Tanúhegyek bejegyzései

Születésnapi túra - május 11.

 

Tanúhegyek 50

Szülinapi túraként gondoltam ki a Tanúhegyek 50-et. Kedvenc helyeim, és az idő is remek volt.

Maci 5.40-re jött értem, én némi friss melegszendviccsel felszerelkezve szálltam be kocsijába. Aztán már repesztettünk is Badacsonytördemicre, ahol negyed nyolckor kezdtük meg túránkat.
A rajtnál már elláttak minket ásványvízzel, ropival, jó előjel volt a túrára. Első megpróbáltatásként felbaktattunk a Bujdosók lépcsőjén, ami a Badacsony tetejére vezet, és máris élvezhettük a csodálatos panorámát. Két ellenőrzőpont a hegytetőn, aztán egy a hegy hátsó lábánál.
Begyaloglás Badacsonytomajba, és a Sörpatikában azt ittunk amit akartunk. Mi Macival kóla mellett döntöttünk. (Köszönet a polgármesternek!) Itt a faluban nagyon érdekes jelzőtáblákat láttunk, maga a sárga jel is egy jelzőtábla volt, két irányba. Nagyszerűnek tartottuk, le is fotóztuk.

Következett egy kis aszfaltos gyaloglás, fel a dombra a Badacsonyörsi Folly arborétumhoz. Itt csokit kaptunk, és kezdtem úgy érezni, igazán szülinapot ünneplek, olyan jó volt az ellátás. A nap kezdett egyre jobban sütni, és hegynek felfele már melegünk volt.
Az erdőben valami olyan virágzott, amitől kijött az allergiám, és égett a szemem. Féltem, hogy fel kell adnom a túrát.
Elértünk a Salföldi kolostor romjaihoz, ahol egy-két fotó elkészítése és a pecsételés után máris továbbmentünk a Majorhoz, ahol frissítőpontot ígért az itiner.
No, itt aztán igazán meglepődtünk. Pedig Macinak a több mint száz túrája után nem sok minden okoz már meglepetést.
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Zsíros kenyér, isteni uborkával, hagyma, almapaprika, többféle lekváros kenyér, ásványvíz, jéghideg traubi-soda, és szíveslátás amolyan igazi magyaros vendégszeretettel.
Ezt a Gönc-ről ideérkezett pontőr-társaságot külön kiemelném, annyira kedvesek, barátságosak voltak. Kedves leendő pontőrök! Róluk vegyétek le a mintát! (Eddigi túráimon az a tapasztalat, a pontőrök sokszor nem biztatnak, nem kínálnak, és unják az egészet. Pedig erre vágyik a megfáradt túrázó. Nyilván kivételek mindig vannak, nekik persze köszönet!)
Nos, még kalcium-injekciót is kerítettek, amitől a szemem pár perc múlva rendbe is jött! Ezért külön nagyon nagy köszönet!
Salföld után következett a Tóti-hegy, jó kis megizzasztó emelkedővel, és persze a csodás panorámával a hegy tetejéről.
Innen aszfalton mentünk a Csobánc irányáb. Nagyon messzinek tűnt a hegy.
Mire odaértünk, már két óra is elmúlt, de a hegy tetején váró kedves pontőrök ismét megleptek bennünket csokikkal és hűs ásványvízzel. El is felejtettük a felfele vezető meredek ösvény nehézségeit.

Néhány kattintás a fotomasinával, aztán lezúztunk a hegyről, és egy hosszú földúton át értük el a Szent-György hegy lábát. A földúton haladva érdekes patakátkelési lehetőséghez értünk. Maci kajánul vigyorgott, no ezt élvezni fogod. Pár deszkára volt pár rács ráhelyezve, billegősen, és a víz nem volt kicsi. Azért átkeltem én is.

A hegy lába után felkaptattunk a lécsőkön, és ismét teríts-meríts várt minket. Frissítőpont volt, hideg traubival, ásványvízzel, finom zsíros és lekváros kenyerekkel, sokféle savanyúsággal. Mennyei volt, de már alig bírtunk enni. Azt kihagytam a beszámolóból, hogy a Tóti hegy után még egy borozóba is beinvitálták a túrázókat, ahol hideg szódavizet, és zsíros kenyeret lehetett fogyasztani. Mi már nem bírtunk. :-)
Szóval a Szent-György hegy. Ettünk, ittunk, aztán felmentük a csúcsra, élveztük a panorámát. Itt már kezdtek kitikkadni a pontőrök, állig begombolt csuklyában sálban ültek szegények a tűző napon.
A nagy lelkesedésben elkövettünk egy hibát, nem olvastuk el pontosan az egyébként klassz itinert, és itt kivételesen nem találtunk megfelelő helyen szalagot sem. Így aztán meggondolatlanul nekivágtunk a Szent-György hegyről lefele egy kalandtúrának.
Meredek csúszóson lefele, tökig érő gazban, csalánban, és tüskés-ágas-bogasban.
Egy lelkes csapat csatlakozott hozzánk, Maci pedig mint aféle kemény fickó, törte az utat. Mondjuk rövid nadrágban, csalánban nem volt kellemes. De állta a sarat, és hihetetlen körülmények között, de mégis kivezette a kis társaságot az útra. (Igaz, hogy utána nem beszélt velem egy fél óráig mérgében!)
Itt már majdnem megtaláltuk a helyes irányt, amikor megint elvétettük. Köszönhető ez annak, hogy a rossz gyerekek, és amatőr túristák letépkedték a szalagozást. (Itt Maci már a nemlétező plafonon volt!)
Azért valahogy rákeveredtünk a Tapolcai műútra, és felbaktattunk a Szigligeti várba.
Megint csokit kaptunk a pecsét mellé. :-) Már csak az Óvárhoz kellett felmászni, aztán jöhetett a végső visszaszámlálás.
Az utolsó aszfaltos kilométerek már nem voltak annyira vidámak, utunk már több mint 10 órája tartott. Meg is jegyeztük, több lehetett ez, mint 50 km. (Maci nem hiszi, és én sem, hogy ennyire gyengék vagyunk!)
Aztán beértünk a célba, ahol az oklevél és kitűző mellé még ajándékokat, csipszet és ásványvizet is kaptunk, valamint gulyás levest ehettünk.
Rendkívül jó ellátás, jó rendezés és remek pontőrök jellemezték a túrát.
Köszönjük a szervezőknek!
Visszajövünk.

Ezen a túrán  Maci szerint állítólag annyit nyafogtam, mint még sosem. Jelentem, ez nem igaz. Máskor is nyafogtam. :-) Mert ugyebár hol elfáradtam, hol kő ment a cipőmbe, de leginkább a sok ivástól folyton pisilnem kellett. És hát mivel szülinapom volt, kénytelen volt megvárni. :-) Én pedig az elején tényleg nem siettem. De aztán már igen!

Azt azért ne higgyétek, hogy egyedül sokkal előbb beért volna. Azért rajta is látszott az előző napi ötvenes túra nyoma. A végén már jobban bírtam. Legalábbis agyilag. :-)

Mi sem bizonyítja jobban, hogy hazaérvén fantasztikus tortával lepett meg!

Kedves bébielefántos társak. Miközben lakmároztam belőle, gondoltam rátok is!

:-))


Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS