Aranyszarvas - Kincsem

Hajnal 6 órakor kellett indulnunk (szerencsére már világosban) a Táiószelei túrára. Nincs a szomszédban. Két és fél órába telt odaérni. Macit, Tincát és Dylent letettem a Blaskovics múzeumnál, onnan indulva tették meg az 50 km-es távot.

Én átmentem utána a 25 km-es táv rajtjába, a művelődési házba, és szépen nyugis tempóban kirándulásba kezdtem. A falun végigmenve a Hajta-partján kellett gyalogolni, nekem nagyon tetszett a folyó. Néhol egészen sok víz volt benne.

Cigiző, ordibáló, szemetet eldobáló fiatalokat hagytam el, (de legalább eljöttek túrázni) és néhány ismerőst is láttam. Tanyák sokasága mellett haladtam, némelyik helyes volt, de a legtöbb elég igénytelen, rendetlen. Az út mellett sok szemetet is láttam eldobálva, ezt idefele jövet már a kocsiból is láttuk.

A homok rendbe rakta a sarkamat, éreztem, hogy fáj, jó kis vízhólyag lett rajta már pár km után. Egy fenyőerdő következett, aztán elértük az második ep.-t, ahol fincsi ivólét adtak. Áthaladtunk a Tápió nevű patakon, lefotóztam egy cigány lovast, aztán hamarosan már a Kincsem parkba érkeztem. Egy vak fiú ment mellettem az édesanyjával, hát, minden elismerésem az övé, hogy még így is ennyit legyalogol. Gondoljunk csak bele, nekünk mennyivel könnyebb.

Eltévedni nem lehetett, a jelzések az itiner nagyon korrekt volt, és egyébként is nagyon sokan voltak, szinte sosem voltam egyedül. Az idő remek volt, a nap egyre melegebben sütött, igazi tavaszi nap volt.

A Kincsem park elején lefotóztam a vaddisznókat, aztán bekukkantottam a Kincsem múzeumba. Megörökítettem Kincsem vasból készült szoborfejét. Sorba álltam az egytál ételeknél, és isteni szürkemarha pörköltet ettem. Már bánom, hogy csak féladagot kértem, nagyon finom volt, és olcsó. A kenyér, savanyú pedig nem került pénzbe sem. Megittam a magammal hozott szörpöt, elcsodálkoztam hogy Vándorcsillag és Sali Gabi bringával teljesít (utóbbi nem ismert meg, biztosan nagyot változtam) aztán tovább indultam a homokos úton.

Beragasztottam a sarkam, így már nem esett nehezemre a járás sem. Nagyon sokan voltak, szerintem a környékben élő fiatalok sokat gyalogolnak amúgy is, mert ennyien nem szokták bevállalni a 25 km-t. Bár itt a homokos úton megközelíthető tanyákhoz szerintem gyalog és biciklivel kell közlekedni.

Voltak anyukák gyerekekkel, kövér anya kövér kisgyerekkel, apuka hátizsákban hordott gyerekkel, idős pár, szóval változatos volt a túrázók köre.

Következett Ürgés és Bogaras nevű tanya, ahol a tanyák, házak, annyira putrisak, rendetlenek, szemetesek voltak, hogy elborzadtam, elszörnyedtem a kosz szemét és igénytelenség láttán. Megkönnyebbülés volt visszaérkezni a rendezett faluba.

Az ellátás remek volt, az üdítő után a Kincsem parkban csokit, az egyik ep.-nél mandarint kaptunk, a célban pedig diós kiflit, és lehetett málnaszörpöt inni szódával.

A kitűzőn rajta van Kincsem, nekem tetszik. A túra is nagyon tetszett, jó volt a rendezés, lelkesek  a szervezők.

A túra végén megnéztem a Blaskovics múzeumot, amíg vártam a többiekre. Fantasztikusan szép volt, rengeteg sok tárgyi emlékkel, eredeti bútorokkal berendezett kis kúria, aminek a II. világháború semmi kárt nem okozott szerencsére. Megnézhettem az eredeti aranyszarvast, amit itt a környékben szkíta temetkezési helyen leltek a Blaskovics testvérek. Róluk annyit lehet tudni, nagyapjuk Kossuth tiszt volt a 48-as harcokban, ők maguk pedig a környék gazdálkodó uraságai. A nép nagyon szerette őket, ezért sem hordták szét a kúria berendezését. Volt eredeti társasjáték, sok-sok pipa, mindeféle anyagból (Pl. kókuszdió, rákolló, stb.) rengeteg könyv, festmény, díszes kardok, puskák, ékszerek, medve trófeák. Az egyik Blaskovics két lövéssel három medvét terített le. Igaz, az egyik bocs volt még. :-)

Legjobban az a tarisznya tetszett, amin a Kossuth címer és halálfejek voltak ezüstből. A kurucok mellé álló bécsi diákok táskája volt. A labancok közt is voltak fasza gyerekek. :-)

Kincsemről megtudtam, hogy 54 versenyen indult, és mindet meg is nyerte. Kisfaludy Károlyról azt tudtam meg, hogy nem csak írt, festett is. Láttam a képeit. A Blaskovics testvérekről azt tudtam meg, hogy sosem nősültek meg. :-)

A múzeum megtekintése után visszamentem a művelődési házhoz, megérkeztetk a többiek is. Nekik nem annyira tetszett a túra. Szerintük túl sík egyhangú volt ennyi km-en át. Az idejük 7 óra 10 perc körül  volt, nagyon jól teljesítettek. De én nem irigyeltem őket. Főleg Macit, aki alig tudott a kocsiból kiszállni....

Nekem 25 km alatt is meg tud fájdulni a térdem, nem kell hozzá 50-et menni.

Összességében én nagyon jól éreztem magam, nekem tetszett...