2010 UltraBlataon - videóblog!

Megint eljött az idő. Megint lefutottuk. Megint elmúlt, de ezúttal nem hagytuk megörökítetlen. A két nap során (sőt már az odaúton is) folyamatosan kézben volt a kamera.

Jelentem elkészült! Megvan a 2010-es UB DVD anyaga. Mostantól lehet igényelni.

Vannak benne bakiparádék és elszólások. Rosszul felvett jelenetek és a fejfájásig zavaróan rosszul felvett felvételek is. De a mienk :-).

A teljes DVD nálam igényelhető (circa 1 óra 20 perc). Vágatlan. Uncensored.

A DVD-ből ízelítőt is készítettem, amit nevezzünk monnyuk trailernek. Sajnos nagyon nem vagyok profi ebben, szóval a vágások nem túl jók, és amint majd hallani fogjátok néhol a hang is kicsit elcsúszott, de mivel fogalmam sincs miért, ezért ez van. Szeressétek így.

DVD-t bárki igényelhet itt a kommentekben, vagy tőlem e-mailben. Nem bébielefánt is. Ha valaki esetleg szeretné ezt az eseményt odahaza őrizgetni.  Max. ha túl sok kérés érkezik, akkor felteszem valahova letölthető formában. Ha nem lesz sok kérés, akkor küldöm DVD-n.

És most csak itt, csak Magyarországon, csak egyedül nektek a trailer :-).

Dübörgés és Rock'n'Roll!

2010 Keszthelyi Kilóméterek - soha nem látott idővel

Itt egyrészt az időjárásra is gondolok, bár az monnyuk nem volt szokatlan, mert már kicsit snassz is lenne elmenni egy keszthelyi futásra úgy, hogy nem ázunk meg, no de a táv teljesítésére szánt időnk az minden várakozást és minden korábbi rekordot megdöntött.

No, de ne rohanjunk ennyire a táv elejbe, vagy mégis? Mivel gondoltam úgyis régen volt és hát már el is meséltem mindenkinek szóban is, ezért csak a békesség kedvéért gondoltam elposztolni ezt az eseményt is.

Azonban, hogy azok is élvezzék, akik nem most hallják először, úgy döntöttem VISSZAFELE játszom le az eseményeket. Kéretik nem prüszkölni e miatt. Tudjátok milyen nehéz lesz ezt visszafele megírni? :-D. No, akkor lássuk.

--------------

Vajdaúr

Dübörgés és Rock'n'Roll!

Mindent összevetve klassz kis futás volt. Az időjárás sem volt végülis nagyon zavaró. Szép lett az érem is. Ha Jocónak nem fájt volna annyira  abokája, lehet 2:10 alatt is beértünk volna :- ). Szerintem menek jövőre is :-).

(szerk.:) Ehun az útvonal, a pit stop jól kivehető:

Késő délután értem már haza, a megszokott jóleső fáradtsággal csontjaimban. A Fehér Istennőt leállítottam a ház elé, majd jól megérdemelt pihenésemre tértem.

Hazafele úton nagy dolgok nem történtek. Kis dolgok miatt kétszer álltam meg.

Ezek után kocsimhoz vánszorogtam, bepattantam, majd szélsebesen hazaviharzottam.

Itt még gyorsan elmentem a bizonyos hátsó helyiségbe (tényleg hátul volt). Oszt irány utunkra. Jocó az őt fuvarozó futótárssal én meg csendes, békés magányomban.

Miután vége lett a Forma 1-nek még elszürcsöltük italunkat. Úgy volt, hogy Jocó haverja hív majd minket, ha ő is összekészül, de nem hívott. Mint nemsokkal később kiderült, vagy nem volt térerő, vagy nem tom, de az biztos, szóval kicsit megvárakoztattuk.

A strand melletti éttermek előtt mászkálva rájöttünk, hogy nincs is kedvünk mászkálni, valamint, de nem utolsó sorban nem tudtuk nem észrevenni, hogy egy frekventált helyen elhelyezett bisztróban hatalmas plazma TV képernyőjén elindult a Forma 1-es futam. Mivel jobb dolgunk nem volt, mit volt mit tenni beültünk egy ásványvízre és ott néztük végig a csúcsautók eseményét.

Hát voltam már jobb pizzériában is. Nem is választottam nagy méretet, mert nem voltam túl éhes. Kajoltunk (feledhető volt), majd eliramodtunk sétálni még egy kicsit, mert Jocó haverja még mindig nem jelentkezett.

Gondoltuk ha már jobb nincs, jó ötlet lenne kajálni egyet és beültünk egy strandkörnyéki pizzériába, mer ami jár az jár.

Végül is a parton futottunk össze, ahol a futam végén összeomoltunk, majd tanácstalanul böngészgettük az eget egy ideig, de aztán csak elindultunk sétálni egyet a móló felé. Ott azonban oly csúnya fellegekkel szembesültünk, hogy inkább valami fedett hely után néztünk.

Én befejeztem a nagy dolgomat, Jocó a zuhanyt, majd telefonos segítséggel egymást kerestük a parton.

Ott mint kiderült (mint minden évben kiderül) ingyenesen be lehetett menni, ami nekem igen jól jött az ingyenes WC mián. Ráadást Jocó is akörül mozgott valahol.

Miután átálltam a vasút közelében lévő parkolóba. A megbeszélt strand irányába vettem magam. Mondjuk elég lepukkant parkoló volt a fenti képen látható átalakított polski fiat (vagy tudomisén valami olasz) állt az én Istennőm mellett. Mondjuk ez a kép lett később az egyetlen fénykép, amit az eseményről készítettünk :-)). Bár mondjuk Jocó a mobiljával csinált még párat, majd azt ő megosztja, ha gondolja.

Miután visszaértem a kocsihoz átöltöztem (úgy az utca közepin, ahogy jól nevelt, rutinos futóhoz illik), majd kanyarodtam egyet az Istennővel, hogy valahol keressek egy a parthoz közelebbi parkoló állást.

Ekkor hívtam fel Tamást, hogy megette a fene kicsúsztunk az időből, szal nem fogok odaérni a háromórás szini előadásra. Mondjuk én annyira nem sajnáltam, mert már a darab címe is kicsit gyanússal intellektuális volt (bár itt jegyezném meg állítólag nagyon jó darab volt). Tamás nagyon nem lepődött meg, mert állítása szerint ezt akár borítékolhatta volna is (gyönyörű magyar nyelvünk művészien kerékbe törve) előre engem ismerve.

Megbeszéltem Jocóval, meg a futótárssal, hogy lent találkozunk a parton valahol, mert ott lehet zuhanyozni, kaja, pia van, szóval zajlik az élet, ellentétben a belvárossal, ahol én parkoltam. Aztán irányba vettem a jó messzi parkoló kiskocsimat.

Miután összetalálkoztunk Jocó ismerősével, aki az utazáshoz szükséges kocsit biztosította Jocónak, egy rövid beszéd után elindultunk a kocsik felé. Útközbe persze a futás eseményeit diskurálva. Jocóék parkoltak közelebb.

No, ekkor ért be a maratoni táv győztese. Mindösszesen 10 perccel utánunk :-). Kb. 2:30 közeli idővel. Ha még egy kicsit szütymörgünk bizonyára utólér :-).

Miután kifetrenkedtük magunkat a padon. Elegendő mennyiségű süteményt és alkoholfrei sört nyomva magunkba kicsit tébláboltunk az esemény színhelyén. Valamint kerestük Jocó utazótársát is.

Végül is a befutó időnk 2 óra 20 perc környékén lett. Csak nem kapkodni, mer abból mindig baj van :-).

És végre felderült a várva várt befutó kapu. Mondanám, hogy nagy ovációval vártak, de igazából csak én tapsoltam. Aztán kaptunk érmet, sört, péksüteményeket. Öröm-bódottág. Kis téblábolás után elkeveredtünk egy ideiglenesen megüresedett padhoz, amire jól megérdemelt módon ráomlottunk.

A végére már csak annyi izgalom maradt, hogy Jocó nagyhirtelen elkapta a hév a végére, mert azt hitte már finiselünk, de aztán szóltam neki, hogy az majd csak úgy három kanyarral arrébb kezdődik.

A főutcán végigérve ott ment a nagy időszámláló óra. Nos, oda se mertünk nézni :-). De, sebaj innen már nincs sok hátra.

Kb. 15 km körül kaptunk egy jó kis záporesőt. Itt mese nem volt kicsit futni kellett, de ez inkább jótékony hatással volt ránk.

A második kör már kevesebb izgalmat hozott magával, lévén, hogy az útvonalat már ismertük. Itt most Jocónak volt egy kiállása, hogy demokratikusan mindketten azonos taktikán legyünk. Ebbe a körbe már elég rendesen fájhatott Jocó bokája, mert szinte minden frissítőt és lassú részt kihasznált a sétálásra. Hát látszott rajta, nem a legőszintébb a mosolya.

Alig hagytuk el a kaput egyszer csak hatalmas ováció és a helyi hangos közölte, hogy befutott a félmaraton nyertese. Kb. 1:10-es idővel. Az annya szemit. 1 kört ránk vert két körön :-D.

Aztán megláttuk a befutó kaput. Mivel pontosan alatta kellett átfutni, ezért könnyű volt kiszámolni, hogy két teljesen azonos kört kell futni a táv teljesítéséhez, a maratonosoknak meg négyet.

A sétálóutcán végig emberek, akik a bisztrókban ücsörögve, idogálva szurkoltak. Jó hangulat volt. Jocónak ekkorra már a bokája jócskán fájhatott. Bár nem mondta, de egyre lassultunk. Mivel a tüdőnk, izmaink bírták, csak az a fránya boka nem, ezért lassan és teljesen kényelmes tempóban futottunk. Gyakorlatilag csak azért nem csukott szájjal, mert végigpofáztuk a teljes távot, amit meglehetőssen furcsán fogadtak a köröttünk vért izzadó versenyzők. De hát ez van, a saját tempónkhoz mérten lassan mentünk.

Aztán egy ponton le kellett fordulni a sétányról és átmenni a vasúton. Állítólag a teljes vasútforgalmat leállították ezen a szakaszon pusztán a verseny kedvéért. Szóval nagyon helyén voltak a szervezők.

Itt egy rövid egészségügyi kis kitérőt tartottam. Jocó persze szépen bevárt, mert nem a rohangálásról szólnak a versenyek, ugye?

Miután átfutottunk a kapun kiértünk a Balaton partra. Itt volt egy rész, ahol a magas vízállás miatt homokzsákokkal tartották vissza a Balatont, hogy ne jöjjön ki a partra ő is versenyezni. Nos, kisebb nagyobb sikerrel ez működött is, bár én beleléptem egy olyan pocsolyába, hogy utána még sokáig emlegettem.

A parkból kiérve tettünk egy kurflit, majd a strandnál megláttuk a befutó kaput, ami alatt lelkesen át is szaladtunk. Már csak kétszer kell átrohanni alatta, hogy befejezzük.

Aztán ellőtték a rajtot a főtéren a szokott helyen. Majd egy kis aszfalt után elindultunk lefele a part felé.

Egy gyors utolsó pisi-kaki. Ki, hogy szereti. Butaságokra persze nem fecséreltük az időt, így a bemelegítés idén is elmaradt.

A kocsimhoz érve Jocó gyorsan megevett mindent, ami a keze ügyébe tudtam tenni. Kapott termékmintát az Arkánum - Sport Balzsamból, hogy ha minden kötél szakadt, akkor legalább csodakrém legyen nála, aztán miután átvedlettem futáshoz visszabrattyogtunk a rajt zónához.

Kis téblábolás után futottam össze Jocóékkal. Gyors (tényleg gyors) rajtszámfelvétel. Kupaktanács. Jocó jelezte, hogy éhes, nem evett semmit, ennie kell, de nem gondoskodott magáról, mert nem hozott semmit. Ígyhát meginvitáltam a Fehér Istennőhöz címzett fogadómba, ahol elrejtve különféle csemegéket tartogattam a csomagtartóba.

Eztán nyakamba kanyrítottam lábaimat és visszaindultam a főtér irányába megszerezni aznapi rajtszámomat. Odaérve ez meglepően gyorsan és flottul meg is volt kb. két perc alatt. Ekkoron más dolgom már nem volt, mint előkeríteni Jocót, aki valamikor, valakivel, valahonnan érkezik.

Keszthelyre beérve már egy csomó utca le volt zárva, így össze-vissza kalandozva, végül is az Óperenciás tengeren ugyan túl, de a szupermarketeken még innen sikerült megállnom.

Keszthely előtt még bementem egy hazai érdekeltségű benzinkútra. Eü. szünetre, meg mindenféle étel-itóka vásárlására.

Marcali után aztán kicsit becsavarodott az időjárás. Voltak kb. 500 m hosszú szakaszok, ahol úgy esett, hogy a vizet alíg bírta el az ablaktörlő. Mellette persze verőfényes kék ég, meg pamacsnyi felhők. Csak azok a pamacsok össze-vissza szórták a vizet. No, ezek a pamacsok persze később meg is találtak minket a versenyen.

Az út nagyjából eseménytelenül zajlott. Csak mentem és élveztem az autórádió kusza és zörgő hangjait.

Gyorsan beszórtam a kocsiba az előző este összerakott cuccot. Becsuktam a ház bejárati kapuját. Kinyitottam a kocsikaput. Kiálltam kocsival. Majd becsuktam a kaput. Majd visszarohantam a házba a napszemüvegemért. Majd bezártam a házat. Beszálltam a kocsiba, majd visszarohantam a fényképezőgépemért, amivel aztán végül is csak egyetlenegy képet sikerült csinálni, valami átalakított kispolskiról. Aztán uzsgyi.

Verőfényes napra ébredtem. Az ég szemfájdítóan kék volt és az apró bodorfelhők kedvesen bodorodtak.

Ultrabalaton 2009

Hát talán valaki majd csak kiegészíti a bejegyzést, egyelőre tőlem most ennyi telik. Első napi útvonalunk Gáborral:

Meg két fotó, ami készült a rendezők által:

Nem sikerült szintidőre teljesítenünk, de alapvetően jól éreztük magunkat, bár az eső nem hiányzott.

--beszúrás vajdaur kezdete--

Akkor én is ide szúrom a videjót. Bár igazából magáról a futásról kevés van, inkább a kereteket taglalja a cizellált kis történet. A minőségét sajnos le kellett rontanom, mert majdnem 500 MB lett volna és vagy 5ször futottam neki, hogy feltöltöm, de nem jött össze, szal kicsit zsugorítottam rajta. Azért remélem ez sokat nem von le az élvezeti értékéből.

--beszúrás vajdaur vége-- 

Fazonzáró félmaraton

A hétvégén csapatostul dübörögtünk a BSI szezonzáróján Siófokon.
A BM nekem azért érdekes, mert már harmadik éve, hogy beneveztem, de valami (betegség, sérülés mittomén) mindig megakadályozott. Az idén végre sikerült elmenni (legalábbis a félmaratonra) :)
Viszont azt kell mondjam, hogy egy ilyen méretű rendezvény nem igazán való oda. Szinte végig egymás lábára léptünk, annyian voltunk. Lehet, hogy ez csak azért van, mert nekem, ha Balaton menti versenyről van szó egyértelműen az UltraBalaton, meg az Esti Félmaraton ugrik be, amik kimondottan családias versenyek, ellentétben a BSI versenyeivel.

Egyébként az időjárás a tavalyihoz képest (amit csak hallomásból ismerek) kellemes volt, de azért eléggé novemberi volt az időjárás, mai nem csoda, tekintve, hogy november van. Mindenki egész jó időket futott. Még nekem is sikerül két órán belül maradni, pedig, ami azt illet kicsit előrehoztam az évvégi hosszú pihenőt és az elmúlt hónapban alig-alig sikerült futnom valamicskét, a maximum heti 20 körül volt,  két alkalommal.

A sorrend egy kicsit más volt mint szokott, azt hiszem Tamásunk lett a csapatelső, utána Vajdaúr és még Maci is rám vert mintegy 2-3 percet, szóval nem hajtottam agyon magam :) Katánk a szokott 2:20 körüli idejét hozta, ami, tekintve, hogy vag egy éve gyakoarlatilag nem edz, nem is olyan rossz.

A hivatalos fotográfiákon ki mást találtam volna meg elsőként mint házisztárunkat:

Ultrabalaton 2008 Reloaded (2. nap)

Szóval a második napunk Fonyódi ébredezéssel indult Katánk nyaralójában. 8 körül szedegettük össze magunkat, kávét reggeli készítettünk.

Részben kárörvendve - hiszen mi kialudhattuk magunkat-, részben irigykedve – mivel a hőség javát mi kapjuk - gondoltunk Tamásra és Robira, akik az első két távot futották és az egyik autóval elporzottak 6 óra magasságában.

Részemről a nap kezdete elég idilli volt, a hintaágyban fogyasztottam el a tejeskávéból és kalácsból álló reggelit. Az idillnek viszont rögtön vége szakadt, amikor a nap bekukucskált a teraszra, ugyanis már reggel nyolckor égetett, mint a fene.

Lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk Siófok felé, ahol szerénységem váltotta Tamást. Ez volt az a táv, ahol a Vajdaúrnak az első kanyarban sikerült lemennie a pályáról. J De később földmérőhöz méltatlan módon minimális kitérővel talált rá vissza. Megkaptam a jó tanácsokat, hogy az első fele szinte végig árnyas, úgyhogy ne izguljak, és hogy csak egy emelkedő lesz a fele táján. No, ehhez képest a táv első harmada tűző napon ment végig, bár igaz utána valóban elég árnyas volt. Az emelkedő is megvolt a felénél, szinte észre se vettem. Akkor már gyanítottam, hogy ennyivel biztos nem úszom meg, bár Anita nyugtatgatott, hogy tavaly is itt kísérte a Gábort és már nem lesz több durva emelkedő. Én viszont az itinerből másképp emlékeztem és nekem lett igazam, ugyanis kicsit más volt az útvonal, mint az előző évi.

Amikor beütött a hőség sok egyénis csúszott össze, igyekeztem őket biztatni, de úgy éreztem, hogy elég hülyén hangzik a számból, mivel nyavalyás 20 kili van csak elém tűzve. A szakasz elején néhány vidám fiatal és kevésbé fiatal versenyző húzott el mellettem széles mosollyal. Néhányukat az emelkedő után minden sietség nélkül beértem, bár már akkor jeleztem, hogy azért figyeljenek majd a szintekre. Na persze előző nap meg én nem bírtam magammal, szóval bagoly mondja J

A cél előtt mintegy 2-300 méterrel előkerült a Mazdás különítmény, erősen bíztattak különböző szidalmakkal és jelezték, miszerint még nagyon sok van hátra és adjam fel. Hiába, az embernek olyan barátai vannak, amilyeneket érdemel J Persze mindez csak ugratás volt, ne sokkal később Tamás beállt mellém és együtt kocogtuk le a végét. Itt értem utol a Gyalog-galoppot, aki olyan üdének, tűnt, hogy rákérdeztem, milyen váltóban indult. Erre közölte, hogy egyéniben megy K Na ezt meg kellett emészteni…

Ezután lángos, palacsinta, Balcsi, majd tovább. Balatonalmádinál utol fogtuk Katánkat, akit eléggé megviselt a meleg. Csináltunk pár képet, aztán tovább Alsóörsre. Ide futott be Vajdaúr valamint b. családom. Megegyeztünk, hogy testületileg elmegyünk megmártózni Tihanyba, majd pedig nyomunk egy közös befutót. Így is tettünk J Az utolsó pár száz méteren Tamás kísérte Vajdaurat, de azt mondta, hogy kár volt, mert a befutó versenyzőnk még a szokottnál is morcosabban viselte a megpróbáltatásokat és jó néhányszor küldte el ide-oda. Azért a közös befutó megvolt, megkaptuk az érmet és le is fotóztak bennünket, de hogy azt hol lehet majd fellelni az rejtély, mert a rendezők oldalán egy-két fotó lötyög csak, talán 5 csapatról

A sátorban egy remek gulyást és egy soproni szüzet kapott minden résztvevő, illetve lehetett választani, mert volt valami kolbász is. Most ide kívánkozik valami sikamlós poén a kolbásszal és a soproni szűzzel, ezt képzelje mindenki ide vérmérséklete szerint ;)

Ha egy mondatban kéne összefoglalni a versenyt, akkor csak azt tudnám mondani, hogy a leghangulatosabb váltóverseny, legalábbis a saját hatáskörömben összehasonlítva. Ez a buli nem a Sziget J

Ultrabalaton 2008 1. nap

Úgy tűnik, rám marad a megtisztelő feladat, hogy rövid beszámolót írjak egy hosszú hétvégéről.

Hol is kezdjem...

Először is azt kell mondanom, hogy a verseny talán még a tavalyinál is jobb volt, szervezésileg bizonyosan. Az időre sem lehetett panasz, igazi balatoni idő volt, bár inkább a fürdőzéshez volt ideális, semmint a futáshoz.
A csapat a tavalyihoz képest annyiban módosult, hogy Maci kolléga helyett Robi szállt be, mi többiek a szokott felállásban. Kerékpáros kísérőink a rendkívüli rutinnal bíró páros, Anita és Gabcsi voltak, immáron kerékpártartóval és gélpárnával megtámogatva. A csapat túlnyomó része pénteken leutazott, kihasználandó a Balaton nyújtotta lehetőségeket, meg persze a tésztapartit. :)

Jómagam szombaton kora reggel bepakoltam a családot úszógumistól, gumicsónakostul kétnapi hideg élelemmel ellátva az autóba és husss…. A terv az volt, hogy Lancelot, Galahad és én kirontunk a nyúlból… Ja, nem.

Szóval azt terveztük, hogy miután én a reggeli első táv lefutásával beállítom az etalont, utána a többieknek már menni fog, úgyhogy én galád módon strandolni megyek a családdal, míg ők izzadnak a betonon. Mert a legfontosabb az összetartás.
A távok elosztását úgy oldottuk meg, hogy mindenki mást fusson, mint tavaly. Így, mint a leginkább hegyen edzett csapattagnak megszavazták nekem a legrövidebb, ellenben legtöbb szinttel rendelkező első szakaszt Tihany és Dörgicse között. A szokással ellentétben nem késtem el a rajtból, sőt, még korábban érkeztem oda, mint a többiek, akik pedig csak a szomszéd településről érkeztek. Meglepő módon a rajtszámom is megvolt, de ezen hamarosan segítettünk. Orvosi ellenőrzés, majd ismerősöknek köszöngetés, sétafika után Botond fiam „javaslatára” a versenyközpont közelében lévő játszótéren állítottuk fel ideiglenes állomáshelyünket.
Hamarosan megérkezett mindenki, majd rövid, de gyakori pisilések után beálltam a rajtba, kezemen az erre az alkalomra a kisfiamtól kölcsönkért elefántot mintázó kesztyűbábbal, aki ezúttal mint váltó- és kabalaállat került alkalmazásba. Az állatka egyben remekül alkalmas volt arra, hogy az ormányán elhelyezzük a váltócsipet vagy mit, amit következetesen „dugókának” aposztrofált mindenki, hát hívjuk mi is így.
A dombtetőn Panferik lelkesen fényképezett, ekkor még én is vidám voltam.

A dombok azonban hamarosan éreztették hatásukat és mi tagadás, bizony a vászolyi nagy emelkedő megmászása után már nem volt természetes a mosolyom. Anita, mint őrangyal kísért és kitartóan kínálgatta az ivásra és locsolásra egyaránt használt kulacsot. Tőlem szokatlan módon a nagy meleg és a rengeteg izzadás dacára meg kellett állnom egy technikai szünetre, de talán jobb is volt egy kis lélegzetvételnyi szünet a nagy kapaszkodás előtt.
Meg kell jegyeznem, hogy úton – útfélen lelkes szurkolók biztattak hangos „hajrá Elefántok!” szózatokkal, ami be kell, hogy valljam legyezgette a hiúságomat és igen jól esett, pedig igazán nem lehet mondani, hogy egy pillanatra is felmerült volna, hogy komolyan számba vehetőek legyünk, mint versenyzők. Ezúton köszönöm is mindenkinek a lelkesedést.
Mire a táv vége felé közeledtem nagyon keményen beütött a meleg, így szégyenszemre többször bele kellett sétálnom, de így is sikerült 1:48 alatt abszolválnom a 19 km-es távot, ami az adott körülmények között számomra teljesen megfelelt. A váltás igen jól sikerült, meg is lettünk örökítve :)

Ezután összerogytam az árnyékban, majd kisvártatva a többiek továbbálltak én pedig már némileg életre kelve autóba ültem és irány Balatonudvari és a strand. Este hajóval átközlekedtem Boglárra, a befutóhoz és ott vártam a többieket. A rajtszámomat természetesen az autóban hagytam, így másnap csak a csapatrajtszám fityegett rajtam.
Este próbáltunk valamit vacsorázni, de a helyen, ahová beültünk 20 perc alatt még étlapot sem sikerült kapni, nem hogy ételt, így fél 11 tájban átmentünk Fonyódra, jól bepizzáztunk. Kata még felbontott egy üveg bort a szálláson, hogy jól aludjunk és aztán szundi.

Folyt. köv...

UltraBalaton 2008 képek

Az elmúlt hétvégén kis csapatunk sikeresen abszolválta az UB 2008 váltóversenyt.

Saját szett a HUNRUN képeiből itt:

További képek a hunrun-on és később a verseny honlapján.

5. Wink maraton

Az utóbbi idők legrosszabb "félmaratoni" idejét produkáltam a címbeli versenyen. Míg a többiek erre-arra szórakoztak az országban, én addig küzdöttem az elemekkel. A vízzel, ami nem volt, a széllel, a tűzzel (vagyis a hőséggel) és a (mér)földdel amikből jóval több volt a kelleténél.

A versenyről nem nagyon érdemes hosszasan írni, a leglényegesebb az, amire rokalaci is rámutatott, miszerint a 3 körös félmaraton 1 köre 8 kili volt, mivel most GPS-es órával futottam, ezt már ott szóvá tettem. Ennek tükrében a 2:13-as idő már elfogadhatóbb.

PRO

• A póló a tavalyihoz képest elfogadható
• Végre kivitték a Balaton partjára a pályát

KONTRA

• 7 helyett 8 kilis körök
  
• Nem volt csomagmegőrző
  
• Nagy meleg
• Óriási szembeszél a parton
• A nagy meleghez képest kevés frissítés
• Szénsavas víz a frissítőpontokon

Esti félmaraton képek - szöveg

Fellelhetőek a szokott helyen.

...és innen a szöveg...

Először is hatalmas bocsánat és bűnbánat, amiért nem szóltunk mindenkinek az eseményről. Sajnos így fordulhatott elő az is, hogy Erzsi nem tudott róla. Mi már évek óta járunk ide (én itt futottam életem első félmaratonját anno 2001) így evidenciában volt nálunk, de belátom tévedtünk, legközelebb tényleg jobban körbeszólunk előtte.

Az esemény este 19 órakor kezdődött, így módunkban állt egész nap pihizni és csak délután négy órakor indultunk Tamással innen Kaposvárról. Ő mondjuk fél négykor akart indulni, de hát Tamás mindig is ilyen koránkelő volt, de most nem hagytam magam, mert akkor nem láttam volna a Forma 1 időmérőjét :-).

Gondoltuk így is épp elég időnk lesz odaérni. No, Szántód előtt az új M7-es híd alatt bele is szaladtunk egy balesetbe (kocsi kontra motor) egy ideig úgy tűnt nagy baj lesz, de aztán csak kb. 10 percet veszítettünk. Kicsit bevallom siettünk, mert valahol a környéken motoros találkozó lehetett és útközben beszorultunk egy kb. 20 motorból álló chopperes banda mögé. Tamás egy ideig szótlan tűrte, majd az egész menetoszlopot, közéjük ékelődött kocsikkal együtt cakompakk kielőzte. Én meg akkor ismét berittyentettem, mert hogy ippen egy kanyar előtt sikerült visszatérni a normális kerékvágásba. Mivel nem tudtuk, hogy a Pokol Angyalai erre hogy fognak reagálni inkább Tamás beletaposott a gázba egész az ominozus incidensig.

No, oszt innen még volt egy törperengés Komp vs. országút, de inkább folytattuk road movienkat. Szépen megérkeztünk, addigra Joco már ott volt. Ott volt, aztán újra eltünt. Szóval mikor mi odaértünk már nem volt ott. Felvettük rajtszámunkat aztán addigra Jocó is ott lett.

Volt még kb. 40 percünk vissza így elkezdtünk ökörködni. Eme próbálkozásainkat elevenítik meg alábbi képeink:

Éssss...

De lélekben velünk voltatok ti is. Pl. Maci.

Aztán gyorsan bemelegítettünk:

Stb. Rengeteg ismerős volt az UltraBalatonról. Pl. Minden- Kor lánycsapat, akiket lelkesen üdvözöltünk. Egy ismerős Fehérvárról, a Naxa csapatból stb.

Bekészültünk a rajthoz a stáblista végéhez és vártuk a mindent elkezdő jelet. Nem voltunk túl sokat talán 150-en. De talán a tavalyihoz képest is kevesebben voltunk. Hát ennek a versenynek úgy tűnik nem túl lelkes a marketingje. Nem voltak olyan jó futók sem, mint eleddig. A idei legjobb 1:18.10 lett, ami gyönyörű szép eredmény, de volt itt már jobb is.

Aztán elüvöltötték a rajtot, mi meg elindultunk. Sajnos végig nem igazán sikerült eldönteni (előre meg aztán pláne nem), hogy gyorsan, lassan vagymit akarunk futni? Így kezdtünk olyan 5.20-as km-kkel. Az útvonal ismerős volt, így a monotonitás elöl a beszélgetésbe menekültünk. A 6 km-es fordítónál kiállt előlönk egy lány, aki megjegyezte jó volt hallgatni minket. Tamás erre megjegyezte, hogy "de gondolom ennyi elég is volt belőlünk :-)".

A versenyszervezők spórolós népség, ezért csak 9 km-nél volt az első frissítő (illetve 3-nál is lehetett volna, de ott ki frissít?). Én kb. 7 km környékén éreztem, hogy kiszalad az erő a kezemből-lábamból. Gondolom némi vércukor problémákkal küszködhettem. Ebből a gödörből Tamásék rángattak ki, akik miután megjegyeztem, hogy baj van rátettek még egy lapáttal a futásra, így nem maradt időm nyavalyogni. A frissítő elött megkérdeztem, hogy előre menjek a frissítésnél, vagy megvárnak? A válasz egyértelmű: megvárunk volt. No, amikor odaértem mindjárt be is vágtam néhány szőlőcukrot, meg egy pohár vizet (energiaitalra nem futotta a nevezési díjból a szervezőknek). Aztán épp a második pohát vizemet iszom, amikor látom ám, hogy Joco fejvesztve lohol. Nézek körül Tamás sehol. Illetve egy apró pont formájában a távolban. Meglátott valami szőke hölgyet (szó se róla igen dekoratív volt) és inget-gatyát elfeledve elszaladt vele. Joco meg utána. Én meg lenyeltem (természetesen félre) a vizemet és Jocó után. No, innentől már a végéig szúrt az oldalam :-D.

Hát ezen fel is húztam kicsit magam, ahogy kell, meg levezettem, hogy frissítőt megint egyénileg kell megoldanom, mert arra várni, hogy ezek majd megvárnak böszmeség lenne. Így azzal a lendülettel, amivel utólértem őket el is mentem mellettük. Halk, szende, lágy, tenor hangon megjegyezve, hogy "TI SZEMÉT, MOCSOKOK!".

12 km környékén hagytam had érjenek utól, mert egyrészt szörnyen unalmas kezdett lenni a dolog egyesben, másrészt frissítő jött és úgyis utolértek. Innen teljes egyetértesben futottunk vagy 200 méteren keresztül. Innen jött egy hosszú, alattomos, kb 1,5 km hosszú emelkedő. No, nem mintha abbahagytuk volna a beszélgetést, csak a téma a lejtő szüleivel kapcsolatban folydogált. Tamás ekkor már feltűnően nem vette ki a részét a beszélgetésből. Szemmel láthatólag szuszogott. No, de arra valók a barátok, hogy ilyenkor szántszándékkal beszéltessék >:-).

Almádi és Fűzfő közötti szakasz csak libasorban volt teljesíthető, ezért én álltam az élre, majd a többieket megkértem, hogy ne V alakba kovessenek. Ekkor valahol Jocó megjegyezte, hogy lassulok, ezért otthagytam őket. A fordítónál a frissítőnél még vártam kicsit, majd tovább szaladtam a 19 km-es frissítőhöz. Ott megvártam őket, mertháthogy mégiscsak nem üldöz a tatár, nem időre futottunk, akkor meg akár együtt is befuthatunk. Lassan megjött Jocó, aki lendületből tovább akart menni, de mondtam neki, hogy én megvárom Tamást, akkor ő is maradt. Aztán megjött Tamás is kisvártatva. Innen együtt rohantunk. Ez egy olyan rohanós rész. Az uccsó 1,5 km gyakorlatilag végig lejt.

Kezdetét vette a végső vágtázás. A befutó elött 200 méterrel utólértünk egy kedves hölgyeményt, akit magunkkal ragadtunk így négyes befutót produkáltunk. Az időnk 1:49. Feledhető, de a futás igazán jól esett. Bár kezdőknek nem javasolnám, mert kb. 2 km-nként váltogattuk az iramot.

A végén még kaptunk a befutónál vizet, meg szőlőcukrot. Hmmm...azért a polo mellett 2500 Ft-ért ennél egy kicsit jobb ellátást is biztosíthattak volna. Ezt többen szóvá is tették. No, de hát futni jöttünk nem vacsorázni. Igaz az első 9 km frissítő nélkül sok ember tűrőképességeit kikezdte, mert azért versenyen csak-csak szokás 5 km-nként frissítőket elhelyezni. Még ha csak egy asztalt egy pohár vízzel is (amúgy máshol is csak nagyjából az volt, talán egy helyen láttam még teát).

No, de végeztünk. A befutó után gyorsan csináltunk is egy csoportképet:

Tamás persze megint produkálta magát. Lassan nála a futás brutálisabb sport lesz, mint a box, vagy a karate. Mikor befutónál a mentőorvos meglátta egyből leszíjjazta a hordágyra, de aztán kimagyaráztuk, hogy ennyi vétveszteség Tamásnál teljesen elfogadott :-)))).

Lezuhanyoztunk. Kicsit vártunk, hogy Ági eljöjjön Jocóért, de aztán már késő lett, inkább magára hagytuk Jocót, mert nekünk még két óra utunk volt hazáig.

Hazafele B.Lelle fele mentünk. Gondoltuk elkerüljük az Igali részt a Pokol Angyalai miatt, meg Lelle felé simább is az út, plána az újonnan átadott elkerülő, ami egy automobilos kéjmámor. De itt meg egy állat nehezítette meg a dolgunkat és nyomta fel az adrenalin szintünket. Elöttünk szüttyögött valami autó külterületen 80-nal. Tamás indexel szabályosan és elkezdte kielőzni. Már előzésben voltunk, amikor az állatja kivágja az indexét és abban a pillanatban ránkrántotta a kormányát. Tamás hősies küzdelme árán megúsztuk annyival, hogy lementünk az egyik kerékkel az útról. Koccanás nem történt. No, megint berittyentettem. A hülyéje. Aztán még azt látjuk, hogy a barom kidob egy égő csikket a kocsija ablakán, amiért én átlag esetben is tök pipa vagyok (főleg nyáron). Tamás aztán később megelőzte. No, volt témánk egy darabig.

Összegzésképpen. Egy átlagosan jól szervezett futóesemény. Nem nagy durranás, de ennek ez a vonzereje. Külön jó, hogy este 7-kor kezdődik. Hőség nem van.

Szóval még egyszer. Képek emitt: Fellelhetőek a szokott helyen.

UI: A beszámolót vajdaur követte el álnéven ;) 

UltraBalaton úgy is mint Közép-Európa leghosszabb futóversenye

Nos az a remek ötletem támadt, hogy írja le mindenki a saját szakaszát, a kísérők és szurkolók szerkesszék bele a mondókájukat. Így remélem szép kerek és objektív beszámoló kerekedik.

Azzal kezdeném, hogy maximális tisztelet és ezer köszönet a szervezőknek! Nagyon jól szervezett, remek hangulatú verseny volt. Mindezt pedig megoldották úgy, hogy a kedvezményes nevezés mindössze 6e HUF/fő-re rúgott (v.ö. BSI szervezések!)!

Prológ

Pénteken jókor délután (14.20 perckor, hogy elérjük a 15.20-as kompot) indult a csapat Kaposvárról. A kompot elértük. Néhány perc múlva már vágtatott is velünk a viziparipa keresztül a nagy vizen Tihany fele. 10 perc utazásután átértünk, majd irány Balatonfüred, merthogy Maci oda érkezik vonattal, nomeg a szállásunk is oda lett elrendezve.

Időben ott voltunk. Maci kicsit késett. Útközben felhívtam, hogy merre tartanak. Maci közölte, hogy jönnek rendesen, és éppen a konkurenciával társalog, akikkel a vonaton ismerkedett meg. Aztán kijavította magát, mert jelezte a fiúk 3.30-as kilómétereket terveznek, szal nem leszünk konkurencia már az első 100 méteren sem :-).

Maci megérkezett, mindenki a nyakába borult, aztán elmentünk megkerestük a szállást. Nagyon korrekt kis szállás volt. Egy rossz szavam nincs rá. Szép volt. Jól felszerelt, igényes és még olcsó is. Miután lepakoltunk irány Tihany, hogy átessünk a sportorvosi vizsgálatokon, meg felvegyük a csomagokat.

Mint vártuk Tamás produkálta a legmagasabb vérnyomás adatokat, mindezt a legkisebb pulzusszámmal :-).

Essen szó kicsinyt a rajtcsomagról is. A (tényleg meglepően olcsó) nevezés ellenére kaptunk annyi mindent, csak ámultunk. Nekem a nagy kedvencem, hogy nem csak polot, de igazi, rendes futópolot kaptunk, meg törölközőt, bort, esőköpenyt, C vitamint és még sorolhatnám. Tök korrekt. Aztán még a kaja, amit gyorsan el is fogyasztottunk (spagi, meg valami spenotos tészta).

Ezek után lementünk a partra fürödni. Ellubickoltunk vagy este 9-ig, amikor is megjött a viharos erejű szél. Ekkor eszünkbe villant, hogy a szálláson nyitva hagytuk az erkélyajtót, ezért rohantunk, nehogy baj történjen. Nem történt.

Este vagy éjfélig a VH1-en ment a Rock csatorna (vagy valami ilyesmi). Nagy hajú, bőrszerkós egyedek kiabáltak. Meg volt valami vakegér, akit ismernem kellett volna (legalábbis akkor nem köpködtek volna meg a többiek).

Én éjfélkor balra el alunni. Másnap korán ébredtünk, mert 8-ra el kellett hagyni a szállást. A többiek valami zajokra panaszkodtak. Ehhez nem tudok hozzászólni, én aludtam.

Gyorsan még bementünk egy boltba, ahol gyakorlatilag semmit nem vettünk, e sebaj ment az idő. Aztán időben odaértünk a rajthoz.

Mérhetetlen izgalmak mellett Jocó késett, Maci pediglen elrajtolt. Jocóra még várni kellett, aztán még szüttyögtünk a rajtban kicsit, majd elmentünk B.udvariba, ahol elbucsúztunk Jocó kicsiny családjától. Onnan rohanás Dörgicsére a váltóponthoz. Sajnos a nagy sertepeltélésben elment az idő, így útközben nem tudtunk Macinak szurkolna, ami mint kiderült kicsit probléma is volt, mert a sok hegy és a meleg miatt jól esett volna neki némi plusz frissítő. Ennek ellenére Maci jóval a megjósolt idő alatt futott be. Betyárosan kitett magáért, de erről majd ő.

Sajnos az első nap elején nélkülöznünk kellett a biciklis kísérőket, mert Gabcsiéknak problémáik adódtak a biciklikkel, így nem tudtak a rajthoz megérkezni.

No, de kapcsolódjunk is itt vissza a mezőnyhöz és hallgassuk Macit, hogy is telt az első szakasz?

Elsõ nap

1. szakasz Tihany - Dörgicse 19,4 km (Maci)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó az M7 anyukáját szidja valahol Veszprém magasságában 130-al repesztve a 8ason. Még odaérünk... Még odaérünk... Még odaérünk... Már nem... A mezőny elrajtolt. Cca. fél óra múlva megérkezem, gyors orvosi vizsgálat egymás ugratása kicsit, aztán Balatonudvari egyéni váltóhely, slusszkulcs Anyának, be a Mazdába és irány Dörgicse.

-----------Joco megjegyzés vége----------------------

2. szakasz Dörgicse - Nemesgulács 23,1 km (Jocó)

Maci jó 5-10 perccel hamarabb ért be a vártnál, ennek köszönhetően a bemelegítés a WCről a vátóhelyre történő sprintben merült ki. KÉnyelmes tempóban indítottam. Először kicsit szokatlan volt, hogy a váltóhelyet elhagyva gyakorlatilag egyedül maradtam, de mikor beértem a szőlők közé a földúton, majd az erdőbe magával ragadott a táj és a futás élvezete és repültek a méterek. Kisvártatva utólértem egy ismerőst, rikító sárga pólóban, ő volt Béla a Gyaloggalopp, aki az egyetlen egyszemélyes váltó volt. Az 5km es frissítőnél váltottunk pár szót (már több órája várta a bringás kísérőjét aki valahol elmaradt) aztán nekiiramodtam. Hamarosan Béla ismét befogott egy másik úriemberrel együtt, aki 2 fős váltó egyik tagja volt. Felvettem a tempójukat, gondoltam ha nekik jó, nekem is az lesz, elvégre nam versenyezni jöttünk :) Nagyjából együtt futottunk majdnem végig, egy-egy kivételtől eltekintva, mikor elfutottak kicsit vag én tettem azt. Állítólag ebben a szakaszban volt a legtöbb szint, de különösebben nem éreztem. Azt viszont nagyon díjaztam, hogy a nap nem sütött szinte egyáltalán és hogy a távnak majd' fele nem országúton, hanem földutakon vezetett. Egy "okos" autós kísérő el is akadt az egyik helyen. Kellemes tempóban faltuk a kilométereket, egyik frissítőállomás jött a másik után. Mindenhol megálltam, fél-egy percre, semmi rohanás, evés, ivás beszélgetés. A Kereki domb környékén megszemléltem és a többiek figyelmét is felhívtam a sáncrendszerre, ami állítólag ott van, bár nem látszik :) Itt volt egy kis kellemetlenségem, konkrétan egy idióta buszos kb. 100-al majdnem az árokba lökött, remélem megdöglik otthon a gyerek kutyája... A mellettünk elhúzó, majd itt-ott megálló autókból állandó jellegű elefánttülkölés hallatszott egyaránt bíztatva engem és a velem tartókat. (Persze ismerve csapattársaimat valójában a velem futóknak szurkoltak, én csak véletlenül ott voltam) Még épp csak belemelegedtem a futásba, kicsit erősebb tempóra váltva mikoris kijelentették, hogy márpedig ez az utolsó frissítés és 4 km múlva ott a váltópont. Eléggé meglepődtem, mert úgy éreztem mintha most indultam volna el. Az érzést erősítette, hogy az órám cca félórával elindulásom után végképp megadta magát, így halvány gőzöm nem volt olyasmiről, hogy mióta futok meg ilyen csacsiságok. Aztán egyszer csak ott volt a váltás. Vajdaúr megpróbálta az elválást minél jobban elnyújtani, meg is értem nehéz elszakadni a barátoktól :) Ezután megittam az egyéni frissítőmet egy Radler személyében, majd a többieket útjukra bocsátva vártam a családot, akikkel Balatonudvariban töltöttük a nap további részét, de közben gyakran gondoltam (néha irígykedve, néha kevésbé) a csordatársakra akik még keményen szaggatják az aszfaltot.

3. szakasz Nemesgulács - Keszthely 27 km (Vajdaúr)

Nos a váltás tényleg kicsit lazára vettem _volna_, ha Jocó nem kiabálrám, hogy azért tulképpen ez egy verseny, szal ne szüttyögjek. A dolog azért se ment simán, mert a sok útközbeni drukkolás miatt kissé későn értünk a váltóponthoz és alig maradt időm elmenni wc-re (kardinális pont). Az Arkánum - Sport Balzsam térdre kenegetésére meg aztán végképp nem maradt idő.

No, át a csippet, meg a csapatrajtszámot, aztán uzsgyi. Úgy terveztem lazán futok, oszt meglássuk. Én lepődtem meg a legjobban, amikor azt vettem észre, hogy csak mennek-mennek a kilóméterek és tényleg laza is maradok (naaagggggyon lazaaa). Az útvonal a kerékpár úton ment. Ahol átkeltünk a főúton, ott rendőrök biztosítottak. Arra fele nagyon szép helyen megy a kerékpárút. Bent az erdőben, messze az úttól, a vasúttól, fák között. Ígyhát nézelődtem, utaztam egy jó átlagos tempóban és örültem, hogy ott lehetek.

Indulás elött kicsit izgultam, mert idén még nem futottam ennyit (27 km-es szakasz), de ez futás közben elmúlt. Hála Istennek szint az nem nagyon volt benne, de sajnos Szigliget után lassan előbújt a nap (a fiúk az előző szakaszokon még rendesen folyamatos felhőréteg alatt futottak). A hőség szerencsére nem nagyon viselt meg.

Úgy 10 km környékén (nem nagyon voltak kitéve km táblák) találkoztam a csapattal, aki jött szúrkolni. Gyorsan átverekedtem magam rajtuk. Sajna innen a pálya vonala olyan volt, hogy nem nagyon tudtak kocsival jönni, pedig 23 környékén jó lett volna egy kis buzdítás, de legközelebb sajnos csak a váltózónában találkoztunk.

A frissítő állomások nagyon jól voltak megoldva. Sok volt és volt ott minden, ami egy futónak Kánaán. Én mondjuk csak ittam. Jobbára izoitalt (porból csinálták sok helyen sajnos), meg vizet. De egyszer ettem egy kis mazsolát, meg vagy 6 szőlőcukrot, nehogy leessen a vércukrom. A frissítőknél ki volt téve az is, hogy a következő állomás milyen messze van. No ez egy nagyszerű dolog volt. Én szerintem azért is mentem ilyen könnyen, mert agyban mindig csak a következő állomásig gondolkodtam (4,4; 3,7; 4,9 km stb.).

Kb. 1.35 óra futás után az egyik frissítőnél egy néni erősködött, hogy 3,7 km a vége, de én azért mondtam neki, hogy erőssen valószínütlen, hogy 1.35-re futottam a 24 km-t. Akkor még 11 km-em volt hátra. De feldobott ez a kis incidens.

Néhány embert amúgy el is hagytam. Az útvonal egy része strandok mellett ment, ahol emberek az árnyékból és a sörük mellől hitetlenkedve nézték a szenvedéseimet :-).

A végére sem sikerült igazából kifutni magam (igaz nem is akartam, holnap is lesz nap jeligével). Keszthelyre beérve kicsit elbizonytalanodtam, mert nem volt egyértelmű a nyilak, de 2.32-re így is befutottam. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel az eredményemmel. A váltónál Tamás várt, aki jelezte, hogy a többiek valahol Keszthelyen vannak, aztán elrohant. Kb. 10 perc keresgélés után akadtunk egymásra. Maciék elindultak haza, hogy elérjék az éjszakai túrájukat, mi pedig Katával Tamás nyomába eredtünk szurkolni.

4. szakasz Keszthely - Balatonmáriafürdõ 22,3 km

Először nem találtuk a váltóhelyet. A kapott itiner alapján arra következtettünk("mi kisgazdák, és különösen én kisgazda"), hogy valahol Keszthely vége felé lesz, így aztán a logikusnak tűnő vasútállomás számításba sem jött. Túltoltuk, azaz Keszthelyt elhagyva mégis a józan ész kezdte átvenni a főszerepet és néhány arra járó(futó)-t megkérdezve rádöbbentünk, hogy mégis a vasútállomásra kellett volna menni (gondolta Stirlicz).

Leálltunk egy közeli parkolóban én gyorsan könnyes búcsút vettem a többiektől, aztán irány szembe a többi futóval. Előbb-utóbb csak megtalálom a váltóhelyet. Megtaláltam. Laza kocogás után ömlött rólam a víz. Nem mondhatnám, hogy ott bárki is tudomást vett volna rólam, na mindegy (gondolta..m).

Jó negyed órányi várakozás után felbukkant Vajdaúr bébielefántos pólója. Ez már a célegyenese volt, mindjárt itt lesz. Egy pillanatra elfordultam, mire visszanéztem, nem volt sehol. A k..va életbe, hogy a célegyenesben is el lehet tévedni. Aztán újra megjelent sétálva! A kutyafáját!(gondoltam) Jól elfáradt, hogy egy kicsit belesétált. Na mindegy, valahogy majd kimagyarázza.

Váltottunk. Laza volt. Irány a már visszafelé megismert útvonal. Találkoztam beépített szurkolóinkkal, majd miután fogadtam üdvözlésüket, szóltam, hogy menjenek Vajdaúr felé, mert az életbe nem fogja megtalálni őket. Így is lett.

Kerékpárúton folytattam, időnként mérgelődve a meleg miatt. Az első frissítőállomás kb. 4 km-nél volt. Mivel még nem éreztem úgy, hogy megdolgoztam érte, nem nagyon volt pofám frissíteni. Hülyeség volt! Újabb két km megtétele után már vágytam a frissítésre és a futótársakra. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Se előttem, se mögöttem egy teremtett futó nem volt. Útközben láttam egy szabad-strandot, néhány szürke-marhát(Vivát Magyarország!), majd mivel jobb dolgom nem volt, elértem a következő frissítő állomást. Ők nem szóltak, én sem. Erről nem nyitottunk vitát.

Balatonberény magasságában, ahol a 3. frissítőállomás volt megláttam egy piros pólós futót. Úgy tűnt a végét járja. Na(gondolta Stirlicz) mindjárt utolérem, aztán olyan lesz, mintha egy futórendezvényen lennék. Hát nem nagyon sikerült közelebb érnem, egészen Balatanmáriafürdő határáig, ahol is egy önkéntes a kerti csapjáról adott frissítőt. Onnantól nagyjából együtt futottunk - rövid beszélgetésünkből megtudtam, hogy ő Maci Bécs-Budapest futócsapatának tagja, akik közül 2-en teljesítik a Balatont körbe. Neki ez már a második szakasza volt.

A következő hivatalos frissítőig együtt, ott össze ittam mindent. Vizet, kólát, izo-italt, vizet, kólát. A sorrend nem biztos. Kb. 6-7 decit. Utána elindultunk, majd a Máriafürdői hajóállomás magasságában elnézést kért, hogy nem azért, hogy lehagyjon, de meg akarja nyomni a végét- ami a csövön kifér. Mondtam ok! Néhány száz méter után technikai problémái akadtak cipőjével. Ennyiben maradtunk.

Ez már nekem hazai pálya volt Máriafürdő hajóállomás, majd egy hosszú utca, aztán szabad-strand, majd egy másik. Időközben a kerékpárútról elég forgalmas alsóbb útra váltottunk, így aztán néhány autós, gyalogos, kerékpáros akadályozta a megszokott tempójú előrehaladást. Volt eset, mikor egy autós épp előttem előzött egy kerékpárost, a szembejövő biciklis meg annyira lehúzódott, hogy majdnem elesett a csapadékvíz elvezető csatornában. Már éppen fogalmaztam magamban a jelzőket, amikor rám köszönt. Gabcsi volt! Az egyik biciklis kísérőnk! Azért így már egész más volt az utolsó1.5-2 km-t megtenni. Állandóan vízzel kínálgatott. Először nem kértem, aztán mégis elfogadtam. Locsoltam magam a forróságban. Jól esett.

Lassan közeledtem a Máriafürdő-alsói állomáshoz, ahol végre a (meg)váltás fog következni. Úgy éreztem vánszorgok, Gabcsi szemüvegén keresztül meglepően gyorsan haladtam az adott körülmények ellenére. Hogy is volt valójában, már soha nem tudjuk meg. Már a célegyenes elején voltam. Na még egy kicsi, aztán vége. Hogy fogok én holnap újra futni?! Hű, de kivagyok-gondoltam én.

Rettentő nagy lelkesedéssel adtam át a kis a váltó-rajtszámot meg a kis izét Katának, aki hasonló örömmel vette át. Gabcsit Anita váltotta a kerékpáron. Lányok el. Fiúk a vízbe, gyors mártózás, aztán irány szurkolni. Röviden ennyi.

5. szakasz Balatonmáriafürdõ - Balatonboglár 20 km

Balatonmária. Tamás cél, Kata rajt.

Tamás dugóka be, le, én fel, uzsgyi boglárra. Anita és paripája utánam. Merthogy a felmentő bringás kíséretnek is most érkezett el az ideje... Én voltam a legszerencsésebb szombaton, aki ebben a csodában részesülhetett. Mivel utolsó szakasz volt aznapra, kicsit tartottam is attól, hogy majd két órán keresztül egyetlen futó lelket sem fogok látni a szétszóródott mezőny miatt, némán-egyedül kell majd fogyasztanom a km-eket. Az nyugtatott csak meg, hogy azon a szakaszon még csukott szemmel is beérek, mert nagyon jól ismerem. Aztán az utolsó pillanatban jött a meglepetés felmentő sereg Anita és drótszamara képében. Kicsit ugyan fáradtnak éreztem magam az egész napos utazástól, de belelkesültem, amikor nekivágtam a távnak. Sőt, meglepően jól esett, főleg, hogy szinte folyamatosan jártattam a csőrömet. Anita beavatott nullkilométeres kétkerekű járműve és késésük történetébe, közben pedig észrevétlenül haladtunk egyre közelebb és közelebb a befutóhoz. Aztán kísértésbe estem a terülj-terülj-asztalkám frissítőpontnál....döntenem kellett, enni vagy futni jöttem.....csoki, dinnye, mogyi, olajbogyi, mazsi, nari, banán, kex, szőlőcuki, bubiskóla, izotóniáslónyál, víz....pont ebben a sorrendben tudtam volna betolni....csak aztán akkor daruval se vontatnak arrébb. Maradtam szerényen a víznél.

Aztán vhol fenyves táján a délibábnak tűnő futó ott előttünk a távolban kezdett valóságosnak tűnni, megnyugodva konstatáltam, hogy nem vagyunk egyedül, van a környéken „őrült ultrás", sőt, valszínű egyénis. És a kettőnk közti távolság nem változott. Faltuk az ismerős kanyarokat és az annál hosszabb egyeneseket, mindig felderengett vmi emlék gyerekkori nyaraimból. Kedvenc csapatom is biztatott ezerrel, amikor elhúztak mellettünk a csapatszállító autókkal, vagy épp vhol kellemes kis parkolóhelyet kerestek egy kis tülkölésnek és fotózásnak. Jött a kedvenc részem...Fonyód és liget... meg is mutattam Anitának, hogy ide fogunk visszatérni szundizni. Egy hari nari, olajbogyi, csoki... Semmi fáradtság nem volt bennem, nagyon is élveztem a futást, főleg hogy még mindig beszélgettünk. Bubiskóla. Boglár elején átcikázott előttünk egy mókus és felkúszott a fenyőfa biztonságot nyújtó ágai közé és onnan figyelt bennünket. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy nemsokára beérek, mert a hosszú egyenes végén egy balossal beesünk a platán-strandra. A befutónál már az egész csapat várt ránk. Vhogy egyáltalán nem tűnt 20kilinek, nagyon jól bírtam, főleg, hogy végigcsacsogtam, és még a magamhoz mért időm is meglepően jó volt. Dugóka be, le. Végre nekieshettem a naristálnak is, aminek egészen eddig ellen kellett állnom. Naggggon király volt!

Aztán persze egy kalóriatöltő pizzaparty ott a soron.....

kata

Második nap

1. szakasz Balatonboglár - Balatonföldvár 19,3 km (Tamás)

Halihó! Megint itt vagyok.

A másnap nem is mindig rossz. Időben keltünk, mert a rajt 7-kor volt és Gabcsival(aki ismét a kerékpáros kísérőm volt) nem akartunk semmit a véletlenre bízni. Szóval 6.30 körül már ott evett a fene bennünket a rajtnál. Gabcsi még egy kicsit szerelgette a technikát. Hogy minden tökéletes legyen: kosár beállítás, frissítős palackok, stb. Én melegítettem(utólag is elnézést mindenkitől) egy kicsit, aztán az egyik szervező közölte, hogy hatalmas időjóváírás vár ránk, mert az utolsó emberünk tegnap nagyon eltévedt. Közöltem vele, hogy nem így történt, nem kérjük a jóváírást, mi tisztán akarunk nyerni!

A rajtnál már többiek is ott voltak. Egészen más érzés volt többi futó között elindulni, nem tök egyedül, mint előző nap, és különben is reggel hét volt, normális futóhőmérséklettel. Néhány 100 méter után Gabcsi csatlakozott hozzám és az általam kedvező sebességű futónak kiszemelt foglalkozását tekintve tűzoltó futótárshoz. Egész jó iramban kezdtünk. Nekem egy kicsit gyors volt kezdésnek, de most nem bántam. Hamarosan utolértünk egy másik tűzoltó felíratú futót, majd miután megelőztük, ő nem akart leszakadni. Így aztán 3-an mentünk tovább.

Pár km múlva egyikük wc-papírt kért. Rosszat sejtettünk. Gabcsi adott neki pzs-t, majd lemaradt. Őt többet nem láttuk. Időnként kegyetlen az élet. Ketten futottunk számomra elég laza tempóban, de hát nem akartam elveszíteni. Mindig jól jön, ha van a kéznél egy tűzoltó! A probléma csak az volt, hogy ő alacsonyabb révén rövidebbeket lépett, így aztán nem sikerült egy ütemben maradnunk. Életemben először ilyen problémával találkoztam. Gabcsi folyamatosan friss vízzel látott el bennünket, fürdés és ivás céljából.

Balatonszemes környékén az egyik frisítőn én megálltam, futótársam nem, így aztán kicsit lemaradtam, majd miután egy kisebb emelkedőn kellett felküzdenem magam, néhány km-be került mire újra utolértem. Sebaj, végre újra saját ritmusomban futhattam. Miután újra együtt mentünk, tőlem szokatlan módon megeredt a nyelvem poénkodtam, jól éreztem magam, nagyon élveztem a dolgot . Az előző napival össze sem lehetett hasonlítani.

Miután a másik srác biciklis kísérője közölte, hogy a így a vége felé lassulunk egy kicsit, az utolsó 1 km-t meghúztam. Ami a csövön kifér. Egész elégedett voltam az 1:41-es 19 km-el. A váltóhelyen először nem találkoztam bébielefántokkal. Az őrjöngő tömeg búzdítását követve gondoltam továbbfutok, majd csak leváltanak valahol. Pár száz méterrel később látom, hogy a meglepett Kata közeledik felém. Valószínüleg még bemelegíteni sem volt ideje. Valahol jól eltévedtek, aztán egy kicsit megcsúsztak. Sebaj. Jó volt, szép volt, igaz se volt!

2. szakasz Balatonföldvár - Siófok 19,4 km (Kata)

Földvár. Tamás cél. Dugóka be. Le nem, nincs át. Váltó sehol. Épp cipőt köt a parkolóban az autónál. Aztán egy hirtelen felkiáltás...: Ott van Tamás! Épp továbbfutóban „holatúróbanvankatanamindegyfutoktovábbmajdcsakvalahollevált" gondolattal. Szerencsére ez csak pár plusz méter volt. Gyors dugókaváltás és már szaladok is tova siófokra. Az első jó pár percben fel sem fogom, hogy túlvagyunk a váltáson, olyan gyorsan történt minden. Még a gondolataimat se tudtam összeszedni, hogy zsepit és napszemcsit vigyek. Alig körvonalazódik, hogy jól van, már futok, egy bogár landol a szememben. Dörzsölés. Bogár ki. Por be. Beér Gabcsi, gurul mellettem, kisegít zsepivel. Az út keskeny, legalábbis futó, kerülő autó és szembeforgalom számára, ezért autó útról le, lehetőleg minél hosszabb ideig ott rúgja a porfelhőt, minek is visszatérni az útra... Látási viszony csökken, tiszta levegő még inkább, szemem tele.....pislog-pislog-pislog, jéééé, látok! Frissítőpont. Ismerős autók. Egy piros-egy fehér. Bébielefántokkal. Tülkölés. Napszemcsi a helyére kerül. Pontosabban a kókuszomra fókuszálva. Most már mehetünk tovább. Persze csacsogok megint. Pedig érzem, hogy az előző nap jobban ment. A szakasz nagy része ismeretlen. Faljuk a km-eket Gabcsival, beszélgetünk futós élményekről és a futás szépségéről (is). Néha elhúz mellettünk egy ultrás szurkolóautó hajrá felkiáltásokkal. Meg ugyanez bébielefántban bébielefántosan, ami mindig belelkesít. Aztán jön egy „mikorérekmárbe" gondolat, de szerencsére gyorsan elmúlik, amikor ismerős siófoki tájakra tévedünk. A látóterünkben szinte mindig vannak ultrások, kárpótolva az előző napi utolsó szakasz legszétszéledtebb részéért. Kezdek kevesebbet csacsogni, fáradok, a tempómat is lassabbnak érzem. Aztán felmentő sereg képében kékpözsóból kipattanó Erzsit látok, aki lelkesen csatlakozik hozzám és fut velem egy kicsit, ami nagggggyon jól esik. Nagyon feldobott! Köszi Erzsi!!!!!! Tündér vagy! És az egész csapat az! Közben elmeséli éjszakai túrájuk plusszkmszerző részét. Már nem vagyunk messze a váltástól. Beáll a combom. Aztán jön az utolsó kanyar szurkolókkal, hogy „mindjárt bent vagy!". Aztán úgy szólnak rám, hogy nem akarok már váltani?! Vagy még futok tovább?! Ja... váltópont! Visszakanyar. Dugóka be, át. Beértem. Bubiskóla. Bubiskóla.Víz. Víz. Bubiskóla. Meg béka a hasamban. Húú,nemtok lehajolni, nem engedi a combom. Nari. Aztán megnyuxom, hogy nemcsak az én lábam lett izomlázas. Gyors fürci aztán go szurkolni kis csapatunknak.

kata

3. szakasz Siófok - Balatonklenese 21,4 km (Vajdaúr)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó itt csatlakozott a szurkolótáborhoz, némi egyeztetések után a Wink maraton rajthelyénél. A leglátogatottabb ojjektum a strand nyilvános WCje volt. Gabcsival hosszasan üldöztük az éppen futó csordatagot, nagynehezen meg is csíptük Bvilágosnál, de ezután nem tévesztettük szem elől. A kerékpáros kísérő nagyon élvezte a tájat, nem tudom Gábor ebből mit látott.

Ahogy az ennél a versenynél már lenni szokott, az útközbeni szurkolás azt eredményezte, hogy kissé későn értünk a váltózónába (először egy vonat miatt nem tudtunk kimenni a 7-esre, majd a futók miatt nem engedett a rendőr vissza stb.). Én még szívem szerint igencsak elmentem volna egy bizonyos helyre. El is mentem, de már csak a kisebbik részét tudtam teljesíteni az ottani gondolatban eltervezett programomnak, mert rohannom kellett vissza.

Visszaérvén a váltózónába néhányat guggoltam, oszt már jött is a mosolygós Kata, legújabb Bébielefánt gyöngyszemünk.

Gyorsan váltottunk, majd azzal a lendülettek, ahogy kifordultam a váltózónából egyből rossz fele mentem. Valahogy bennem volt a Winkmaratoni útvonal, oszt nem is figyeltem. Mondjuk már az első méterektől gyanús volt a dolog, de gondoltam az irány jó, majd korrigálunk. Aztán megjött kedvenc biciklis kisérőm, Anita is, aki szintén közölte, hogy ez nem az az irány, melyet követnem kéne. 2 km múlva korrigáltunk hát (csak egy utcával futottam lejebb, mint kellett volna). Az első frissítőhöz már rendesen érkeztünk.

Személyes ötletem az volt, hogy most majd jól megnyomom ezt a szakaszt és futok egy rendes félmaratont. Idén eddig még csak amolyan szenvedgetős 2 órán kívüli félmaratonokat futottam és ez már igen nyomasztotta a lelkem. Szóval jól is éreztem magam fizikailag, meg ráadásul Tamás reggel futott egy 1.41-es 19 km-t (na, nehogy már sokkal jobb legyen nálam :-)), szal nyomtam neki, ahogy a csövön kifért, meg ahogy mertem, mert azért előző nap is hosszú volt a táv, meg erre a szakaszra is be volt ígérve egy rendes kis szint.

8 km-ig száguldoztam (én legalább is így éltem meg), aztán megjött a szint. Hirtelen el is bizonytalanodtam, mert azt hittem a déli parton nincs ekkora domb. Meredekségét tekintve a Mátraháza-Kékestető színvonalával vetekszik. No, de nem vagyunk cukorból. Én akartam futni. Neki is mentem, ahogy illik. Félúton volt a frissítés. Itt kérdeztem, hol tartunk? Azt mondták 14 km-re vagyok Siófoktól. Én meg mondtam, hogy az megent csak nem valószínű, mert azt én 41 perc alatt nem futom le. No, jó, akkor 11 km. Az sem lehetett igaz, de egy válasznak elfogadtuk.

Innen folytatódott a hegy domb felfele. Beért egy másik futó srác is (nevét nem tudom, a csapat poloján valami Naxa volt írva, sokat futottam mögötte attól tudom :-)). Vele egy szakaszon együt mentünk, de a dombokat jobban bírta az tény. Kicsinyt beszélgettünk is, már ha volt éppen használaton kívüli levegő a tüdőnkben. Az áldott napfény valahol ezidőtájt küzdötte át magát a felhőkön, majd megsemmisítette a felhők utolsó kis pamacsait is. Áldott napfény. Még jó, hogy szúrt a tüdőm, különben zavart volna.

Felérve a dombtetőre eszméletlenül szép látvány tárult elénk. Anita szerint a Balaton, szerintem az emelkedő vége. Innen fent futottunk a dombon és csak kicsit később mentünk le róla, de akkor sem annyit, mind felfele. A lejtőn, ahol is elfutottam a Naxa fiú mellett. Utánnam is szólt, hogy de jó erőben vagyok. Mondám neki: "Ilyen alakkal? Lejtőn lefele? Naná, hogy gyors vagyok.".

Miután lefutottunk a dombról és kiértünk valami főútra Jocó, meg Gabcsi várt ránk meglepetésként. Mondjuk ha Pamela Anderson ugrott volna elő egyszáll tangában egy nagy tortából, annak jobban örültem volna, de érjük be hát annyival, amennyit a sors ránkszabott. Jocóék próbálták rámtukmálni gyanus löttyel teli üvegeiket, de én csak futottam, mert az idő ugye.

Ekkor jött egy újabb frissítő, ahol kiókumláltuk, hogy 8,9-re van a vége. Gondoltam belehúzok tehát. No, akkor majdnem eltévedtünk. Majd emelkedő jött. Szóval nem húztam bele. Ugyanezen a szakaszon még úgy 1000 méteren belül kétszer megtaláltak minket Gabcsiék, majd szóltam Jocónak, jobb lesz mennie Kenesére, mert mindjárt beérek. No, akkor aztán elmentek :-D. (Vagy ez a következő frissítő után volt???)

Aztán a "Csak Lazán" csapat Elek nevű váltótagja elment mellettünk. Gondoltam Panferikre való tekintettel elengedem, meg amúgy is gyorsabban ment, mint a lakóövezetben a megengedett sebességhatár. Aztán az uccsó frissítő (no, ide is egy híd alatt átfutva egy emelkedőn kellett feljutni). 4,4 km hátra. No, de itt aztán már beleadok apait-anyait. Gondoltam, majd realizáltam, hogy az elöttem álló szakasz már megint egy emelkedő. Úgy 1,5 km hosszan. Lassan kezdtem elmerevedni. Ez a sok domb nem tett jót nekem.

1,5 km felfele araszolás után aztán megjött a várva várt lejtő. Szabadjára engedtem a lovakat. Had vágtassanak. Nem vágtattak. Valahogy össze-vissza kalimpáltak, de nem vágtattak. Innen majdhogynem a célig lejtett (vagy legalább is nem emelkedett, amiért már hálás voltam). A domb alján keresztezni kellett egy főutat, ahol a rendőr alig tudott megállítani egy állatot. Majdnem nekünk jött. A végén már odaállt mellé a rendőr és az ablakon üvöltött be, hogy álljon meg. Remélem miután eljöttünk félreállította elbeszélgetni >:-) .

Kb. 2 km maradt. Úgyhogy még egyszer utoljára a hétvége folyamán összeszedtem magam és had szóljon. Aztán már hallottuk a váltóhely fényeit. Ippen jókor, mert a leragasztott mellbimbómról feljött a ragtapasz. Apró galacsinná gyűrődött és éppen azt játszotta, hogy kitépi az összes szört a melkasomból. No, ekkor feltünt Joco. Gondoltam kb. 50 méter lehet hátra. Úgyhogy odafutottam Jocó mellé és elkezdtem vágtázni. Aztán kiderült, hogy Jocó bemelegíteni futott elém és a cél még kicsit odébb volt. Aztán meg kicsit elöttem is futott az úton, amit ugye 21 km lefutása után nehezen tolerálok, ígyhát a végére rátettem még egy lapáttal és kifutottam, ami esetleg még bennem maradt. Aztán átadtam az egész váltócuccot Jocónak. A továbbiakról ő.

Szakasz epilógus: futás után megdöbbentően jól éreztem magam. Csak egy kis vizet kellett innom és annyi. Maciék előre mentek a következő váltóponthoz, nehogy a forgalom miatt elkéssenek. Anita, meg Tamás elment szurkolni Jocónak. Én maradtam Katával. Kata befeküdt egy 10 perces gyógymasszázsra én meg nekimentem a Balatonnak kicsit lefürödni. Aztán összekaptuk magunkat és mentünk Jocóék után mi is szurkolni. Megtaláltuk Tamásékat, onnan együtt szurkoltunk tovább a többi szurkolóval a szurkolás alanyainak a futóknak.

Köszönetnyilvánítás: ezúton köszönném meg Anitának a gondos biciklis követést. Én ugyan nem kértem tőle semmit útközben, de bátorító jelenléte sokat segített (no persze amíg képes voltam olyan kunsztokra, mint a látás, meg a hallás). Hála Istennek hamar belátta, hogy én beszélni nem fogok és legjobb, ha magamra hagy rohanni, és bár erről ő gondolom nem tudott, de amikor elém került biciklivel segített tartanom a tempót is :-). Köszi.

4. szakasz Balatonkenese - Alsóörs 20 km (Jocó)

A váltópontnál kicsit elémentem Vajdaúrnak, bemelegítés gyanánt, lélekben fel voltam készülve az iszonyatos melegre és napsütésre. Abban, hogy az első nagyrészt elkerült nagy szerep jutott Gabcsinak és kerékpárjaának, illetve az abból magamra locsolt több liter vízre ami remek hűtést biztosított mindvégig, észr sem vettem a meleget. A második dolog pedig azért nem jött be az út nagy részén, mert nagyon kellemes meglepetésként a kerékpárút a táv több mint feléig erdős, parkos, csalitos részeken haladt, aholis a fák teljesen behajoltak az út fülé, így a nap sem zavart. Ha lehet még jobban élveztem a második napi futást mint az elsőt, Gabcsival kellemesen cseverésztünk, közben kellemes 5:20 körüli kmekkel kocogtam. Elvégre nekem ez csak hobbi :) A harmadik (vagy második?) frissítőhelynél Gabcsinak egy szerencsétlen váltás következtében leugrott a lánca, ezért kicsit lemaradt. Furcsa volt, hogy már az első sarok után mennyire hiányzott a társaság, pedig alapvetően magányos futó típusnak tartom magam. Node ott voltak helyette az autós kísérők! Fergeteges bíztatással és folyamatos fotózgatással zaklattak szinte minden kanyarban, amikor nem, akkor pedig az út másik oldaláról dudáltak veszettül :) Almádi előtt még jó sokkal utolért Gabcsi, innen már nem volt gond a bringával. Ez a rész az esti félmaratomokról már nagyon ismerős volt, így ha lehet még az eddigieknél is jobban ment a futás, hiszen jól ismertem az útvonalat. A vége is kb ott volt, talán 1 kmel beljebb Alsóörsön. Az egyetlen gond itt az volt, hogy sikerült kifognunk egy vonatot, emiatt be nem tervezetten ácsorogtam vagy 2 percet, azért ez jól jött volna a végén (apropó nem lehetne ezt jóváíratni?). Benyomtam egy jéghideg kólát, meg egy alkoholfrei sört, majd becsatlakoztam a szurkolóautó legénységéhez.

5. szakasz Alsóörs - Tihany 20,1 km (Maci)

A befutór Jocónak még épp sikerült odaérnie, úgyhogy készült célfotó is. Onnan vissza Pestre a többike meg nemtom, majd leírják..

Végjáték

Vajdauri különvélemény: Beérkezni egy félmaratonon, vagy egy maratonon, vagy akár egy kisebb távon is jó érzés. De ez a kétnapos esemény ez már egy olyan élmény volt, amit még sokáig megemlegetünk (én azóta másról sem beszélek ismerősöknek, unnak is már rendesen :-)). Elindul 37 csapat, meg sok egyéni futó, hogy két nap alatt körbefutja a Balatont. Minden csapatnak volt legalább egy kocsija. Mentünk körbe a Balatonon és szurkoltunk a saját futóinknak, meg az összes többi versenyzőnek is. Lassan már ismertük az egész bagázst. Végül már egymás autójára is rádudáltunk jelezve, hogy "Hallo, egy vérből valók vagyunk", mint Maugli. Nekem nagyon tetszett az egész esemény hangulata. A szervezés is nagyszerű volt.

Az érmek átvétele után elmentünk kajálni (kajajeggyel, mert erre is gondoltak a szervezők), majd visszabattyogtunk a kocsikhoz. Kis beszélgetés. Jocóék még a kaja elött el kellett menniük. Maciék még lementek fürödni. Mi többiek pedig elindultunk Kaposvárra. Akkor nem éreztem, de jól elfáradtam. Hétfőn még olyan voltam, mint akit fejbevertek, pedig délután is ledöltem kicsit aludni. No, mondjuk legalább izom (és izületi) fájdalmak nem voltak. Én is alig hiszem el, de végül is semmilyen mozgásrendszeri panaszt nem szedtem össze a hétvégén.

A végső ererdményem: 48 km, kb. 4 óra 20 perc. Egy ehhez tartozó maratonnal most simán ki is békülnék :-D

Dübörgés és Rock 'n' Roll!