Tél a Visegrádi hegyekben

ExVisegrado, paradiso terrestri 40-20

Szombati túránk fent említett címre hallgat. Visegrád fennállásának 1000. éve adta a túrasorozat ötletét, melyet a Szigethalmi SE. rendezett.

Macival 7-kor indultunk, és mivel nem akartunk Pesten átevickélni, így a Lovasberény-Bicske-Tök-Tinnye-Perbál-Esztergom-Visegrád útvonal összes kanyarulatát és hóátfúvását élvezhettük.

Kissé megkésve, 9 óra után rajtoltunk. Maci ideges volt, miszerint sosem végez a 40-es távon. De ugyebár tudjuk, ez csak jó alkalom arra, hogy behozza az előtte elrajtoló 70 ember nagyrészét. (Így is történt). Én csak a 20-as távra merészkedtem, ezért az első hegy alján hagytam Macit elmenni, úgysem tudtam volna fölfele tartani vele a tempót. Előtte még megcsodáltuk együtt a Salamon tornyot, bánkódtam, hogy elfelejtettem fényképezőgépet hozni, és megbeszéltük, hogy a Fellegvárig együtt haladunk.

Nos, miután Maci elment, én is elérkeztem az első ponthoz a Görgényi ..... -hez, de csodálkozva néztek rám, a 20-as távnak itt nincs ellenőrzőpontja. Már fel kellett volna kanyarodni a várhoz egy rövidebb úton. Most már nem akartam visszamenni, néhány plusz km nem árthat, és  mentem tovább. Mikor felértem a hegytetőre, láttam a várat, egészen messze volt, ezért becsületből visszamentem aszfaltúton a Fellegvárhoz, mert szerepelt a leírásunkban, hogy ott kéne haladnom. No persze nem volt pont, ezért újra visszamentem oda, ahol előzőleg kilyukadtam. Ez megint plusz két km. volt.

No  mindegy, megleltem az innen már közös utat, és kocogásba kezdtem, az eddig még nem említett egészen nagy hóban. Mert a Nagy-Villám teteje tiszta hó volt. A Visegrádi kapuig lehetett kocorászni picit, ott aztán tényleg elvált a két (illetve 3, mert 30 km is volt) táv. Itt volt egy ellenőrzőpont végre, kaptam két csokit, aztán továbbindultam egyedül.

Innen baromi meredek emelkedő következett, a cipőm elázott a hóban, mert nem igazán volt kitaposva az út előttem. Fogalmam sincs a többiek hol mentek. Vagy nem volt előttem 20-as távon sok ember? Nem tudom, mindenesetre a vizes cipő-zoknitól eltekintve nagyon élveztem a havas tájat, szép kilátás nyílt a hegyről a Duna-kanyarra.

Egyedül a hófehér erdőben, van valami fílingje. :-)

Csináltam is pár képet a telefonommal, amit majd Jocó kollégának küldök, és most itt megkérem rakja be nekem a beszámolómba. Képekkel illusztrálva mégis szebb a történet.

Szóval hegy. A leírás szerint az Urak Asztala felé tartottam, kis lejtő, aztán megint nagy emelkedő, oldalazva a hóban. Egy társaság éppen tanakodott, hogy vajon elinduljon -e felfele, de aztán jöttek utánam, és a célban is láttam őket. :-)

Megint hegy, átmászás vadkerítésen, Pap-rét, aztán a Szent-László hegy oldala, ismét oldalazva, csúszva, hóban, enyhén emelkedve, jó sokáig.

Azt hittem eltévedtem, embert nem láttam a környéken, kezdtem aggódni, hogy már több órája jövök, és még ellenőrző pont sehol. Végre hangokat hallottam, utolértem egy társaságot, néhány fiú volt, akik megerősítettek abban, hogy jófele megyek. (Nehéz volt követni az útleírást, nagyon lerövidítették, térképet pedig nem kaptunk) Miután megszólítottam az egyik srácot, nyomban el is esett, így nem kockáztattam a további beszélgetést.

Sajna előzni nem lehetett, tériszonyos hegyoldal libasoros ösvényén jártunk, csúszott is, a nagy hóba meg amúgy sem akartam kerülgetni. Lehetőség híján igen lassan baktattam a srácok mögött, amíg ki nem értünk az aszfaltos útra.

Itt elvágtattam, és egy lejtő aljáig megint tudtam kocogni. Elhagytam a Vadászházat, és hegynek indultam ismét. Már kezdtem magamban morgolódni hogy ez a túra csak hegynek fölfele megy. Végülis a 20 km-ben 1000 m szint volt. Ez a rész viszont ismerősnek tűnt, jártam már itt kirándulni, és képben voltam hol vagyok. Ez sokat segített, és miután elértem a tetőt, tudtam, hogy az ösvény ami lefele visz milyen, és mikor ér le a faluba, Pilisszentlászlóra.

Épp ideje volt, mert már 4 (!) órája jöttem, és itt jártam mégcsak 13,4 km-nél! (Jó mondjuk volt plusz 4-5 km eltévedésem is, de akkor is.)

Sikeresen le is értem, kocogva persze. Itt jó néhány túratársamat elhagytam, és beérve a faluba megkerestem a Gesztenyés kocsmát. Valóban kocsma volt, még a pontőrök is szívták a cigit, jó nagy füst fogadott. A jutalomként kapott kóla gyors elfogyasztása után menekültem is vissza a jó hideg, de legalább friss levegőre.

Ha nem mondtam volna, nagyon hideg volt. Főként miután futás után megáll az ember, vizes a háta, kezd fázni egyből. Fel is vettem a dzsekimet, és a kezem is nagyon fázott.  Innen (eddig kék jelzésen jöttem) most piros jelzés vezetett az Apátkúti-völgyön keresztül Visegrádra vissza.

A házakat elhagyva erdei úton haladtam, hamar le is került rólam a kabát. Lehetett megint kocogni. Itt is csináltam képeket, mert az Apátkúti-völgy nagyon romantikus kis patakvölgy.

De aztán jött a feketeleves. Át kellett kelni a patakon. Egyszer, kétszer, háromszor, ó Isten tudja hányszor. Már frászt kaptam, mindig féltem, hogy mikor esek bele. Ráadásul egyedül voltam az aggódásommal. De sikerült megoldanom ügyesen az összes átkelést.

Végül kiértem az aszfaltútra, ahol nem nagyon mertem már kocogni, mert jeges volt, és nagyon csúszott. A völgy továbbra is szép volt, a patak mellett vitt az út, nagy sziklákkal tarkítva, és az Ördög-vízeséssel. Utána egy kis tavacska szerű víztározó következett, amin átfolyt a patak. Lassan beértem Visegrádra, aztán be a célba.

Megkaptam az oklevelet, kitűzőt, és még egy polót is, amit előzőleg levélben kisírtam magamnak. :-) A célban tea volt, zsíros, vajas, lekváros kenyér. Nem volt rossz az ellátás, de azért a 20 km távnak ugyanannyi volt a nevezése, mint a hosszabb távoknak, (1000 Ft. egységesen) és nekik több ellátás járt. Ezt azért picit nehezményeztem.

Hamarosan átöltöztem, és Atis elé indultam, aki másfél órával előbb indult reggel, a 30-as távon. Node láss csodát, Maci jött velem szembe vigyorogva! Végül beért a célba Atis is, és beültünk együtt egy jól megérdemelt pizzára.

Még kétszer jövünk, mert a túrasorozat három túrából áll, mindegyik a környéken, de más útvonalon lesz megrendezve. A végén szép kis érmet ígérnek.

Legközelebb remélem meg tudjuk nézni a várat és a Királyi Palotát is, mert nagy sajnálatomra most nem érintette ezeket a helyeket az útvonal. Titkon pedig reméltem, hogy a várat - mint általában az ilyen túrákon - féláron megnézhetik a túrázók. Sajnos ez nem így volt. Az útvonalvezetés egyébként nagyon szép, sok-sok heggyel, szép kilátással tarkított.

Jó kis bemelegítés volt a lefagysz túrára, mert elég sok extrém került be, a jég, a hó, a patak, és az emelkedők így együtt.

Atis képeit itt megnézhetitek:

http://exvisegrado30.kertiati.fotoalbum2.hu/

 Köszi az útvonalat is :)

Hosszú hétvégék.

Az elmúlt időszak bővelkedett hosszú hétvégékben, ráadásul szerénységem éppen két munkahely között, viszonylagos lazaságban tengette napjait. Ennek következtében az időm jelentősebb részét sikerült ilyen-olyan testmozgással tölteni. Futóedzés terén ugyan kevesebbet abszolváltam darabra, viszont azok viszonylag hosszabbak voltak (már az ideiekhez mérten). Hál'isten jót túrázni mindkét hétvégén sikerült.

Rejteki tanösvény

A 4.-ei hétvégén Egerben voltunk és Ágival eldöntöttük, hogy miután a múltkor megfutamodtunk az eső elől, most, lesz ami lesz végigjárjuk a Rejtek tanösvényt akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Nos, azok ugyan nem potyogtak, de a túra eleje azért elég vizesre sikerült. Szerencsére az eső hamar elállt, bár a nap nem sütött ki. Rejtektől elindulva a festői szurdokvölgyben trappoltunk lefelé, sűrűn fotózgatva.

A pára, a szűrt napfény mesebeli kinézetet kölcsönzött a tájnak, meg sem lepődtem volna, ha egy manó vagy egy tündér ugrik elő valamelyik fa mögül. A völgyet- szerintem némi iróniával - Csúnya völgynek nevezik.

A Hór völgyben megszemléltük az üveghuták helyét és a hutákhoz tartozó régi temetőt. Répáshuta felé vettük az irányt, a régi makadámúton, ami valamikor forgalmas út volt, de ma már csak a turisták és a vadászok járnak rajta. Itt egy kicsit megint csöpörgött, de a falu határában elfogyasztott nagy mennyiségű csokoládé feledtette a problémát elég hamar.

További képek itt.

A Prédikálószék és környéke

Pünkösd hétvégéjén a Tanúhegyek nyomában volt betervezve, azonban némi szervezési hiba folytán rájöttünk, hogy nem tudunk reggel időben elindulni, így valami alternatív megoldást kell keresni. Előkaptam hát a Pilis térképét, ráböktem, ahol a legzöldebb volt és mondtam, hogy "Na akkor ide". A választás nagyon jól sikerült. Ági nem járt még ezen a környéken én pedig csak nagyon régen. Talán mert annyira közel van és annyira népszerű turista célpont, hogy épp ezért az embernek nem nagyon jut eszébe. Meg az is igaz, hogy nem szívesen megyek olyan helyre, ahol a Váci utcáéhoz hasonló gyalogosforgalom tapasztalható. Szerencsére a túra első felében ezt megúsztuk, bár a visszafelé úton már igencsak sok emberbe, kutyába, biciklisbe botlottunk. Nem beszélve az elmebajos terepmotorozókról...

Pilisszentlászlóról indultunk fölfelé, a kellemesebb oldalon. A túrát színesítette, hogy a térképem cca 15 éves, amit talán a '92-es Piros 80 alkalmával vettem elő utoljára. Eléggé kihívás volt vele tájékozódni, mert a jelzett utak nem kis részét azóta másfelé vezették. Ennek köszönhetően helyenként kissé bizonytalanul közlekedtünk, de végül is nagy baj nem volt, kivéve egy 1,5 km-es kitérőt, de ezt majd ott.

Az út első harmada egy itt-ott jelzett úton vezetett fölfelé feledhető tölgyerdőben. A Prédikálószékhez közeledve azonban egyre több helyen lehetett kilátni a rendkívül festői Dunakanyarra, Visegrád felé.

Mikor felértünk ebédeltünk, fotóztunk és gyönyörködtünk a kilátásban, majd irány a Vadálló kövek. Ha van még olyan aki nem járt erre, az feltétlenül nézze meg ezeket az igen érdekes geológiai képződményeket.

Ekkor még úgy gondoltuk, hogy a Rám szakadékot is útba ejtjük, de aztán elmúlt.

Lefelé elég nehészkes volt döcögni a sziklákon, rajtunk kívül minden értelmes ember a másik irányból közelítette meg a témát. Hja kérem, akinek van ideje megtervezni a túrát... :)

A Szőke forrás völgyében folytattuk az utat, kellemes séta várt ránk egészen a Kolacskovszky forrásig, innen kellett visszamásznunk Pilisszentlászóra. Illetve kellett volna, mert itt ütközött ki a legjelentősebb problémája a nem túl friss térképnek.

Ugyanis, a P majd a K jelzésen óhajtottuk megközelíteni a falut, ami az én térképem szerint még jóval a forrás után kellett volna, hogy becsatlakozzon. Egyszerű agyammal annyit jegyeztem meg, hogy a K-n kell menni, az a jó, ha pedig a KP-re fordulnánk, akkor az rossz irány. Nos a forrásnál egyszer csak ott volt a K én pedig néztem balra: PK -ez nem jó, néztem jobbra: K akkor ez jó. Furcsálltam a dolgot, hisz még cca 1 km után kellett volna jönni ennek a K-nak és nem jobbra kellett volna menni emlékeim szerint, hanem balra, de hát a PK meg ugye a nem jó, tehát mégsenem arra. Persze nem vettem elő a térképet, mer' minek, hanem neki a hegynek. Feltűnt, hogy ez a K nem egyedül megy itten, hanem egy P háromszög társaságában, de hát kicsire nem adunk ugye. Lényeg a lényeg, hogy felmásztunk a hegyre, ahol is kiderült, hogy valami erdőfelújítás miatt itt össze vissza kutyulták a jelzéseket és természetesen a másik irányba kell menni, hogy a lezárt részt kikerüljük, mert történetesen, hogy- hogy nem épp azt a K jelzést szüntették meg amelyen menni akartunk. Akárhogy is néztük a térképet, a legértelmesebb dolog volt visszamenni a forrásig.

De legalább fotóztam egy klassz farakást :)

Gyorsan leértünk, mert futásra váltottunk, hogy ne legyen nagyon unalmas. Ági jó tempóban futott lefelé, amin kellemesen meg is lepődtem. Kihúzta magát és kijelentette, hogy a csajokkal már 5 perceseket szoktak futni. Hiába, megfertőztem :)

Az elvesztegetett idő miatt a forrástól már a reggeli út felé indultunk, mert az valamelyest rövidebb volt. Összesen 23 km-t sikerült a lábunkba gyűjteni, ami akár már teljesítménynek is felfogható, bár a cél nem ez volt.

Végül a Kisrigó vendéglőben megjutalmaztuk magunkat egy jó cukros kólával és egy jégkrémmel, majd hazaautókáztunk.

További képek itt.