25. spúr márton emlékverseny - ekiden

Hát kérem szépen először is elnézést a nagyérdeműtől, amiért rég nem voltam fellelhető errefelé.

Az elmaradozó írásoknak több oka is van, javarészt igen prózaiak.

Például, ez a blog ugye elvileg a sportra legalább halványan és messziről emlékeztető dolgok leírására jött létre, úgy mint futás, túrák stb. Nos ezek a dolgok ebben az évben mint tevékenység elég kis jelentőséggel bírtak a részemről. Amikor mégis írtam valamit a futással kapcsolatosan, az leginkább programkód volt, tekintve, hogy továbbra sem tettem le róla, hogy a világ, de legalábbis Magyarország legjobb futóútvonal gyűjtő oldalát összehozzuk. (Igen a futoterkep.hu, tessék csak bátran kattintani, aki még nem tette!)

Ezen kívül még jó néhány dolog volt, ami lefoglalt, meg hát be kell valljam, hogy nem kicsit voltam (vagyok?) motiválatlan a futás tekintetében. Az okát nem tudom, de köze lehet hozzá a csapnivaló erőnlétemnek, ami miatt semmihez sincs kedvem nekiállni, mert nem úgy megy ahogy szeretném. Ezen kívül (vagy épp ezért) természetesen el is lustultam kicsit, valamint az idén időjárási szempontból rendkívül vacak nyár is közrejátszott azt hiszem ennek az állapotnak az elérésében.

Nos hát ennyit az előzményekről, most pedig akkor végül is amiről valójában írni akartam. Vagyis, hogy volt a hétvégén ez a Budapest Maraton. Néhány kollégám megkérdezte valamikor nyáron, hogy esetleg nem-e megyünk egy jó kis váltót megint, mint tavaly. Mivel 10 kilit bármikor fut az ember emlékezetből is, az idő meg nem igazán érdekelte őket, így igent mondtam. Közben, miután neveztünk, kiderült, hogy egy Bébielefánt váltóra is lett volna igény, de addigra sajnos elköteleztem magam. Ahogy hallottam Tamásunk egyéniben kitűnő eredménnyel abszolválta a távot, de erről ne várjon senki beszámolót, mert ha jól számolom cca 3 éve nem írt semmit a blogba. Pedig tanulságos lenne olvasni, hogy mit is csinál, mert mindig bámulatos az erőnléte, pedig állítja, hogy alig edz.

Ejh, megint elkalandoztam, de nem is baj, mert olyan sokat úgysem lehet erről a 10 kiliről írni.

Előző nap megbeszéltük a többiekkel, hogy odamegyek a rajtba valószínűleg, de ezen az álláspontomon hamar sikerült változtatnom, miután kinéztem az ablakon, és láttam, hogy szakad az eső. Ehelyett igyekeztem úgy belőni az érkezésemet, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen az esőben ácsorognom, mielőtt beváltanék. Vittem magammal egy vékony najlongatyát meg dzsekit, azok nagyjából védtek a fagyhaláltól, de melegem azért nem volt.

A becsült időhöz képest ugyan mintegy 4-6 perccel később érkezett a váltótársam, de ez elnézhető neki, mivel ő egyéniben is teljesített párhuzamosan, mégpedig elsőbálozóként. Hát, valljuk be, azért nem volt a legkellemesebb idő egy első maratonhoz. Az a szél-eső kombó azért meg tudja tréfálni a nem kellő rutinnal rendelkező versenyzőt. (Megnyugtatásképpen: befejezte a versenyt 4:35-ös idővel.)

Szóval végül megérkezett a kolléga és nekivágtunk a következő 10 kmnek, laza kényelmes tempóban.  Miután áttrappoltunk a Lánchídon és elfutottunk a Clark Ádám tér (ami Budán van ugye Gábor? :)) Az esőt frankón a szemünkbe nyomta a jó dunai szél. Ez eleinte nagyon zavart, de végül hozzászoktunk. Beszélgettünk, próbáltam a srácot tanácsokkal ellátni, mint rutinos (vagy legalábbis nála rutinosabb) futó. Mikor mondta, hogy a leghosszabb táv amit eddig nyomott huszonöt-hat körül volt, akkor azért kicsit rácsodálkoztam a bátorságára. De alapvetően elég sokat mozgó, jó kondiban és ereje teljében lévő fiatalemberről van szó, aki ráadásul 40 kiló vasággyal, úgyhogy igazából az tűnt esetleg problémának, hogy fejben feladja. Emiatt aztán próbáltam lelki vonalon erősíteni, felkészíteni a szinte biztosan jelentkező holtpont(ok) átvészelésére.

A fordító után sokkal jobb volt hátszéllel futni. Gábor (nem a mi Fürtink, hanem akit kísértem) 20 kili körül elkezdett csúnyán trappolni, meg is kérdeztem, hogy mi a baj. Mármint azon kívül, hogy kezd fáradni. A térdére panaszkodott, ami nála gyenge pont. Hát mi tagadás itt kicsit megijedtem belül, mert ez még elég korai volt, de azért próbáltam megnyugtatni, hogy nem lesz gáz. Volt nálam egy Arkénum sportbalzsam termékminta kis zacsiban. Ezt (illetve valaim hasonló hatásút) azóta hordom mindig magamnál, mióta az első maratonomon '97-ben egy nagyon durva görcs kapta el a lábam, amitől egyszerűen nem bírtam futni hosszú kilométereken át, csak gyalogolni, pedig semmi más bajom nem volt. Azóta persze egyszer sem volt ilyen, de kabalából mindig viszek, hátha úgy is hat, hogy a táskában vagy a zsebemben van.

Szóval itt mondtam neki, hogy kicsit előrefutok a váltópontig, hogy előszedjem a cuccot, aztán vigye magával és ha komolyabban kezd fájni, kenje be. Ha más nem a fájdalmat elnyomja kicsit, meg nyomat egy kis vért oda.

Én beérkeztem, a krémet odaadtam, aztán felvettem a száraz pólót.

Ezután a mi Gáborunkkal próbáltam a megbeszélt módon összefutni. Mondtam neki, hogy a Lánchíd után fogok váltani a Clark Ádám tértől nem messze. Fel is hívtam, hogy hol van, mondta, hogy a váltópontban, a mobilvécéknél. Na mondtam, hogy én is, úgyhogy megkeresem. De csak nem találtam. Felhívtam mégegyszer. Eszembe jutott közben, hogy hisz a Gáborról van szó, hát rákérdeztem, hogy oké, hogy váltópont, meg lánchíde, de Buda vagy Pest? Természetesen Pesten várt.

Végül ezt a tájékozódási feladatot is megoldottunk és sikeresen összetalálkoztunk. Sokat sajnos nem tudtam időzni és a befutót sem tudtam megvárni, mivel még egy Veszprémi oda-vissza utazás várt rám aznap. Az sem volt valami nagyon kellems zuhogó esőben, de megoldottam.

A csapat végül 3:34-es idővel ért célba, ami nem is rossz, ha tekintetbe vesszük, hogy az első két szakaszt messze nem maximumon nyomtuk, Gábor az egyéni miatt én meg ugye azért, mert kísértem.

Ja igen! A fordító után láttam eltrappolni rroka sporttársat a http://hosszutav.blog.hu/ gazdáját. Utána kiabáltam, de már elég messze voltunk mikor kiszúrtam. Persze tuti biztos nem ismert meg, de mivel ő is elsőzött, ezért gondoltam csak kurjantok neki, ilyenkor mindig jólesik a biztatás. Innen is gratulálok neki a 4 órán bőven belüli első maratonhoz!

Új futópálya

A minap új futópályát próbáltam ki.

Eddig ódzkodtam kimenni a Kopaszi gátra valamiért. Azt gondoltam, hogy rendes távot nem lehet ott futni, de meglepődtem, mikor lemértem, hogy egy "kör" ami inkább patkó 5 kili. Szóval összemérhető a dolog a szigettel viszont a munkahelyemhez sokkal közelebb van és kevesebb ember, ellenben több büfé van, meg kajálda.

Sőt még plázs is van, bár mondjuk én a Dunába nemigen mennék bele, még a lábujjamat se tenném bele azt hiszem.

Barlangtól-Barlangig

Vasárnap reggel enyhe tavaszi időre ébredtünk. Egyeztettük óráinkat, és elindultunk Macival Margita maratont levezetni, egy sétálós, kellemes túrára a Budai hegységbe.

A túra a Szemlő-hegyi barlang bejáratánál indult, sokkal kevesebben voltak, mint tavaly. Az útvonal jó szintes, ezért vittem a túrabotokat is, aminek bizony nagy hasznát vettem fölfele menet, de főként a meredek lejtőkön.

Segített kímélni picit fájó térdeimet. Macinak is fájt a talpa egy kicsit, de azért mindet hegyet megfutott, neki kellett az edzés, meg az önigazolás.

Nekem nem kellett. Csak a lassú séta a szép környezetben. Ezen kicsit össze is vesztünk, de aztán maradt az én verzióm. :-)

Egy-két utcán átvágtunk, aztán két házikó között meredek lépcsősor vezetett a Mátyás-hegy teteje felé. Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találom ezeket a természeti szépségeket. Bár a lépcsőn lihegtem fölfele, szép volt a kilátás, és a nap is kisütött.

Csináltunk is jónéhány fotót, máskor úgyis sajnáljuk erre az időt. Az első ellenőrző pont után ismét picit fölfele vezetett az út, jól kiszalagozott pontosan követhető volt. Imádom ezeket a fajta erdei ösvényeket, sziklás talajjal, levelekkel. Sár nem volt sehol sem.

Fölértünk a Hármashatár-hegyre, Maci beszélgetett a pontőrrel, én meg hiányoltam az innivalót. Jó sokáig gyötört a szomjúság, mert elkövettem azt a hibát, hog nem vittel magammal semmit.

Ahol pedig ennyit kell felfele gyalogolni, ott izzad az ember, és szomjas is lesz.

Mire Maci futva utolért, éppen egy nagy őzike bámult rám, és szaladt át előttünk az ösvényen. Csak úgy villogott a fehér feneke. :-)

Következett az Újlaki hegy, aztán a Homok-hegy, aztán a Hűvösvölgyi Nagyrét. Nyitva tartó büfé sehol. Még jó hogy a kedves pontőr srác adott egy kis vizet, jószívvel.

Nagyhárs-hegy, Kishárs-hegy, nem akarom részletezni, két kilátót is érintett az útvonal. Az egyik szerintem vadiúj, legalábbis nem emlékeztünk rá, hogy itt lett volna tavaly, és úgy is nézett ki. Nagyon ötletes kis csavaros kilátó. A fotókon meg lehet nézni, sikerült megörökíteni ezt is.

Sajnos föl nem mentünk,  a tegnapi túra után én már nem kívántam a plusz lépcsőzés lehetőségét.

Lejtőn leereszkedés, aztán az erdő után kiértünk megint a házak közé, végre volt egy nyitvatartó bolt, ahol tudtunk venni kólát. Nagyon szomjas voltam, nagyon jól esett. Kösz Maci. :-))

Az Apáthy sziklánál már jópárszor jártunk, az odavezető lépcsőt most alulról tehettük meg. Nekem nem jelentett örömet. :-) Maci persze felszaladt rajta mint a zerge, és vigyorogva várt, én meg alig kaptam levegőt.

Szépen körbe barangoltuk a Budai-hegység legjobb részeit, megmásztuk a Vaskapu hegyet, ahol kis extra, hogy kötél mentén lehet fölkapaszkodni a pecsételéshez. A pontőrök szép kilátásban gyönyörködhetnek, a túrázók pedig tehetnek egy kis extra kitérőt. Ez tavaly is tetszett nekünk.

Elértük a Balogh Ádám sziklát, ahol elég sok hajléktalan él, most nem láttuk csak hallottuk őket, és éreztük a szagukat. Próbálnak élhető környezetet kialakítani maguknak, apró mécsesek, művirágok voltak a barlang bejáratánál.

És hihetetlen, de kb. 100 m-t gyalogolva luxusvillák vannak már. Ennyi mercedesz, volvo meg egyéb terepjárót a mi kis városunkban egész évben nem láttam, mint itt ezen a túrán, ahol csak pár km-t mentünk a Rózsadombi villák között.

Érdekes a párhuzam, és elgondolkodtató.

Néhány utcát kellett már csak végiggyalogolni, és a végén egy jó meredeken leereszkedve már ismét a barlang bejáratánál voltunk, és beértünk a célba.

Jó kis túra volt, mindenkinek ajánlom, nagyon szép környék. A kedvezményes barlang látogatás lehetőségét már tavaly is terveztük, idén is, de sajnos most is győzött a fáradtság, nem mentünk barlangba. Talán jövőre.

A célban nagyon finom májkrémes kenyeret ettünk, savanyúsággal, és a tea is kimondottan finom volt. Dícséret a szervezőknek érte.

A túra a Budapest kupa első túrája volt, tavaly mindketten megcsináltuk, idénre nem terveztük, de ha már itt vagyunk...

Szóval megvettük a kupa-füzetet, beverettük a pecsétet, és hátha...

Hát, dübörgés vagy mi...

Képeket remélem Jocó fölteszi a blogba.

UPDATE: 

Igen ,föltettem :)

A többi itt: http://picasaweb.google.hu/bebielefantok/20090208_barlangtol_barlangig

Melegrekordos Bp félmaraton

Mivel lassan egy hete volt a fenti esemény és senki nem írt még, így egy rövid szubjektív szösszenet tőlem.

Az idei bp félmaratonon eredetileg nem terveztem elindulni, de aztán úgy adódott, hogy a kényszerűségből kihagyott délibáb futás után maradt némi felhasználható keretem a BSInél, így ezt felhasználtam most, mivel a többiek igen agitáltak.

Gondolom mindenki látta vagy olvasta a médiában - persze elég alaposan felfújva - a meglehetős hőségben megrendezett versenyről szóló híradásokat. Én úgy gondolom, hogy erősen el volt ez túlozva, de hát valamivel meg kell ragadni a figyelmét a tévénézőknek ugye.

Persze meleg volt, de a jó rendezésnek hála, teljesen ki lehetett bírni, főleg a besűrített frissítőkkel.

Az elején együtt kezdtünk Vajdaúrral. Az volt a terv, hogy kirontunk a nyúlból olyan tempóban futunk ami jólesik, aztán majd lesz valami. Úgy is mondhatnám, hogy nem volt terv :) Legalábbis részemről. Meglepő módon Gáborunk 5k körül elkezdett panaszkodni, hogy nem érzi jól magát, meg elfáradt meg ilyesmi. Itt még próbáltam mindenféle élcekkel tartani benne a lelket, de egyre sötétebb pillantásokat vetett rám, meg egyre kevésbé tolerálta a hülye vicceimet, így aztán 10k körül jobbnak láttam meglépni, meg hát igazság szerint eléggé be is lassultunk.

Innentől is teljesen jóleső iramban, erőlködés nélkül futottam, minden frissítésnél locsoltam, ettem, ittam. Menet közben szurkoltam a botladozóknak, beszóltam mindenkinek aki megelőzött. Egyszóval jól éreztem magam :)

Az új útvonal határozottan nem volt rossz, főleg, hogy a hosszú budai Duna part kimaradt, ellenben a Margit szigeten átkocogtunk. Innen kifelé találkoztunk a direkt a mi kedvünkért a napon tikkadó geodéta különítménnyel Litó és Nándi személyében, akik lelkesen szurkoltak nekünk.

A végén nagyon nem volt jó az a plusz kör a Ligetben, mert hiába láttam kiírva, hogy 19, de a lábam hozzászokott, hogy a Hősök terénél meg kell kezdeni az utolsó sprintet. Így egyszer csak azon kaptam magam, hogy sorra előzöm az embereket, mintha versenyen lennék. :) Majdnem a 20. kilométernél egy intermezzo során eszembe villant Erzsi szomorú kalandja a hhh-n  amikor előttem egy szőke melák Dán egyszer csak lelassult és igen érdekes tánclépések után mind a 190 centijével és 90 kilójával a karomba omlott. Szerencsére nem ájult el teljesen csak kicsit megrogyott. Lefektettem az aszfaltra és egy odaérkező rendező gondjaira bíztam. Szerencsére az orvosi segítség is csupán néhány 10 méternyire volt. Gondolom nem lett komoly baja, mert arról biztos hallottunk volna a fent említett nagy média-huhogás közepette.

Az időm valamivel 1:50 alatt lett a saját órám szerint, az eredménylistán valamivel nagyobb idő szerepel. A többiek közül Maci és Kata kivételével mindenki 2 órán belül maradt.

Lettek közben befutóképek is, kivéve szegény Tamást, akinek csak hol a lába, hol a fél teste lóg ki egy másik futó mögül.

Hegyi félmaraton a Normafánál

Úgy látom, senkinek nem volt még ideje írni a vasárnapi hegyi félmaratonról, hát megteszem én, legalább röviden.

Az idő szép volt, mondhatni ideális futóidő. Kata, Zsuzsa, Gábor, Tamás és jómagam vettünk részt a versenyen. Rajtam kívül mindenki a szokásos, "lefutjuk oszt' jó'van" típusú versenyre készült. Én kivételesen szerettem volna egyjó időt menni, de mivel az előző napjaim eléggé zűrösek voltak (pl. pénteken egy farewell party, 4 óra alvással) és bár edzenem sem sikerült olyan mértékben, mint szerettem volna, de azért azt gondoltam csak nekimegyek fejjel előre, aztán megpróbálom az 1:45-ös álomidőt megfutni. Mentem is ami tőlem tellett, szépen ment a dolog kb 12-ig. Eddigre már komolyabb mászások is voltak, így éreztem, hogy nem igazán az izmokban van a probléma, hanem valahol belül :( Valahogy nem volt kedvem az egészhez, kimerültnek éreztem magam meg minden. A 14-es fordítónál Vajdaúr átkiabált nekem, miszerint 1:09-nél járok (jah, nem mondtam, hogy nem volt nálam óra), így innentől már nem is erőltettem. A vége 1:54 lett.

Valahogy az elejétől nem volt hangulatom az egész versenyhez, ez meg is látszott az eredményen is. Sebaj, a család legalább jót sétált a réten addig, legalább ennyi haszna biztos volt :)

Jah, azért innen köszi a bíztatást annak a hölgynek aki valahol 18 környékén megpróbált belém lelket verni és annak a Bébielefántok szurkolónak akivel pacsiztunk a parkoló után.

Normafa készülődés

Lélekben erősen készülődök a vasárnapra (Normafa hegyi fél). Egyik új futókollega Sz. Zsolt - akivel mostanában edzettünk is együtt, illetve versenyeken rendszeresen összefutunk - kérdezte, hogy mit tervezek. Először úgy gondoltam, az 1:50-re megyek, de az idén annyit futottam hegyen, ráadásul elég jó formában érzem magam. Szóval mikor kijelentette, hogy ő bizony az 1:45-öt célozza meg, akkor habozás nélkül rávágtam: Megyek veled!

Tegnap persze nem bírtam magammal és csak kimentem egy laza 5-ösre, ami 7 lett :) A menet meggyőzőtt róla, hogy jó lehetek tényleg az 5-ös átlagra.

No majd meglátjuk. 

A változatosság kedvéért Hármashatárhegy

Ma délelőtt futottam egy kellemes 11 kilométert a HHH körül. Eredetileg nem ez volt tervezve, de benn felejtettem az irodában néhány papírt, ami ugye arra van, hát gondoltam, kellemest a hasznossal összekötve kihasználom a szép napsütéses időt. Jól is tettem, mert ahogy elnézem már elborult.

A hegyen nagyon sokan voltak. A repülőtér környékén hemzsegtek a siklóernyősök, az erdőben a kutyás nénik, bácsik, fiúk, leányok kerékpárosok, gyalogosok, futók.

Nagyon szép volt az idő, a rét tele volt ezzel a sárga izé virággal (tavaszi hérics). Még jó, hogy volt nálam telefon így egy gyors fotó erejéig pihenőt is tartottam.

Valami tájékozódási versenybe is belecsöppentem, az Árpád kilátó alatt a pihenőnél lelkesen rajzolgatták valami fiatalok az útvonalakat a tájfutó térképekre. Mondjuk a katonasírtól felrombolni az Árpád kilátóig szép baleset volt, de sebaj, legalább jó lesz a formám a hegyi félmaratonon :)

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Kötöttpályásokkal a budai hegyekben - Sponsored by MÁV & BKV

Az elmúlt hétvégét ellentétben megszállott barátainkkal jómagam a lazítás jegyében családom körében töltöttem. Azért persze nem szívesen kuksoltunk volna a négy fal között, így hosszan törtem a fejem, hogy mihez is kezdjünk, ami csemeténket is szórakoztatja és mi sem unjuk nagyon, ugyanakkor van némi kirándulás jellege is.

A Budai hegység térképét forgatva kigyulladt az isteni szikra. Hiszem március 15.-től menetrendszerűen robog a GyV, ráadásul nosztalgia gőzös is van. Utóbbiról sajnos kiderült, hogy beteg szegény, tehát mégsincs, de azért nem búsultunk el, beértük a "nemnosztalgia" dízelmozdonnyal is. Később tanakodtunk, hogy vajon mennyi idősnek kell lennie egy mozdonynak, hogy nosztalgiavonattá nyílvánítsák, ugyanis a szerelvényünket vontató román csoda testvérek között is volt 40 éves, ha nem 50.

Hátra volt még a lurkó meggyőzése, ami általában kemény dió. Most azonban kiejtve a varázslatos "vonatozás" szót azonnal csillogó szemmel láttunk neki az öltözködésnek, aztán irány a fogaskerekű. Ezt a járművet is igen élvezte már a trónörökös, viszont több ízben át akart szállni a lefelé tartó szerelvényre, mert az valamiért érdekesebbnek tűnt a számára. Aztán felértünk, kisebb kalandok után megvettük a jegyet, majd kisvártatva befutott az Oláhok Átka.

Természetesen, ahogy ilyenkor kell, előkerült a nasi, alma, ropi miegymás. Minden kereszteződésnél eleinte lelkes később kevésbé lelkes integetés. Aztán mikor épp kezdett unalmassá válni ott van ugye az örökzöld alagút :)

Hűvösvölgyből visszavillamosoztunk az 56-ossal, tartva magunkat a túra szabályaihoz (only kötöttpályás). Kellems pihentető nap volt, Boti másnap reggel alig nyitotta ki a szemét, máris előkereste a vonatos képeslapot amit vettünk, kemény 50 magyar forintért és leleksen mutogatta: "Ezzel mentünk! Kislány mondta hangmondóba mingyá' indul!" No ebből azt a következtetést vontam le, hogy valószínűleg eléggé tetszett neki a dolog. Ha lesz gőzös megint megyünk.

Van még pár kép itt.

Havas futás a Normafánál

A hét első öt napjának csodaszép havas időjárására való tekintettel bolond lettem volna, ha nem vagyok kint annyit amennyit csak lehet, hiszen ismerve a jelenlegi üvegházhatásos helyzetet ki tudja meddig lesz élvezhető az igazi tél.

Újév napján egy kis pihentető kirándulással kezdtünk, természetesen hógolyózással tarkítva. Botond (utánpótlás) rendkívüli érdeklődéssel figyelte a szánkózó gyerekeket, ezért el is határoztuk, hogy másnap délelőtt azonnal veszünk egyet és irány a hegy.

Másnap reggel frissen, üdén, fiatalosan kipattantam az ágyból és míg a vendégeink még horpasztottak, addig toltam egy 6ost a patakparton, gyönyörű téli csikorgó hidegben, alig letaposott havon. Ezután elindultunk a szánkóbeszerző körútra. Sajnos legnagyobb meglepetésünkre sem a Hervisben, sem pedig a Decathlonban nem lehetett kapni, mert állítólag mindet elhordták karácsaony előtt. A Hervisben volt ugyan ilyen műanyag izé, bob vagy mi, de az én meglátásom szerint egy szánkó legyen akácbul és punktum. Szerencsére késő délután volt dolgom a 11. kerületben, onnan meg már a budaörsi boltok egy köpés, így kiszaladtam oda. Rutinosan nem is a sportáruházra repültem rá, hanem a játékboltra és szerencsére igazam lett és remek szánkóhoz jutottam, bár nem túl jutányos áron. Így már legalább a másnapi szánkózásnak nem volt akadálya, fel is kerekedtünk jókor reggel, be az autóba, és irány a Normafa, aztán szánkózás ami belefér. Gyönyörű volt a hegy így havasan és hétköznap lévén elviselhető volt az embertömeg is. Elhatároztam, hogy másnap Anyára hagyom a szánkóztatás nemes feladatát és míg ők csuszkálnak, addig megyek egy 8-10-es kört.

És lőn....

Másnap futáshoz öltözve jelentem meg a tett helyszínén, majd nekiindultam a völgynek Makkosmária felé, gondolván, hogy a Z+ról a S-P-P-Po-Ko nyomvonalon visszajövök szépen az indulási helyhez. Ez jó is volt, csak az volt a gond, hogy hirtelen előkerült egy S+, a S meg nem :) Végülis mindegy, annyira azért nem lehet ottan eltévedni, uh. ezután le is tettem róla. hogy nézegessem a jeleket, mint holmi balek turista, hanem érzésből mentem arra amerre sejtettem az irányt. Nem is volt ezzel gond, de így egy kicsit változott a dolog, mert egy hosszú de enyhe kapaszkodás helyett egy hirtelen jó kis mászással ismét a gerincen teremtem, de sebaj, még elkocogtam a Jánoshegyig, aztán az északi oldalon meg vissza. Amíg ez zajlott a család szánkózás és játszóterezés ürügyén csatakosra ázott, úgyhogy egy gyors átöltözés után bepattantunk az autóba és hazarepesztettünk. Hál'isten, hogy kimentünk ennyiszer, mert péntektől kezdve olvadás, meg eső meg ónóseső, amit gyűlölök, de hát ez van.

A mai futást persze emiatt a gusztustalan ónóseső miatt elhalasztottam, semmi kedvem nem volt csúszkálni.