Egy 20 a Bükkben ami 25 lett

Különböző, itt nem részletezett okokból (de sajnos nem jókedvemben) ismét Egerben töltöttem a hétvégét.

Azért, ha már ott vagyok, természetesen nem hagyhattam ki, hogy egy jót fussak az erdőben. Vasárnap délelőtt bepattantam hát az autóba és irány Felsőtárkány, közelebbről a Barát réti elágazó. Letettem az autót, némi bemelegítés után nekiindultam a 20 km-esnek tervezett kocogásnak az itókás övemre aggatott cca fél liter izotóniás ital és egy csoki társaságában.

A terv szerint a Völgyfő házig mentem felfelé, majd le Bükkzsércre, illetve keresztül rajta. Nagyon jól esett a futás, bár kicsit meleg volt már ekkor, hiszen a falu határában kimentem a fák alól.

Bükkzsérc után a Hór völgyében folytattam, még mindig terv szerint az utat, egész az Oszlánál levő tájházig és még azon is túl. Innen már jól látszott a mai legnagyobb ellenfelem az Ódor-hegy (lsd kép). Eredetileg úgy terveztem, hogy az Ódor hegyet északról támadom meg a gerincen, mivel az hosszabb, de kevéssé meredek. Itt néztem rá a kiváló kölcsön GPS órámra és konstatáltam, hogy bizony otthon valamit igencsak benéztem, mert ez nem 20 kili lesz, tekintve, hogy már majdnem 20-at mentem és még vissza kell mennem ugye Felsőtárkányba.

Na ezt végiggondoltam, majd eszembe jutott, hogy van itt a déli oldalon is valami út, ha jól emlékszem, aztán, ha nem akkor majd direktbe felmászom, mert mi az nekem. Kicsit sétáltam, közben elmajszoltam a csokit. Közben meg is találtam az emlékeimből derengő utat és elkezdtem szépen felfelé kocogni rajta. Meglepetésemre egész jól futható volt. Egy darabig :) Találkoztam egy tanácstalan házaspárral itt, akik kérdezték, hogy erre kell-e menni az Ódor várhoz. Mondtam nekik, hogy remélem igen mert magam is oda igyekszem, de valószínűleg nem ez a legkellemesebb út oda. Ezután fickósan továbbfutottam egészen az Ódor lápáig. Nos itt döntenem kellett, hogy vagy a horhosban kerülgetem a nem kis mennyiségű kidőlt fát vagy direktben nekimegyek a hegynek. Egyet lehet találgatni mit választottam. Természetesen neki a hegynek...

10-15 perc igen kemény mászás után konstatáltam, hogy ez nem volt egy világrengető ötlet, de most már fejezzük be ugye amit elkezdtünk, hát tovább kapaszkodtam. Újabb öt perc után végre-valahára megfogtam a gerincutat és felkocogtam, érezve a füstszagot fentről. Ugyanis elég kedvelt kirándulóhely ez, esőbeállóval, tűzrakóhellyel. Gyakran vannak itt barlangász csoportok is a közelben található fokozottan védett Hajnóczy barlang miatt. Persze értelmes úton is fel lehet  jutni, nem csak úgy, ahogyan én :)

Fönt egy sporttárs vígan integetett, mintha régi jó ismerősök lennénk, de nem tudom ki volt az, ha esetleg olvassa a blogot, akkor legyen szíves és írja be. Azt láttam, hogy tavalyi piros Délibáb futás póló van rajta.

Végre-valahára fenn voltam, azonban menet közben kifogytam az innivalóból (legalábbis azt hittem) és legalább 30 fok volt már, rám pedig még 4-5 km várt, az útvonaltól függően. A Völgyfő házig egy kissé kalandos úton (persze megint nem a turista ösvényen) zerge módra letipegtem, itt aztán gondolkodóba estem, hogy a rövidebb úton menjek-e víz nélkül, mert a rövidebb út elkerüli a forrást vagy a hosszabb úton és igyak egy kis finom forrásvizet a Zsuzsa forrásból. Itt jegyezném meg, hogy az előzőleg említett zergemutatvánnyal természetesen már sikeresen kikerültem a Szent Erzsébet forrást....

Végül az utóbbi mellett döntöttem és komótos kocogás -gyaloglás kombóval szépen megközelítettem a forrást. A forrásál elővettem a kulacsaimat és döbbenten konstatáltam, hogy az egyik félig van. Hát így nem csoda, hogy szomjas vagyok :) Valamilyen megfontolásból elkezdtem a "B" kulacsból inni, mikor az "A" kulacsban még volt. Na mindegy, mondtam egy cifrát, majd felhajtottam a meleg isot, aztán pedig jó hideg forrásvízzel öblítettem le.

Felfrissülve kocogtam végig a maradék 4 kilométeren, nem erőltetve a tempót. Férfiasan bevallom, hogy az edzésnek szánt futás végén csaknem úgy éreztem magam, mintha egy maratonon lennék túl. Hogy a hegy kemény volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy másnap a combomban hónapok óta nem érzett izomláz jelentkezett a gondos nyújtás és sportbalzsamozás ellenére.

Felsőtárkányban még meg kellett állnom egy nagyon drága kólát meginni, a szerencsére mindig a hamutartóban lötyögő, eredetileg parkolásra gyűjtögetett aprópénzből.

Bár a fentiekből talán nem úgy tűnik, de nagyon élveztem a kb 1 hónapja első igazi futást.

Amire nem vagyok büszke...

Most vettem észre, hogy ugyan publikáltam az idei edzésnaplómat, de nem tettem közhírré az elérhetőségét.

 Hát itt van, bár semmikééppen sem tekinteném mintaszerűnek.

Sajnos az idei év eddig leginkább a sodródás jegyében telt, még azt sem tudom melyek lesznek vagy lesznek-e egyáltalán idén maratonfutások. 

Napos és esős kilométerek

Ezen a hétvégén szerénységem, mint "nem-kemény-mag" és b. nejem szombaton a Bükki források 30 kilométeres távját tűztük célként magunk elé. Azért ezt, mert őszintén szólva a rosseb akart 8-10 órát gyalogolni, a futás pedig Ági miatt nem került szóba, így lett hát a 30. Illetve nem lett.

Szombat reggel, ahogy kell jó korán felkeltünk, én nagyon büszke voltam magamra, merthogy óra nélkül felébredtem fél hatkor és felköltöttem Ágit is. Eddig tartott a büszkélkedés, ugyanis felvilágosított, hogy nincs átállítva a telefonom, úgyhogy most fél 7 van, tehát a tervezett 7 órás indulás felejtős. Sebaj, összeszedelőzködtünk elindultunk. Konstatáltuk, hogy csöpörög az eső. Mire kiértünk Egerből nem csöpögött, hanem szakadt. Mivel a felszerelésünk finoman szólva nem a vízállóságáról híres (nem így készültünk), ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk Lillafüredre, aztán ha csendesedik, akkor elindulunk, ha nem, nem, elvégre nekünk ez hobbi és nem pályázunk kétes értékű babérokra azáltal, hogy magunkat szívatva fél lábszárig érő sárban cuppogjunk végig 30 kilométert. Esetleg megállunk valamely szokott helyünkön, aztán megyünk egy kört csak úgy magunktól, ahogy szoktuk. Így hát vártunk. Esett. Vártunk. Esett. Ez így ment 8:45-ig. Akkor elindultunk vissza. Mire Rejtekhez értünk elállt. Na persze. Ott rögtön meg is álltunk, és amint rápillantottam a térképre eszembe is jutott, hogy a Bükk egyik legszebb része itt van az orrunk előtt, nevezetesen a Pénz patak völgye. Nosza, már ki is pattantunk és elindultunk azzal a tervvel, hogy le a Pénz patak mentén a Hór völgyig, majd vissza Répáshuta felé, végig a Pénz-pataki tanösvényen ha még nagyon akarunk menni, akkor észak felé még kerülünk egyet. Mindebből az lett, hogy mire a Rejteki kőfülkéhez értünk, ismét esegetett az eső, majd rövidesen szakadt, mi pedig szakszerűen bőrig áztunk. A tanács azt a döntést hozta, hogy visszafelé rövidebb, mint körbe, mivel sajnos talptól mellkasig csurom vizesen nem vidám dolog még egy-két óra gyaloglás. Felfelé a völgy alján a vaddisznónyomokkal sűrűn teletűzdelt sárban caplattunk, ezzel némi kalandot mellékelve még a dologhoz, aztán vissza is értünk az autóhoz. Ebben az időben ennyi éppen elég volt, hogy még jó hangulatban üljünk be az autóba, még száraz váltóruha híján is.

Vasárnapra, míg a többiek Debrecenben szaladoztak, jómagam részben kárpótlás gyanánt kimentem reggel egy kiadós körre a Varróháztól végig a Vöröskő völgyön. Elvittem magammal a fényképezősebb telefont, abban reménykedve, hogy az elmúlt időszak csapadékos voltára tekintettel talán a Vöröskő forrást sikerül működés közben lefotózni, de legnagyobb bánatomra nem működött. A régi vasút nyomán felfutva úgy terveztem, hogy a gerincen átkelve a Peskő völgyben megyek vissza. Ez végül sikerült is, bár egy kisebb kerülővel. Annak dacára, hogy ezen a környéken már többször túráztam éjjel is úttalan utakon a Peskő ház felől tökön-paszulyon keresztül a Cserepeskői barlanghoz, most ebből az irányból nem éppen azt az ösvényt sikerült megtalálnom, mint amelyen már többször is jártam. Ez a tévedés rendkívül hálás dolog volt, ugyanis így két csodaszép napsütötte rétet is felfedeztem, amik a délelőtti verőfényben rendkívül festőien néztek ki. Sajnos a fényképezés későn jutott eszembe, amikor már a Peskő völgyben voltam. Lejjebb a völgyben a fák között átszűrődő napfény is igen megfogott, ekkor már észbe kaptam.

Összességében igazán kellemes hétvége volt, amely még jobban elmélyítette bennem az érzést, hogy a Bükk a legszebb tájegység, legalábbis amihez hasonlítani tudom, azok között mindenképp. A pénz pataki tanösvényt pedig hamarosan ismét meglátogatjuk, de akkor körbe is megyünk, és nem felejtek el fotózni sem ;)

A változatosság kedvéért Hármashatárhegy

Ma délelőtt futottam egy kellemes 11 kilométert a HHH körül. Eredetileg nem ez volt tervezve, de benn felejtettem az irodában néhány papírt, ami ugye arra van, hát gondoltam, kellemest a hasznossal összekötve kihasználom a szép napsütéses időt. Jól is tettem, mert ahogy elnézem már elborult.

A hegyen nagyon sokan voltak. A repülőtér környékén hemzsegtek a siklóernyősök, az erdőben a kutyás nénik, bácsik, fiúk, leányok kerékpárosok, gyalogosok, futók.

Nagyon szép volt az idő, a rét tele volt ezzel a sárga izé virággal (tavaszi hérics). Még jó, hogy volt nálam telefon így egy gyors fotó erejéig pihenőt is tartottam.

Valami tájékozódási versenybe is belecsöppentem, az Árpád kilátó alatt a pihenőnél lelkesen rajzolgatták valami fiatalok az útvonalakat a tájfutó térképekre. Mondjuk a katonasírtól felrombolni az Árpád kilátóig szép baleset volt, de sebaj, legalább jó lesz a formám a hegyi félmaratonon :)

Munkahelyi duatlon

A tegnapi napom igen sportosra sikeredett. Úgy kezdődött a dolog, hogy tavasz lévén, gondoltam itt az ideje autó helyett kerékpárra pattanni és így abszolválni az otthonom és a munkaheyem közötti mintegy 13 kilométeres távolságot.  Az első lépés ugye a kerékpár rendbetétele volt, tekintve, hogy egy kiadós defekttel tettem le valamikor decemberben a tárolóba. Ezzel gond nem is volt, szépen előszedtem a szerszámokat és a tartalék gunit és megjavítottam. Viszont rutintalan játékosként elfelejtettem megszemlélni, hogy a defekt okozója nem maradt-e benne a külső gumiköpenyben, ha pedig ez nem lett volna elég gond, a szerelő és foltozó készletet szépen fönn felejtettem a reggelki induláskor. Az Árpád híd pesti hídfőjénél láttam, hogy valami nem kerek, mert igen puhácska a gumi. Mire a Margit szigeti lejáróhoz értem teljesen leeresztett. Felpumpáltam, gondoltam hátha kibírja a hátralévó néhány kilométert, de csalódnom kellett, a híd másik végén már ismét teljesen lapos volt, így felpakoltam az egész cuccot a buszra.

Azt tudni kell, hogy BKV-val elközlekedni a munkahelyemre vagy onnan el nem kis kihívás, így egyet gondoltam, ha már úgyis a megfelelő öltözékben vagyok - mivel az iroda hegytetőn van, így ildomos váltóruhában izzadni -  hazafelé szépen futok egy jót. Teszem ezt annak ellenére, hogy a vasárnapi verseny utóhatásai némileg még érződnek.

Nagy csodák végülis nem történtek, szép kényelmes tempóban (órám sem volt) hazakocogtam. A fő gondot az okozta, hogy úgy válogassam ki a táskámból a legszükségesebbeklet, hogy azok aelférjenek a táskámban és ha lehet ne csörömpöljek úgy futás közben, mint egy izé... (mi csörömpöl nagyon, most nem tudok jó hasonlatot).

Hozzávetőlegesen kicsit több mint egy órát vett igénybe a művelet, de mivel nagyon szép idő volt és nem is hajtottam magam, így minden percét élveztem a futásnak. Ahogy pedig a mostani borongós időt nézem, nagyon örülök, hogy a szép tavaszi napot ilyen maximálisan kihasználtam, ki tudja mikor lesz megint egy ilyen.

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Heti egy maraton a karcsúság titka ?!?

Egy, az inforadio portálján megjelent cikk szerint a tartós karcsúság titka a heti egy maratoni mennyiség lefutása (vagy annak megfelelő egyéb tevékenység).

Kicsit mosolyogva olvastam a cikket és eszembe jutott, hogy a cikk íróját össze kéne hozni egy rövid eszmecserére néhány lelkesen, rendszeresen sportoló bébielefánt kollégával, akiknek ugye a "klub" is köszönheti a nevét. Aki esetleg nem ismetr mindenkit, az is sejtheti, hogy elsősorban nem a karcsúságukkal tűnnek ki a futóversenyek, túrák versenyzői közül :D (Természetesen itt nem a hölgyekre gondolok, akik természetesen karcsúak mint a nádszál). Azért lássuk be, néha nem jön be a papírforma :)

Futás és zene

Egy ideje készülök már erre az írásra, csak valahogy mindig elmaradt, de ami késik nem múlik.

Két ázsiai kap föszerepet az írásban:

Samsung YP-U3, aki koreai

és a

Tokyo Ska Paradise Orchestra

akik japánok.

Visszajáró lelkek tapasztalhatták, sokszor hangzik el a csatakiáltás: "Dübörgés és Rock and Roll". Az ebből a felkiáltásból fakadó képnek jómagam ezidáig olyan nagyon nem feleltem meg, mivel edzés közben sosem hallgattam zenét, leginkább az autóban esetleg néh munka közben. Ennek több egyik oka az volt - ki nem találná senki - hogy nem volt megfelelő eszköz a birtokomban, a másik ok pediglen az, hogy legtöbbször igyekeztem olyan helyekre menni, ahol inkább a csendet élvezem mintsem valami mesterséges zajt.

De egyszer csak eljött az idő, hogy egyre gyakrabban szorultam rá, hogy újra és újra a legközelebbi futóterepet válasszam, a Rákos partját. Annyira nem rossz ez a parkos, ligetes, levegős pálya, de így a sokszor sokadik menet után bizony néha már unalmas volt. Egy ilyen kissé unalmas futás alkalmával jutott eszembe, hogy érdemes lenne beszerezni valami alapáras mp3 lejátszót.

A tavalyi év karácsonyán a jézuskának megsúgta valaki az ötletet, így aztán gazdagabb lettem egy újabb kütyüvel, a fent bemutatott Samsung YP-U3 készülékkel. Semmi extra nem mondható el róla, van némi memória benne meg egy rádió, de a célnak tökéletesen megfelel. A fejhallgatója sajnos futáshoz nem a legtökéletesebb, azt ki kellett cserélnem. Remekül szól, csak hajlamos kiesni a mozgás miatt.

Lelkesen kezdtem hát válogatni a zenéket, mi is lenne jó az edzéshez. Próbálkoztam a durvább vonallal, Metallica, System of a Down vonalon, de ez valahogy nem jött be, azután a dallamosabb történetek felé vitorláztam.

Végül ami maradéktalanul bevált az az egyébként is nagy kedvenc TSPO zenekar. Annyi a lényeg, hogy Orchestra, vagyis jó sokan vannak :) Fúvósok, meg persze "hagyományos" felszerelés (gitár, dob, miegymás). Ahogy a nevükből is látszik a ska műfajában alkotnak maradandót. De ez tényleg így teljes, mert bizony vannak ezen a területen olyan zenekarok, akiknek a "művészetét" elég nagy jóindulattal lehet csak zeneinek mondani. Ez a pár őrült japán arc, szokás szerint fog valamit, amit máshol találtak ki, majd csinálnakl vele valamit, amitől sokkal jobb lesz mint bármely más hasonló. Dehát ezek a japánok már csak ilyenek, gondoljunk pl az írásukra vagy az iparukra.

Kicsit elkanyarodtam a lényegtől, elnézést...

Szóval ennek a stílusnak az alapja a kéttónus, illetve ha autentikus akarok lenni akkor a "two tone". Ez pedig egy olyan ritmus, ami remekül alkalmas arra, hogy a futásunk ritmusát hozzá igazítsuk. Mindemellett többnyire meglehetősen vidám muzsika, mind témájában, mind pedig a dallamvilág tekintetében, így biztosítva napsugaras érzésű futást tél esti edzések során is. Némelyeknek mitagadás erről a ritmusról elsőre a jó öreg csárdás és késői vadhajtása a lakodalmas muzsika ugrik be, amiben talán van is valami. Ez egy japán zenekar tekintetében nem biztos, hogy furcsa, hiszen valahol az ázsiai zenei alapokat hordozzuk magunkkal mindketten. Ami miatt furcsa az az, hogy állítólag ez a stílus jamaikai négerektől származik. Ez számomra kissé érdekes, a ritmus és dallamvilág miatt, de ezt mondják az okosok, hát elhiszem. Megaztán nem is fontos annyira.

A tavaly általam összedobott 2006-os eseményekről szóló Elefántfilm alatt is ha jól emlékszem ők szóltak egyébként, a 2007-es idő hiányában elmaradt, mivel nem is nagyon volt sikere az előzőnek ezért nem görcsöltem vele, de ha lett volna valószínűleg ebben is az lett volna az aláfestés. Ha máshol nem a honlapjukon bele lehet hallgatni, meg lehet találni "itt-ott" a neten mp3akat tőlük.

Hát akkor:

Dübörgés és rock and roll! :)

Idei első HHH

Régen jelentkeztem, épp itt az ideje. Ami azt illet, nagyon nem is volt mit írjak, mert az újévi futás után ismét becsípődött a derekam, ezért kicsit megint pihentetnem kellett, de jelentem, már jól vagyok.

Márpedig, ha jól vagyok, az azt jelenti, hogy újra nekiállhatok felépíteni a téli lustulástól megkopott kondíciómat. Eleddig patakparti laza ötösökkel óvatos duhajként indítottam, de érzem, hogy rendben vannak a dolgok, így tagnap délután nekiugrottam egy 8-as körnek a HHH oldalában.

Ez a bejegyzés helyenként Vajdauras felhangokat fog megütni, ugyanis ha tömören kéne jellemeznem az edzést, akkor azt kéne írnom, hogy helyenként gyomorfájással tarkított ész nélküli rohanást produkáltam :)

A gyomorfájás annak volt köszönhető, hogy valami általam sem ismert okból (talán félreixeltem a rendelést) ebédre - egyébként ízletes - pulykagyrost fogyasztottam tzatziki salátával. Ezzel csak két baj van. Annyi szénhidrát sincs benne, mint egy sóhajtásban, valamint a nem kevés benne tartózkodó fokhagyma miatt - a héjastul szeletelt uborkát már nem is említve - olyannyira könnyen emészthető, mint egy jó tányér gyorsankötő adalékkal fűszerezett aljzatbeton. Egyébként többnyire nem volt vészes a dolog, de úgy tíz percenként éreztem, hogy megmozdul valami, na az olyankor kellemetlen volt, de hamar elmúlt. Kicsit úgy érezem magam, mint Ripley hadnagy az Alien 2 álomjelenetében, azzal a különbséggel, hogy én nem háromfogsorú idegent hallucináltam kibújni a hasam közepéből, hanem inkább egy élesre fent fokhagymagerezdekkel vagdalkozó uborkahuszárt.

Az ész nélküli rohanás pedig két dolog következménye volt. Egyrészt a tervezetthez képest cirka félórával később értem ki a hegy alá, így jó esélyem volt, hogy rám sötétedik. Nem mellesleg ez be is következett, szerencsére a végén, ahol nem csak sáros és meredek, hanem hepehupás is a talaj, úgyhogy igazi zergeügyesség kellett hozzá, hogy ne essek pofára :) Másrészt viszont a kör befejezése és egy zuhany után hivatalos voltam az iroda közelében levő vendéglátóipari egységbe, mivel egy kolléga utolsó napját töltötte a cégnél és ezt meg óhajtotta ünnepelni. Ebből viszont nem akartam kimaradni, még ha csak a magam szerény kispolgári módján is tettem ezt, két alkoholmentes dreher elfogyasztásával. Az erős tempó másik oka természetesen az volt, hogy nagyon-nagyon jó érzés volt végre ismét avart és barna erdőtalajt taposni, a patakparti sétány díszkövei helyett, így aztán hiába a megfontoltabbnak tervezett tempó, és a vagdalkozó uborkahuszár, mégis mindig azon kaptam magam, hogy 4:15 -ös ezreket megyek.

Ezt onnan tudtam ilyen pontosan, hogy technomániám újabb bizonyítékaként egy GPS-es karóra volt a kezemen, ami kijelzi a tempót is. Majd erről is írok, de mára ennyit.

Jah! Gyönyörű a kilátás estefelé a városra. Fények meg minden... Legközelebb viszem legalább a telefont egy kép erejéig.

Havas futás a Normafánál

A hét első öt napjának csodaszép havas időjárására való tekintettel bolond lettem volna, ha nem vagyok kint annyit amennyit csak lehet, hiszen ismerve a jelenlegi üvegházhatásos helyzetet ki tudja meddig lesz élvezhető az igazi tél.

Újév napján egy kis pihentető kirándulással kezdtünk, természetesen hógolyózással tarkítva. Botond (utánpótlás) rendkívüli érdeklődéssel figyelte a szánkózó gyerekeket, ezért el is határoztuk, hogy másnap délelőtt azonnal veszünk egyet és irány a hegy.

Másnap reggel frissen, üdén, fiatalosan kipattantam az ágyból és míg a vendégeink még horpasztottak, addig toltam egy 6ost a patakparton, gyönyörű téli csikorgó hidegben, alig letaposott havon. Ezután elindultunk a szánkóbeszerző körútra. Sajnos legnagyobb meglepetésünkre sem a Hervisben, sem pedig a Decathlonban nem lehetett kapni, mert állítólag mindet elhordták karácsaony előtt. A Hervisben volt ugyan ilyen műanyag izé, bob vagy mi, de az én meglátásom szerint egy szánkó legyen akácbul és punktum. Szerencsére késő délután volt dolgom a 11. kerületben, onnan meg már a budaörsi boltok egy köpés, így kiszaladtam oda. Rutinosan nem is a sportáruházra repültem rá, hanem a játékboltra és szerencsére igazam lett és remek szánkóhoz jutottam, bár nem túl jutányos áron. Így már legalább a másnapi szánkózásnak nem volt akadálya, fel is kerekedtünk jókor reggel, be az autóba, és irány a Normafa, aztán szánkózás ami belefér. Gyönyörű volt a hegy így havasan és hétköznap lévén elviselhető volt az embertömeg is. Elhatároztam, hogy másnap Anyára hagyom a szánkóztatás nemes feladatát és míg ők csuszkálnak, addig megyek egy 8-10-es kört.

És lőn....

Másnap futáshoz öltözve jelentem meg a tett helyszínén, majd nekiindultam a völgynek Makkosmária felé, gondolván, hogy a Z+ról a S-P-P-Po-Ko nyomvonalon visszajövök szépen az indulási helyhez. Ez jó is volt, csak az volt a gond, hogy hirtelen előkerült egy S+, a S meg nem :) Végülis mindegy, annyira azért nem lehet ottan eltévedni, uh. ezután le is tettem róla. hogy nézegessem a jeleket, mint holmi balek turista, hanem érzésből mentem arra amerre sejtettem az irányt. Nem is volt ezzel gond, de így egy kicsit változott a dolog, mert egy hosszú de enyhe kapaszkodás helyett egy hirtelen jó kis mászással ismét a gerincen teremtem, de sebaj, még elkocogtam a Jánoshegyig, aztán az északi oldalon meg vissza. Amíg ez zajlott a család szánkózás és játszóterezés ürügyén csatakosra ázott, úgyhogy egy gyors átöltözés után bepattantunk az autóba és hazarepesztettünk. Hál'isten, hogy kimentünk ennyiszer, mert péntektől kezdve olvadás, meg eső meg ónóseső, amit gyűlölök, de hát ez van.

A mai futást persze emiatt a gusztustalan ónóseső miatt elhalasztottam, semmi kedvem nem volt csúszkálni.