabázisról tölthető le, ajánlom mindenkinek szép és kellemes túra. Főlegy nyáron)

Miután leértem a kocsihoz, gyorsan kicseréltem a vizes cipőmet és zoknimat, nyugtáztam, hogy szar..á áztam, és irány a szállás. Maci telefonja már a forró fürdőbe induláskor ért. A telefonálás a következőképpen zajlott:

Maci: Szia, hol vagy? Erzsi: a házban. Maci: jó, akkor kérdezd meg van -e feltételes pont a Csobáncnál mert nem találjuk. Erzsi: jó, kitől? Maci: hát a házban valakitől. Erzsi: Ja, én nem a Kulcsosházban vagyok, hanem a szálláson. Maci: Ejha, ja, már beértél? Akkor majd én telefonálok. Szia.

Erzsi: nagy vigyor, és ugrás a forró vízbe. :-)

Aztán összekaptam magam, bevásároltam a Tescoba, és fotózgattam, majd csináltam egy feltételes pontot a fiúknak B.Tomaj előtt a hegyoldalban. Kis csoki, kóla, meglepetés. Már messziről hallottam hogy érkeznek, Vajdaúr hangja odahallatszott a Gulács aljából.

Örömködtünk, fotózkodtunk, bekaptak egy kis csokit, és én mentem a célba kocsival, ők meg gyalog tovább. Hamarosan találkoztunk, és a történetnek ezzel vége is.

Hát így.

Tátom a szám

Deák 30, és 20

Szombatra már csak hárman maradtunk túrázáshoz, Maci, Tamás és én. Kaposvárról vágtattunk Kanizsa fele, aztán Söjtörön landoltunk, de már esőben.

Hiába kérleltük a magasságost, csak esett, és esett. Először picit aztán jobban, aztán így tovább.

Én a rajtolás utáni első hegyen már láttam, hogy Vajdaúr nem véletlenül nem jött. Egyszerűen sár volt. Sár.Nem kicsi, nagy sár. Nagy szent kelyhe van neki.

Szóval sár volt, nem is tudtam élvezni a zalai táj gömbölyded formáit.

Az első ponthoz - Deák forrás - leereszkedve már az utat is keresni kellett, mert a felrakott krepp papír szalagok sajna tökéletesen leáztak.

De nem tévedtünk el, hála Tamás és Maci jó kis emlékezőkéjének, ők már voltak itt tavaly.

A sárban haladva csendben káromkodtam is magamban, és hangosan többször is emlegettük Vajdaurat, hogy kimarad ebből a jó kis buliból. Még az is megfordult a fejemben, hogy én is szívesen kimaradtam volna.

No, az egyik pont egy helyes kis pincében volt, itt megenyhültem némiképp mert annyira kedvesen kínálgattak bennünket mindenféle finomsággal, hogy nem lehetett rosszkedvűnek lenni.

A túra elején még ajánlgattam sapkámat Tamásnak, - amit szerencsére nem fogadott el - most már fel kellett vennem, mert fázni kezdett a buksim. Nem volt jó idő, az tény. A szervezők sok munkáját nem hálálta meg az időjárás.

El is döntöttem hogy leválok a 20-as táv felé, pedig eredetileg én is a 30-ast akartam teljesíteni.

Az erdészházban meleg teát is kaptunk, szóval az ellátás remek volt. No de a sár.... Az is remek volt, jó kis ragacsos zalai. Jól fennmaradt a cipőkön húzta is a lábamat, és viseltes lett a bokám a sok csúszkálástól.

Az elválópontnál győzködtem a srácokat, Macit már majdnem sikerült (mivel más kitűzőt kapott volna így) de sajnos Tamás lábában annyira benne volt a bugi, hogy mennie kellett. :-)

Így én egy fehérvári sráccal és egy fájós lábú lánnyal mentem tovább. Beértünk hamar, megkapva a kitűzőt, oklevelet, kellemes fürdést rendeztem a tornaterem öltözőjében.

Megszáradva megmelegedve vártam a fiúkat.

Elállt az eső is, megjöttek, és vége lett a kalandozásnak. A Deák ház megnézésére nem jutott időnk, majd jövőre visszajövünk, és reméljük a nap is sütni fog akkor.

Éger-völgy 10,20

Szép időben találkoztunk pénteken reggel a Kaposvári felekezettel. (Vagy gyülekezettel?) Három főre nőtt a népes gárda, Vajdaúron és Tamáson kívül egy elsőtúrás fiatal hölgy is velünk tartott(Anita, kinek reméljük kedvet tudtunk csinálni a túrázáshoz).

Miatta vállalkoztunk a nyulfarknyi távra, Vajdaúr pedig Macival kiegészülve a 20-as távot tette meg futva.

Szép időben sok-sok dombot megmászva ismerős tájakon gyalogoltunk, hegynek fölfele kímélő tempóban. Jólesett hogy több helyet is felismertünk más-más túrákból.

Tamésék nemrég voltak az éjszakain Macival, azzal is voltak közös szakaszok.

Az egyik pontnál kedves ismerősökbe botlottunk, Kriszti és Karcsika pontőrködtek, és örültek nekünk. Az őszi erdő kezd színesedni, mi még színesebbé tettük a Tamás által prezentált bonty csokival. A pulcsik lekerültek rólunk, egészen meleg lett az idő. Ennek megfelelően Tamás már kora reggel rövidgatyóban érkezett, mi Anitával azért nem mertünk pulcsi-kabát nélkül elindulni.

Jó kis túra volt, a végén fincsi virslivel. A futók is beérkeztek, és a virslievést már közösen ejtettük meg.

Szép kitűző, és oklevél lett a vége.

Teca mamához visszajövünk jövőre is.

Írottkő 35

Kiéhezetten vártam a szombati túrát, nagyon szeretem a Kőszegi hegységet. Sajnos a Kaposvári legénység egyéb okok miatt magunkra hagyott minket Macival, így ketten startoltunk a Jurisics Gimnázium hátsó fertályától.

Ismert terepen indultunk kifele a városból, neki a Szabó hegynek, majd az Óház tető felé végig a jelzésen. (kék v. zöld?) Kellemes volt az idő, le is került rólam a kesztyű. Hegynek fölfele mindjárt az elején, még nem voltam igazán bemelegedve, morcosabb is voltam az átlagnál, ezért már a hegy elején összeszólalkoztunk Macival, aki aztán dörmögve felvágtatott az Óházhoz.

No persze nem mert nem megvárni, nagyon hangosan tudok duzzogni. :-) Némi néma csend után együtt indultunk tovább a Vöröskereszt felé.

Odáig a hegygerincen mentünk végig, elhagyva több nagyobb csapat túrázót. Innen völgynek indultunk Velembe a piros kereszten.

Az úton rengeteg gesztenye volt, csak össze kellett volna kapkodni, de sajna erre idő sem igazán volt, no meg hát nem volt kedvünk 30 km-en keresztül kilós cuccokat cipelni. Nekem amúgy is tele volt a kezem botokkal, amire szükségem volt a szintek miatt.

Még Velem előtt kereszteztük az aszfaltos utat, felháborodva pár kispistás túrázón, akik nem követték a jelzést, hanem levágták a kanyarodást. No, Maci nem is hagyta szó nélkül.....

(Az aszfaltos úton még látszottak a nyári vihar jelei, az út széle teljesen be volt szakadva, a víz átfolyt a tetején még most is.)

Velemben a tájházban volt az ellenőrző pont, voltak mindenféle kenyerek, és finom meleg tea.

Itt futottunk össze a 70 km-es táv élmezőnyével, többek közt Papp Gabival, és Márton Danival. Ők már Írottkőről lefele jöttek. Még előttünk volt a hegy, el is indultunk egy fiatal túrázóval együtt, miután megkerestük a helyes utat Bozsok felé.

Hamarosan odaértünk egy szép kis erdei ösvényen, a falu elején mindjárt vártak minket a pontőrök, kibélyegeztek a kocsiból, és már fordultunk is fel. :-)

Egy nagy fekete kutya jött velünk, később lelécelt, biztos meglelte a gazdáját. Vagy csak büdösek voltunk, és nem szagolta tovább. 

Erős emelkedő kezdődött, Maci vágtázott, én erősen szuszogtam. A sötét erdei mélyútból kiérve egy nyiladékon kellett felmenni egészen a Kalaposkövekig. Jó húzós emelkedő volt, közben eltűnt az ifjú túrázó, és eltűnt egy két kispistás alak is, akik megint rövidítettek.

A Kalapos kövek megcsodálása után végre egy kis lejtő következett, de nem sokáig, mert rátértünk a határsávra, aztán a sötét és nyirkos völgy után megkezdtük az emelkedést Írottkő csúcsa felé.

No, itt elég sok embert elhagytunk, ki gyorsabban, ki lassabban vette az akadályt fölfele. A csúcs előtti rész közös szakasz volt a többi távval, ezért sokan jöttek lefele is, köztük persze sok ismerős.

Jól megizzadtam fölfele, a hátamról folyt a víz, féltem is hogy a csúcson majd hűvös lesz, és betaknyolok. De a csúcson csak dianás cukorka volt, néhány kedves pontőr, és enyhe napsütés.

Itt találkoztunk Zsuzsával és barátjával, már több túrán is összefutottunk, most egészen Velemig együtt mentünk lejtőnek lefele. Szép kilátás volt, a széles útról egy ösvényre tértünk rá, ami elég meredek volt, kellettek a botjaim támasztéknak.

Velemben ismét meleg tea, és most már ebédidő volt, ettünk a kenyerekből is. Én rádobtam a magammal hozott parízereket a vajas kenyérre, és ugyancsak jó étvággyal megettem. 

Velemből Cákon át vezetett az út visszafele, ez a szakasz részben ismerős volt az előző Kőszegi túráról. (Kőszegi hegység rejtettebb értékei) Kiértünk a Pogányokhoz, ahol megint összefutottunk a 70-esek vezető stábjával. :-) 

Papp Gabi, Dani, aztán kisvártatva Betti  és Tinca hazai vizekről.

Aztán egy két arc akik nem is köszöntek....

Nekik még hátra volt huszegynéhány km. Nekünk már csak néhány. 

Lassan beértünk a városba, és az eddig kellemes időjárás átváltott szemerkélő esőre, majd mire beértünk a célba,  komolyabban elkezdett esni.

De persze ez minket már nem zavart, viszont nem irigyeltük a 70-eseket, akik izzadt háttal esőben tették meg az utolsó kilométereket.

A célban kedves emberek nyújtották át az oklevelet, kitűzőt, és kedvesen kínálták a szendvicset, (ami a rémes kinézet ellenére isteni finom volt!) és a szörpöket.

Már csak némi tisztálkodás, átöltözés következett a tornaterem öltözőjében. Itt találkoztam Anettel, akivel jól megbeszéltük, hogy ő is eltévedt az Apáczai túrán. Mintahogy Zsuzsáék is.

Eztán indultunk a jól megérdemelt ebédünk felé.

Aki nem jött velünk sajnálhatja, mert jól szervezett túra, gyönyörű tájakon, remek tereppel, sok gesztenyével, végig jó jelzésekkel.  Én a szervezőknek ötöst adok. No meg Kőszegi hegységnek is. :-)

Apáczai 17

Az Észak-dunántúli kupa miatt kellett tavaly is, és idén is megcsinálnom ezt a túrát, mivel Győr-Sopronban nem túl sok a túra, ide indultam szombat reggel.
A tavalyihoz képest a nevezés zökkenőmentes volt, pár perc alatt kaptam egy térképszerűséget, az volt az itiner az ellenőrző lap, minden egyben.
El is tévedtem mindjárt Győrújbaráton, ahonnan a túra indult.
Aztán megleltem a helyes utat, találtam egy kedves urat és hölgyet, így már együtt kerestük a jelzéseket tovább. A jónak vélt jelzésen elindultunk, aztán kb. két km után vissza. Megkerestük a helyes jelzést. Sajna nem volt pontos és ismét eltévedtünk. Leírás nem volt megfelelő, jelzések szintén nem, így a 3 km-re lévő első ellenőrzőpontot a fél kilences induláshoz képest 11-kor találtuk meg. No persze a pontőr már sehol. Az itineren telefonszám sehol.
Időközben egy fiatal párral is találkoztunk, ők is órák óta keveregtek, keresték a helyes utat.
Miután teljes elkeseredésemben fel akartam adni a túrát, nekiálltam futni, és sikeresen megtaláltam egy-két helyes irányt. Közben újabb eltévedés, újabb plusz kilométerek, ismét összefutotam néhány eltévedt emberrel, és ez így ment kilométereken keresztül.
Az egyik szervezőt végül sikerült meglelnem két pont között várta be az eltévedt embereket. Így aztán meg lett az ellenőrzőpecsét, és lelkesen indultam tovább, hogy egyszer csak be fogok érni Nyúlra.
2,5 km aszfalt következett, emelkedővel, de az idő elcseszése miatt igyekeztem futva megtenni, vagy legalábbis kocogva. Addigra már többször is eláztam a hol szemerkélő hol jobban zuhogó esőben, mindegy volt.
Megtaláltam a szervező tanár Urat, aki nagyon kedves volt, de a nagyon régi térképmásolatával - amin már semmi nem passzolt - nem sokra mentem.
Ilyen vacak térképkivonatot rég láttam.(Pedig tavaly 63 túrán vettem részt) Mivel a leírtakhoz képest a valóság teljesen más volt, ismét eltévedtem, aztán kisvártatva egy Edina nevű helyes lánnyal és ötéves kisfiával, valamint egy barátjával kiegészülve megpróbáltuk megtalálni a helyes utat. Hol sikerült, hol nem. Szóval nem hinném, hogy ennyire balfék lennék, ha másoknak is próblémát okozott az útvonal.
Állítólag sajnálatos módon azokat a fákat kivágták sok helyen, amiken jelzések voltak.
Nagyvonalakban voltak jelek frissen festve, de sosem az útkereszteződésekben, és így két- illetve három irányba is elindultunk, és bizony sokat kellett menni, mire jelet találtunk. És ha szerencsénk volt jót, ha nem, akkor irány vissza, és újra keresni.
Nem is akarom túlragozni már az eltévelygéseket, meg a tüske által okozott lábsérüléseket, a kidőlt fakitermeléses fákon való átmászkálást....
Sajnos sok kellemes emlékem nem maradt, végre megtaláltuk a Bedők Pincét Nyúlon, kaptam egy klassz kitűzőt, túra letudva.
A táv 17-ként volt jelezve, ami 15 lett volna, szerintem nekem 25-re sikerült. 14.10-kor értem be. Már attól féltem, nem érek oda Zircre, ahol 6 órakor volt találkozóm Joy-val és Macival.

(Ők a Bakony 70-en jeleskedtek!) Elég ciki lett volna, ha ők előbb legyűrik a megatávjukat, mint én ezt a nyulfarknyit.

Szóvel beérkezés után irány a buszmegálló, mert ugye a rajt és a cél máshol volt.
Ellátás semmi, igaz 300 ft volt a nevezés, de akkor is...
Egy pohár víz, vagy egy gratuláció elkelt volna bőven.
Tavaly sem tetszett a túra szervezése ill. szervezetlensége, és idén sem.
Jövőre nem jövök el.

És ezt a beszámolót beleírtam a ttt-be is, biztosan szidnak érte.

De hát a hír igaz, a vélemény szabad......

Ami pozitív volt, tetszik a hegyes-völgyes szép kilátásos táj, és kedves emberekkel találkoztam, többek között Szombathelyi ismerősömmel Andrással, és barátnőjével Gabival.

Este végül sikerült találkoznom a többi ügyes kis bébielefánttal, részemről ezúton gratula a teljesítményükhöz!

Három napig a Hegyek Királya-i voltunk

Három napos futóversenyre indultunk szombat reggel, Maci, Vajdaúr, Tamás és én. Lelkes rendezés, kedves emberek, esőre álló idő fogadott bennünket Tardoson, a német nemzetiségi táborban.

Maci és én mindjárt három napra neveztünk, Tamás és Vajdaúr csak egyre. Tamás abból a megfontolásból, hogy neki szombaton családi dolga van, Vajdaúr pedig abból, hogy hátha nem bírja.

Mi Macival rövid távra, a bátor ifjak pedig hosszúra neveztek, felkészülés jegyében az Ultrabalatonra.

A rajt után a már megszokott módon utolsók között értem fel a hegyre, idén nem napraforgóban, búzában kellett futni. Sok-sok ismerős haladt el mellettem, de nekem csak az volt a célom, hogy teljesíteni tudjam a 12 km-es távot, 250 m szinttel. (Hosszútáv 30 km, 3*250 szint)

A búza végén a hegy karimájára felérve már elfogyott a szuflám, hiába semmit nem edzettem mostanában. Szépen belegyalogoltam, nem gyötörve magam, aztán lejtőnek ismét futás, majd következett a hosszú kavicsos emelkedő a frissítőpontig. Csak gyalogolva bírtam, és a frissítés után hátra volt még egy dombra fel- és le szakasz. Mivel azon vissza is kellett jönni, itt találkoztam a srácokkal, picit szurkoltam nekik, és mondván hogy had menjenek a jobbak, szépen félreálltam, és felgyalogoltam.

Minden jelentősebb futó lehagyott, kezdett elfogni a "minek is vagyok itt" érzés. Elkeseredtem hogy mennyire rosszul megy, de aztán a hegytetőről vágtatásban lefele meg tudtam előzni pár embert.

Elég kínos, hogy a 72 éves Lencsés Éva nénit nem bírtam utolérni. :-) Igaz, ő már jónéhány maratonon túl van, és remek formát mutatott most is.

MIndegy, nekem csak magammal kellett versenyeznem, és igyekeztem futótempóra váltani a következő szakaszon, ami aszfalt, és emelkedővel kezdődik. Innen már aztán lejtő van végig, könnyebb szakasz, nem is kellett megállnom, és kezdtem élvezni a futást.

A következő frissítőpontra nem is volt szükségem, nem kértem semmit, a gyomrom eléggé odavolt az izgalomtól. A cél fele ismét a búzában, de völgynek sokkal könnyebb volt.

Aztán beértem, az időmmel nem lehet dicsekedni, de tök jó kedvem lett, hogy megcsináltam.

Igaz a célban azzal fogadtak, hogy hol voltam eddig, de ez nem vette el a kedvemet.

A felhős-napos időben takaróba burkolózva vártuk a hosszú távos barátainkat, és beszélgetéssel töltöttük az időt. Mert ugyebár Maci már sokkal előbb beért, így együtt ücsörögtünk.

Aztán megjött Tamás és Vajdaúr is együtt, nagyon jót futottak, semmi fáradtság nem látszott rajtuk.

Megkerestük a szállásunkat, és egy rövid esti sétán kívül (aminek feléről Vajdaúr visszafordult hogy fáradt) csak döglöttünk a tévé előtt, és próbáltuk az előző éjszakai nemalvást bepótolni.

2. nap

Reggeli a panzióban, aztán irány Tarján, most korábban volt a rajt, és olyan hideg idő lett, hogy hiányzott a kesztyű. Majdnem megfagytunk Vajdaúrral. Tamás hazament, estére vártuk vissza.

A hidegben a szervező még kiosztotta az előző napi nyertesek díjait, (itt mindenki kupát kap) megköszöntöttünk egy szülinapos indulót, énekeltünk egyet, aztán fagyott lábbal kézzel és füllel elindultunk végre.

Ma sem lett számomra könnyebb a hegynek fölfele futás, sőt annyira sem ment mint tegnap. Jött az elkeseredés, aztán a végén - már megint egyedül maradtam mert az eleje elment, a vége meg messze volt a társaságnak - beért egy tájfutó pasi, és végigkocogtuk az utat.

Egész kellemes volt beérkezni, ezúttal is Maci várt.

Elmentünk fürdeni, mert már a harmadik percben csorgott rólam a víz, a hajam teljesen csöpögött, annyira párás volt a levegő.

Mire visszaértünk, szakadni kezdett az eső, és a kocsiban ücsörögve szurkoltunk Vajdaúrnak, aki az eső és sár ellenére derekasan helytállt a mai 40 km-es távján.

De mikor beért, szidta az eget rendesen, és emlegette Tamást, hogy a megrendelt esője ideért.

Aztán vissza panzió, tévé előtt döglés, majd este Tamás megérkezett egy láda süteménnyel, aminek nagy része a hasunkban kötött ki energiapótlás gyanánt.

3. nap

Ismét későn lehetett kelni, bereggeliztünk, és elrajtoltunk, ki-ki a maga távján.

Ma meglepődtem magamon, azt vettem észre, hogy már a kavicsos emelkedő végénél járok, és még nem kellett megállnom. :-)

A külön kis hegyecskét ezúttal kihagytuk, a szervezők a nagyfokú csúszásveszély miatt nem engedték ma ide a versenyzőket. Szerintem helyesen tették, mivel tegnap volt már pár esés, az esőzés után.

Így a táv majd 2 km-mel lerövidült, és végig tudtam futni. Nagyon jól esett, tele lettem energiával.

Lehet hogy csak edzenem kellene?

Maci is jól teljesített, és a két keményfiú is hamar legyűrte a napi adagját, ami most 20 km volt.

Aztán bevártunk mindenkit, és csöpörgős időben eljött az eredményhirdetés is.

Mindannyian megkaptuk a szép kupánkat, és hazaindultunk.

Az egyéni élményeket a kommentekben várom.

Fotók megtekinthetők a http://sprintfutoklub.fw.hu/ oldalon.

Őrség 30

Verőfényes szombat reggel külön utakon indultunk az Őrség felfedezésére.  Vajdaúr  - lásd előzőek szerint - UB-ra edzés, tehát fut, de ezúttal Maci is vele tartott.

Mi Tamással jókedvűen indultunk el Őriszentpéterről, az első etap, az Árpád-kori templom felé. Pecsételés után megnéztük a kis templomot, közben Tamás ecsetelte, hogy tavaly nem aszfalton kezdődött a túra, hanem a réten át, és így már a reggeli harmattól vizes cipővel vették az akadályokat. Én ezt konkrétan nem bántam, hogy most nem így van.

Elhaladtunk a Galambszer mellett, majd a Zala-völgye nevű helyen egy patakvölgyben folytattuk utunkat egészen Szalafőig. Nagyon sok szép virágos rét mellett haladtunk, imádtam a harangvirágokat, margarétákat. Nagy kedvem lett volna szedni egy csokorral. Kis szerek voltak mindenütt, fehérre meszelt házacskákkal, pajtákkal, kástu-val. Nyugodt, békés, és nagyon szerethető környék.

Szalafőnél ittunk egy kólát az útmenti szép kocsmában, beszélgettünk is kicsit egy fiatal párral, de aztán mi nem ültünk le a következő pontnál velük.

Pityerszernél kaptunk egy győriédest, amit hamarosan el is rágcsáltunk. Volt itt jó kis tájjelgű múzeum, régi tájházak, disznóól, minden. Itt kaptuk a telefonos hírt, hogy Maci bokája megsérült, lemaradt Vajdaúrtól, de mivel nem volt nagy a baj, minket nem várt meg. Csak jelezte, hogy "gyenge" lesz. (Végül az eredménye: utolsónak indult, és harmadikként ért célba).

Tamás elég jól emlékezett az útvonalra, bár az ellátás elég gyönge volt, nem is kaptunk útközben mást. Pedig egy kis ital jólesett volna. Maradt a magunkkal hozott lehetőség, de rutinos túrázók lévén vittünk bőven innivalót.  Beértünk Kondorfára, a kocsmában kaptunk pecsétet, és mást nem. Tamás érdeklődve nézte a térképet, picit megváltozott az útvonal a tavalyihoz képest.

A mezők, szerek elhagyása után nagyon szép mély erdőbe jutottunk, mohás patakpartra. Ez volt a Lugos-patak völgye. Körben fenyők, és párás hűvös levegő, meg jó sötét. Tiszta alpesi hangulata volt. Nagyon tetszett nekem is.

Beértünk Ispánkra, ahol tavaly volt ellátás, most csak egy pici csokikorong. Hát, gyenge. :-) Áthaladtunk egy villanypásztoron, majd találkoztunk a rövid távosokkal, akik szembe jöttek.Ezután pici aszfalt, majd Bárkás tó, ami szerintünk inkább Békás tó, akkora zenebonát rendeztek a brekik.

Már nem sok volt hátra, meg is érkeztünk Őriszentpéterre, most a falut a másik oldalról közelítettük meg, és egy hosszú réten keresztül jutottunk az iskolához. A kitűző szép, bár az első teljesítésért picike jár. A végén volt kenyér meg szörp, de mi már a dödöllét vártuk.

Az éttermi kajálás végén már eleredt az eső, és gondoltunk B.Feriékre, akik az 50-es távon indultak, és minden bizonnyal bőrig áztak. Mi viszont élveztük a hamar kisütő napocska után a szivárvány látványát.

Út az ismeretlenbe - avagy a Kőszegi hegység rejtettebb értékei

Már péntek este ellepte a bébielefántcsorda Kőszeg ékszerdoboz-szerű kis városát. A csorda különböző helyekről érkezett, (FehérVár, KaposVár) különböző tervekkel.

Vajdaúr bőszen edz az Ultrabalatonra, tehát futást tervezett 30 km-en, a többiek, Maci, Tamás és én, Erzsi pedig gyaloglást hegyen-völgyön át, 30 km-en. Jó kis szintes túrának ígérkezett, és ilyen melegben a 900 m szint meg is izzasztott mindannyiunkat.

Mindig hangoztatom, mennyire szeretem ezt a környéket, és ezúttal ismeretlen értékeket kínáltak a túrán. Az ismert értékek - melyek a legtöbb túraútvonalban szerepelnek - Hétforrás, Kálvária, Óház kilátó, Stájer-házak, Szent-Vid, már ismertek voltak számomra, ezért izgatottan vártam az újabb felfedezési lehetőségeket a volt vasfüggöny körül.

A Jurisics várban volt a nevezés, ami gyorsan szervezetten zajlott. Szép kis itinert kaptunk, színes térképpel, a főbb látnivalók ismertetésével, szint és távadatokkal. A jelzések végig kitűnőek voltak, nem lehetett eltévedni. Netán Vajdaúrnak ellenvetése van, hogy el lehetett, akkor lentebb a kommenteknél jelezze majd.

Már a vár elhagyása után 5 perccel találtam egy helyes lányt, akit magunkhoz invitáltam, a fiúk örömére. Euridike végig velünk tartott, sőt az éjszakai túrán is a bébielefántokhoz szegődött. (Mint tudjuk, jó társaságban röpül az idő)

A várost a Kincs-villa mellett hagytuk el, és az Ördögárokban haladtunk fölfele. Nagyon szép árok, szűk, kétoldalt sziklás partfallal. Hamarosan felértünk a dombra, innen szép kilátás nyílt már a városra. Itt volt az óriás gesztenyefa, ami sajnos elkerülte a figyelmemet. Ezt csak az itinerben látom most utólag. Innen egy szép erdőben vezetett az út, és megtaláltuk a Szálasi bunkert. Sajnos zárva volt, de a szervezőktől megtudtuk, egész föld alatti járatok, termek voltak neki berendezve a meneküléshez. Most tárják fel, mivel aknán kell lemászni, csoportoknak nem igazán veszélytelen, és nem sok a látnivaló. Egész alagút rendszert rejt a föld mélye itt a határvonal alatt.

A bunker elhagyása után még mindig erdőben, felértünk a nagy parkolóhoz, (innen lehet a Hétforrás és az Óház fele menni) majd pici aszfaltozás után ismét erdőben, hátulról értük el a Vöröskeresztet. Ezután a Kendig megmászása következett, ami már egészen izzasztó volt a nagy melegben. 9-kor indultunk, hiszen ráértünk bőven, mert a Somló éjszakai túrára készültünk, amit csak este 9-től lehetett megkezdeni.

A Kendigre felérve az első ellenőrzési pontot is megtaláltuk, aztán vissza a hegyről egy kanyarral a Titkos Bunkernél kötöttünk ki. Érdekes aknák, kerítésmaradványok vannak itt, a mende-monda szerint lehet hogy a Szálasi bunker része, de lehet hogy csak kutakat fúrtak és vizet kerestek.

Mindenesetre izgalmas környék, talpnak jó talajjal, kicsit sziklás, fenyőavaros. Következett az Asztalkő, majd Apostolok fája, mindkét helyen ellenőrzőpontokkal. Finom fanta, málnaszörp, majd mindenféle kenyér volt az ellátás. Pontőrök nagyon kedvesek, ügyesek, magyarán szuperek voltak.

Az Apostolok fája után kis tanakodással megtaláltuk az útról letérve a Gyilkos sziklát. A monda szerint innen lőttek le határsértő embereket. Vagy legalábbis egyet. Ide felkapaszkodni jó kis kaland volt, és következett a számomra legérdekesebb rész, végig a volt határon, a határkövek mentén egy hegygerincen mentünk.

(Fotók készültek, fel is ügyeskedtem a képtárunkba, nézzétek meg!)

A határgerincen illúziót keltően lövöldözések hallatszottak valahonnan. Lefele a gerincről térdgyepáló menet volt, majd kis patak következett, és sűrű erdőben voltunk ismét, majd megint felfele mászhattunk, de már enyhébb emelkedőnek.

A Holler barlangot nem látogattuk meg, de a jelet láttuk, inkább gyönyörködtünk a Kalapos kövekben. A szép kitűző is ezeket a furcsa formájú sziklákat ábrázolja. Itt volt ismét egy etap, ahol finom pogácsával kínáltak bennünket.

A hegytetőt meredek lejtő követte, ez már nem is újdonság, Euridikének fájt a térde, az enyém jól bírta. Szépen lassan beértünk Velembe, ahol végre Maci is látott egy döglött kígyót, ezidáig csak mi, lányok láttunk már vagy hármat. (Fúj) Velemben megtámadtuk a községi ívóvízcsapok egyikét, jól esett a felfrissülés. A falut elhagyva a Cédrusnál ismét pont volt, fanta, víz, és kóla, amit Maci már nagyon várt. A szervező fiú mesélt még pár dolgot, mi megdícsértük a túráját, és megígértük neki, hogy írunk róla jókat. (Itten írom!)

Beértünk nemsokára Cák-ra, a szép Cáki Pincesoron át hagytuk el a falut, a Pogányok fele. Egy kis ösvényen keresztül mentünk, ahol teljesen frissen festett jelek voltak, kis mocsár, érdekes növények, kis tó. A pincesortól már ismerős volt megint az út, meg a Kenyér-hegy, aztán hamarosan be is értünk a városba.

Dícséret a szervezőknek, szerintem remek túra volt. Jó ellátással (hú, valahol csokit is kaptunk szerintem) jó útvonal vezetéssel, szép kitűzővel. Mindenkinek ajánlom! A jó túrához hozzájárult a napocska is, aki végig sütött, ha meg nem, az még jól is jött, no meg a jó társaság.

A Jurisics vár egyik fája alatt Vajdaurat is megleltük, és elvittük pizzát enni, és nagyobbat evett mint mi.  Aztán nem sok kedve volt az éjszakai túrához.

A  Somló éjszakaihoz pedig csak annyit, hogy szuper volt, jó sötét, jó és bő ellátás, a végén isteni somlói galuskával. Ja, és jól eltévedtünk a végén. :-)

Etyeki crossfutás

Reggel fél tízkor már az Etyeki döcögősön autóztunk Macival, hogy részt vehessünk a téli crossfutáson.

Ahol is nagyon sok ismerőssel találkoztunk, 13 meg 5 km-en lehetett indulni, és mi a rövidebb távot választottuk.

Beneveztünk 1000 Ft-ért, aztán én folytattam az útközbeni nyünyörgést, miszerint mit keresek én itt, minek is jöttem el, nem vagyok én futó, nem is szeretek futni, úgyis utolsó leszek, stb.

Maci türelmesen válaszolt hogy azért jöttem, mert jó alapozás, meg hogy jó idő van, edzünk egyet, meg hogy meg tudom csinálni, meg hogy nem leszek utolsó, ami aztán nem is lettem.

Picit bemelegítettünk, tényleg szépen sütött a nap, mondták hogy nagy lesz a sár, és mi megvártuk hogy elrajtoljon 11 órakor a hosszú táv, aztán elrajtoltunk mi is a híres Körpincétől, amit Maci meg sem nézett.

Ő aztán hamar rátapadt valakire, és egy darabig még láttam a kendőjét, aztán azt sem. Csak kocogtam eleinte aszfalton és társakkal, aztán nagy sárban lejtőnek sokakat leelőzve,  aztán pocsolyás kavicsoson, aztán megint sárban, de már csak egyedül.

Valahogy az eleje elment, a vége meg még nem jött.

Jött viszont egy iszonyú meredek, igaz nem túl hosszú emelkedő. (Gondoltam hogy ez a Macinak való, és így is volt!)

Ott felgyalogoltam, és tovább futottam a sárban szőlők között. A pontőr bácsik mind mosolyogtak. Én meg azt éreztem beragad a lábam, nem enged a bokám, nem mükszik a térdem, szóval nyögve-nyelősen ment. Picit bele is gyalogoltam az enyhe emelkedőn.

Aztán erőt vettem magamon, futogattam szépen, jött az aszfalt ismét, aztán már be is értem pár embert, aztán meg a célba.

Maci ott várt. Ő 26 perc alatt teljesített, én 35:41 alatt.

Nem valami jó, de legalább megcsináltam.

Utána kaptunk red bullt, (ja azt előtte is, és fájt is tőle a gyomrom) meg teát, meg pogácsát.

Utólag nem volt rossz, meg máskor is jövünk persze.

Még megvártuk az eredményhirdetést, ahol nem kaptunk semmit, aztán elterveztük, hogy beülünk levest enni egy jó étterembe, ami nem volt nyitva, így aztán hazaporoszkáltunk.

Tanulság: olyannyira kedvet kaptam, hogy másnap el is mentem futni pár kilométert. :-)