Hát akkor Tanúhegyek 20A

Már pénteken este letáboroztunk a Tanúhegyek közelében, hogy kora reggel tudjunk startolni a túrán. Maci és jómagam mellé Vajdaúr és Tamás is befutott, s ébredés, némi reggeli után elautókáztunk Kisapátiba. Letettük a járgányomat a temetőnél, aztán továbbmentünk Vajdaúr gépével Badacsonytomajba.

A rajnál sok ismerőssel futottunk össze, pl. Maku Lacival, (fotó mellékelve) és Pucúttnyulas Ferikével is. Gyorsan neveztünk, fotózkodtunk, aztán a srácoknak már csak se híre se hamva.

Mivel ők hosszútávra mentek futogatva, én meg rövidre, nem kapkodtam el az elejét. Úgyis hegynek felfele mentünk, mindjárt a Badacsony hátsó lábánál. Csináltam fotókat, és komótosan mentem a hegytetőre. Az első ellenőrzési pontnál Tarnai Máté várt Kimmel Petivel, és ragasztás (matrica) után mentem is tovább. Elég sokan voltak körülöttem, de a táv növekedésével a tömeg szétoszlott.

A hegytetőn kocogtam picit, behozván az elfotózott időt, majdnem túlszaladtam a feltételes ponton lévő matricázásnál. Ekkor még nem esett az eső. De ami késik, mint tudjuk egyszer ideér, a Bujdosó lépcsőknél már megfontoltam, és felvettem a sapkámat. A dzsekimet nem, mert azt nem vittem.

Abból a megfontolásból hogy nem vagyok cukorból, és úgyis el fogok ázni, ez végül is megtörtént, de nem zavart az eső. És eláztam. :-)

A lépcsőn lefele óvatosan haladtam, fájt a térdem a múltheti eséstől, és csúszott is. Miután leértem, szalagozás segítette az általam már ismert útvonalat, hiszen tavaly már teljesítettem a hosszú távot.

Ekkor már beállt az égbolt általános szürkére, ami számomra azt jelentette, hogy jó sokáig esni fog az eső. Áthaladtunk a síneken és a főúton, és aszfalton közelítettünk Szigliget felé. Szóba elegyedtem egy szintén Fehérvári túrázóval, (kicsi a világ) és egy darabig együtt haladtunk. Aztán majdnem kihagytam a feltételes pontot, ami az Avasi romtemplomnál volt. Ragasztás, és tovább fölfele a vár irányába. Itt valahogy eltűntek mellőlem az emberek, egyedül mentem az esőben.

A várba érve, egészen a csúcsig kellett fölmászni a pontra, Maku Laci bejegyzett, és kaptam matricát meg nápolyit is. Lefele összefutottam Tincával és Bettivel, majd leérve a várból a bicikliúton elkezdtem kocogni. Csak hogy előbb fogyjon a táv ilyen esőben. Amúgy is végigtekertem már esőben bringával (Ultrabalaton) ezt a részt, most kipróbáltam bringa nélkül esőben. Egészen a Szent György hegy lábáig kocogtam, aztán fölfele már gyalog tempóra kellett váltani.

Beértem egy szegedi fiatalembert, vele egy darabig együtt tapostuk a sarat fölfele. A Szent György hegy tetején sátoroztak a pontőrök, de nem tudom kik voltak, csak a kezüket dugták ki a papirért. :-)

A hegyről lefele már nagyon csúszott, csupa sár volt minden, de tudtam hogy közel a vég. :-)

Elhagytam a bazaltorgonákat, és leértem a kulcsosházba, ahol szakállas ismerős fogadott, és megdícsért hogy elsők között értem be.

Oklevél, kitűző, egy zsíros kenyér, aztán le Kisapátiba, ami még 1,5 km volt kb. Vagy 2. Közben Csillával is összefutottam, ő felfele baktatott a külön kiírást csinálta ami az 5 kápolnáról szólt. Ezt mi Macival nyáron már teljesítettük, így a lefele útvonal is ismerős volt. (Itt megjegyzem, a túrabázisról tölthető le, ajánlom mindenkinek szép és kellemes túra. Főlegy nyáron)

Miután leértem a kocsihoz, gyorsan kicseréltem a vizes cipőmet és zoknimat, nyugtáztam, hogy szar..á áztam, és irány a szállás. Maci telefonja már a forró fürdőbe induláskor ért. A telefonálás a következőképpen zajlott:

Maci: Szia, hol vagy? Erzsi: a házban. Maci: jó, akkor kérdezd meg van -e feltételes pont a Csobáncnál mert nem találjuk. Erzsi: jó, kitől? Maci: hát a házban valakitől. Erzsi: Ja, én nem a Kulcsosházban vagyok, hanem a szálláson. Maci: Ejha, ja, már beértél? Akkor majd én telefonálok. Szia.

Erzsi: nagy vigyor, és ugrás a forró vízbe. :-)

Aztán összekaptam magam, bevásároltam a Tescoba, és fotózgattam, majd csináltam egy feltételes pontot a fiúknak B.Tomaj előtt a hegyoldalban. Kis csoki, kóla, meglepetés. Már messziről hallottam hogy érkeznek, Vajdaúr hangja odahallatszott a Gulács aljából.

Örömködtünk, fotózkodtunk, bekaptak egy kis csokit, és én mentem a célba kocsival, ők meg gyalog tovább. Hamarosan találkoztunk, és a történetnek ezzel vége is.

Hát így.

Tátom a szám

Cserhát 40

A fehérvári túrás különítmény ezúttal a Cserhát dombjait hegyeit mászta meg. Vasárnap kora reggel arra riadtam, hogy már Alsótoldot elhagyva egy erősen meredek hegyen kaptatok fel, és lassan a seggemen szedem a levegőt.

Macival együtt indultunk, Pucut-nyulas Ferike előttünk járt. Annyira langyos és párás volt az idő, hogy az első hegy tetején máris vetkőznöm kellett. :-))

Mindjárt a túra elején magával ragadott a Cserhát szépsége, és az ősz utolsó villanásai. Gyönyörű sárga-barna-bordó falevelek, sokszínű, zöld fenyővel tarkított erdők, hegyek, dombok, nagyon szép látvány volt végig.

A tehenekkel dúsított réten áthaladva azért némi sártenger is adódott, viszont nagy örümünkre nem esett az eső. Kicsit rosszul esett (nem nekem) az aszfaltos út ahova kiértünk, mert Macinak még a Bécs-Budapestről visszamaradt lábfájásai voltak. (Amik a túra végére egészen érezhetően átmentek talpfájásba) A második etap a Tepke hegyen volt, bár a kilátóba nem mentünk fel, több helyről is gyönyörű volt a kilátás. Elég meredek köves lejtő következett, vigyázni kellett a lábakra, mert csúszott a talaj.

Nem is értem, a futók hogy tudtak olyan gyorsan haladni. Szerintem kész életveszély futni ilyen terepen.

A másik fontos megállóhely, nagyjából a táv fele Hollókőnél volt, ahol ittunk egy kólát, én még egy kávét is, és örültünk az ismerősöknek. Maci - Szilvinek örült Tatabányáról, én meg az Ozorai túrán megismert szervező fiatalembernek. Pontosabban mondva azt hiszem fordítva történt, mert ők örültek nekünk. (Még szép!) A kocsma után bevettük a várat is, amit már mindketten láttunk, tehát nem is időztünk ott semmit sem.

 Elég sokan voltak a túrán, mivel más túra nemigen volt, és több táv is adódott ezen. Szóval sok embert kikerültünk, és egészen a végéig szinte mindig haladt előttünk-mögöttünk valaki. Én igazából nem szeretem a zajos embereket az erdőben, de itt kikerülhetetlen volt egy darabig. Egészen élveztem a túra vége fele a kettesben történő csendes haladást, meg Maci sztorijait. Pl. azt, amikor kupit hagyott otthon, mielőtt túrázni ment. Mindent széthagyott,  alsógatya a tűzhelyen, stb. és anyukája rémülten telefonált neki: "kisfiam betörtek hozzád"!. Na ennél a poénnál olyan jóízűt nevettem, hogy csak úgy zengett az erdő.

További hegyeket megmászva, és sáros legelőket átszelve Cserhátszentiván előtt majd után  megeredt az eső. Felhúztuk az esőkabátot, és baktattunk tovább. Én arra készültem, hogy végig esni fog, szinte már hiányzott is, hogy így legyen. Míg felmentünk a faluban lévő kilátóhoz, el is állt, és nem volt semmi komoly eredménye.

Ezután következett  a túra legszebb része. Egy patak mellett haladtunk végig, tiszta romantikus fílingem volt, nagy mohás kövek, csordogáló kispatak, előttünk gyönyörű sárga levélszőnyeg. Mindketten nagyon élveztük ezt a részt.

Miután vége lett a szurdoknak, megláttunk egy félig összedőlt hidat. Maci szólt, azon fogunk átmenni. Röhögtem. Azt hittem viccel. De nem viccelt.

Tényleg ott kellett átmenni, jó nem volt vészes, de eléggé elrettentő látvány volt úgy hirtelen a ledőlt fahíd, középen összeomlott kőtámfallal. Pucut-nyulas Ferike fényképezett sokat, majd ide beszúrjuk a híd képét. Látnotok kell. Még jó, hogy nem volt alatta nagy víz.

A további út egy más jellegű szurdokon haladt, az is nagyon szép volt, itt már voltak sziklafalak is, nemcsak patak. De annyira párás volt az egész szurdok, hogy a sok-sok frisszöld moha nagyon szép látványt nyújtott a színes levelek mellett. Volt még egy-két rozzant fahíd, aztán kiértünk az erdőből. Mégegy sártenger következett, aztán ismét Cserhátszentiván, és onnan már aszfalton visszamentünk a kiinduló pontra.

Macinak itt már eléggé fájt a talpa, nemigen vágyott az utolsó kilométerekre.

A suliban beteáztunk, ettünk zsíros meg lekváros kenyereket, sztoriztunk még Ferikével, aztán irány haza.

Nagyon szép túra volt.