Bujáki kikelet

Három távon lepték el a harcokban szétbombázott útvonalon megközelíthető Bujáki hegyeket a bébielefántok.

Maci, Vajdaúr, Tamás és jómagam, Púcúttnyulas Szendrei Ferivel megtoldva. Csak hogy minden bujáki távot bevehessünk.  Maci és Ferike az 50 km-re indult, én Tamással a 40-re, Vajdaúr pedig még vakarózott kicsit a rajtban, aztán hipp-hopp lefutotta a 30-as távot. (De erről majd ő maga)

A nevezés gyors volt, az itiner remek, főleg hogy ki volt szalagozva végig. Az időjárás tökéletes, bár picit leereszkedett a köd, meg is ijedtem, de aztán a nap győzedelmeskedett és kisütött. 

Együtt indultunk, kellemes környezetben, hegynek fölfele hagytuk el a falut. Virágospuszta előtt Maci és Ferike lelécelt, mi pedig Tamással normál tempóra váltottunk. Az első ellenőrző pont egy régi kúriánál volt, sok-sok helyes állattal. Messziről alig tudtuk felismerni, hogy tevét látunk, nem is értettük hogy kerültek oda. Van itt rádiómúzeum, kis állatpark, tevékkel, vaddisznókkal. Itt picit hűvös volt, reménykedtem hogy fázni azért nem fogok, mert induláskor Tamás az égre tekintett, és megállapította hogy felhőtlen remek idő lesz. Most meg köd volt, pára, és hűvös.

Begyalogoltunk Bérre, ami egy pici nagyon helyes tiszta falu, szép templommal, a templom mellett földbe vájt pincékkel. A falu nevezetessége az Andezit-ömlés, ahol a második ellenőrző pont volt. Itt csináltunk pár fotót, aztán továbbindultunk egy patakvölgyben. A nap már kezdett kisütni, és kellemesen gyalogoltunk, a legközelebbi pontig, ami kb. 8 km-re volt. Elég gyorsan odaértünk, szépen erdőben, enyhe lankás hegynek fölfele.

Itt volt a Sasbérc, ami egy szép németalföldies kinézetű kilátó, láttuk is a tervező tábláját, aki tényleg német volt. A kilátóba nem mentünk fel, nekem lett volna kedvem, de Tamás nem mondta, én pedig nem szóltam. Utóbb kiderült Maciék felmentek.

Mi csak ásványvizet ittunk, és megbámultuk a quadokat, amire én szívesen felültem volna egy körre, de nem ajánlották föl. Igaz én sem helyeslem a természet ilymódú rombolását, de egy kis motorozás terepen csábítónak tűnt.

No, Sasbércről el, következett egy hegyes-dombos-völgyes erdei gyaloglás. Végig szép tájakon jártunk, csak jót tudok mondani az útvonalról. Némi tüskés-bokros láb összeszúrós kitérő után beértünk Kutasóba, nagyon szép kis tiszta falu, ellenőrzőpont, útmenti büfé (amire nem volt szükségünk, még volt a magunkkal vitt kajából, italból) kézzel rakott kemence, kedves pontőrök.

A kis falut elhagyva hamar odaértünk a másik kis falucskába, Bokorba. No, itt aztán volt teríts-meríts. A falu vendégházában volt az ellenőrző pont, friss meleg fánkkal vártak minket. Minden szégyen nélkül mondom, hogy 5 db-ot ettem, annyira ízlett. Volt sima cukros, diós, mákos és kakaós. Mellé finom igazi citromos tea. Le a kalappal a rendezők előtt. Én titokban vártam hogy a Dömsödi Gábor ossza a fánkot, de sajnos már nem ő a polgármester. Így rajongásom csak a tévében való nézéssel fog folytatódni.

Tamásnak végig a Dömsödiről regéltem, ő meg egy régi tanárára gondolt, és nem is értette mi a fenéért rajongok egy vén és fura pasiért. :-) Aztán kiderült a tévedés.

Szóval Bokor falut tele tömött hassal elhagytuk, itt volt egy nehezebben járható szakasz, amit éppen felboronált valami gép. Ezt elhagyva megtaláltuk a Bokri-keresztet, onnan pedig már láttuk a Bujáki várat. Nagyon szerettem volna már látni, ezért is készültem erre a túrára már régen.

Nem bántuk meg hogy ezt választottuk, remek környék panorámás kilátással több helyen is. A várhoz vezető hegy nem volt hosszú, és nagyon szép volt a kilátás. Itt is volt egy ellenőrző pont, ez már az utolsó, közeledtünk a célhoz. A romoknál is készítettünk fotókat, remélem majd Jocó kolléga berakja a blogtárba.

A várból hamar beértünk a faluba, a térdem már nem örült a túra végének, de a sok látnivaló miatt muszáj volt ezt a távot vállalnom. Megérte. Nagyon tetszett a túra, az ellátás is remek volt, csak a kitűzőm nem tetszett.

Vajdaúr már végtelenül unta a várakozást, Maciék néhány perccel utánunk érkeztek.

Gödöllőn kitettük Ferikét, aki innen indult éjszakai túrára, mi pedig vacsorázással zártuk a napot. Vajdaúr már roppant éhes volt, ezáltal nyűgösnek is tűnt kicsit, mivel ő nem ehetett sok sok fánkot mert tele hassal ugyebár nem lehet futni. Mi pedig nem voltunk nagyon éhesek, mert sok sok fánkot ehettünk, mert a gyalogláshoz ugyebár kell a kalória.

Jó túra volt, mindenkinek ajánlom.

Születésnapi túra - május 11.

Tanúhegyek 50

Szülinapi túraként gondoltam ki a Tanúhegyek 50-et. Kedvenc helyeim, és az idő is remek volt.

Maci 5.40-re jött értem, én némi friss melegszendviccsel felszerelkezve szálltam be kocsijába. Aztán már repesztettünk is Badacsonytördemicre, ahol negyed nyolckor kezdtük meg túránkat.
A rajtnál már elláttak minket ásványvízzel, ropival, jó előjel volt a túrára. Első megpróbáltatásként felbaktattunk a Bujdosók lépcsőjén, ami a Badacsony tetejére vezet, és máris élvezhettük a csodálatos panorámát. Két ellenőrzőpont a hegytetőn, aztán egy a hegy hátsó lábánál.
Begyaloglás Badacsonytomajba, és a Sörpatikában azt ittunk amit akartunk. Mi Macival kóla mellett döntöttünk. (Köszönet a polgármesternek!) Itt a faluban nagyon érdekes jelzőtáblákat láttunk, maga a sárga jel is egy jelzőtábla volt, két irányba. Nagyszerűnek tartottuk, le is fotóztuk.

Következett egy kis aszfaltos gyaloglás, fel a dombra a Badacsonyörsi Folly arborétumhoz. Itt csokit kaptunk, és kezdtem úgy érezni, igazán szülinapot ünneplek, olyan jó volt az ellátás. A nap kezdett egyre jobban sütni, és hegynek felfele már melegünk volt.
Az erdőben valami olyan virágzott, amitől kijött az allergiám, és égett a szemem. Féltem, hogy fel kell adnom a túrát.
Elértünk a Salföldi kolostor romjaihoz, ahol egy-két fotó elkészítése és a pecsételés után máris továbbmentünk a Majorhoz, ahol frissítőpontot ígért az itiner.
No, itt aztán igazán meglepődtünk. Pedig Macinak a több mint száz túrája után nem sok minden okoz már meglepetést.
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Zsíros kenyér, isteni uborkával, hagyma, almapaprika, többféle lekváros kenyér, ásványvíz, jéghideg traubi-soda, és szíveslátás amolyan igazi magyaros vendégszeretettel.
Ezt a Gönc-ről ideérkezett pontőr-társaságot külön kiemelném, annyira kedvesek, barátságosak voltak. Kedves leendő pontőrök! Róluk vegyétek le a mintát! (Eddigi túráimon az a tapasztalat, a pontőrök sokszor nem biztatnak, nem kínálnak, és unják az egészet. Pedig erre vágyik a megfáradt túrázó. Nyilván kivételek mindig vannak, nekik persze köszönet!)
Nos, még kalcium-injekciót is kerítettek, amitől a szemem pár perc múlva rendbe is jött! Ezért külön nagyon nagy köszönet!
Salföld után következett a Tóti-hegy, jó kis megizzasztó emelkedővel, és persze a csodás panorámával a hegy tetejéről.
Innen aszfalton mentünk a Csobánc irányáb. Nagyon messzinek tűnt a hegy.
Mire odaértünk, már két óra is elmúlt, de a hegy tetején váró kedves pontőrök ismét megleptek bennünket csokikkal és hűs ásványvízzel. El is felejtettük a felfele vezető meredek ösvény nehézségeit.

Néhány kattintás a fotomasinával, aztán lezúztunk a hegyről, és egy hosszú földúton át értük el a Szent-György hegy lábát. A földúton haladva érdekes patakátkelési lehetőséghez értünk. Maci kajánul vigyorgott, no ezt élvezni fogod. Pár deszkára volt pár rács ráhelyezve, billegősen, és a víz nem volt kicsi. Azért átkeltem én is.

A hegy lába után felkaptattunk a lécsőkön, és ismét teríts-meríts várt minket. Frissítőpont volt, hideg traubival, ásványvízzel, finom zsíros és lekváros kenyerekkel, sokféle savanyúsággal. Mennyei volt, de már alig bírtunk enni. Azt kihagytam a beszámolóból, hogy a Tóti hegy után még egy borozóba is beinvitálták a túrázókat, ahol hideg szódavizet, és zsíros kenyeret lehetett fogyasztani. Mi már nem bírtunk. :-)
Szóval a Szent-György hegy. Ettünk, ittunk, aztán felmentük a csúcsra, élveztük a panorámát. Itt már kezdtek kitikkadni a pontőrök, állig begombolt csuklyában sálban ültek szegények a tűző napon.
A nagy lelkesedésben elkövettünk egy hibát, nem olvastuk el pontosan az egyébként klassz itinert, és itt kivételesen nem találtunk megfelelő helyen szalagot sem. Így aztán meggondolatlanul nekivágtunk a Szent-György hegyről lefele egy kalandtúrának.
Meredek csúszóson lefele, tökig érő gazban, csalánban, és tüskés-ágas-bogasban.
Egy lelkes csapat csatlakozott hozzánk, Maci pedig mint aféle kemény fickó, törte az utat. Mondjuk rövid nadrágban, csalánban nem volt kellemes. De állta a sarat, és hihetetlen körülmények között, de mégis kivezette a kis társaságot az útra. (Igaz, hogy utána nem beszélt velem egy fél óráig mérgében!)
Itt már majdnem megtaláltuk a helyes irányt, amikor megint elvétettük. Köszönhető ez annak, hogy a rossz gyerekek, és amatőr túristák letépkedték a szalagozást. (Itt Maci már a nemlétező plafonon volt!)
Azért valahogy rákeveredtünk a Tapolcai műútra, és felbaktattunk a Szigligeti várba.
Megint csokit kaptunk a pecsét mellé. :-) Már csak az Óvárhoz kellett felmászni, aztán jöhetett a végső visszaszámlálás.
Az utolsó aszfaltos kilométerek már nem voltak annyira vidámak, utunk már több mint 10 órája tartott. Meg is jegyeztük, több lehetett ez, mint 50 km. (Maci nem hiszi, és én sem, hogy ennyire gyengék vagyunk!)
Aztán beértünk a célba, ahol az oklevél és kitűző mellé még ajándékokat, csipszet és ásványvizet is kaptunk, valamint gulyás levest ehettünk.
Rendkívül jó ellátás, jó rendezés és remek pontőrök jellemezték a túrát.
Köszönjük a szervezőknek!
Visszajövünk.

Ezen a túrán  Maci szerint állítólag annyit nyafogtam, mint még sosem. Jelentem, ez nem igaz. Máskor is nyafogtam. :-) Mert ugyebár hol elfáradtam, hol kő ment a cipőmbe, de leginkább a sok ivástól folyton pisilnem kellett. És hát mivel szülinapom volt, kénytelen volt megvárni. :-) Én pedig az elején tényleg nem siettem. De aztán már igen!

Azt azért ne higgyétek, hogy egyedül sokkal előbb beért volna. Azért rajta is látszott az előző napi ötvenes túra nyoma. A végén már jobban bírtam. Legalábbis agyilag. :-)

Mi sem bizonyítja jobban, hogy hazaérvén fantasztikus tortával lepett meg!

Kedves bébielefántos társak. Miközben lakmároztam belőle, gondoltam rátok is!

:-))