UltraBalaton úgy is mint Közép-Európa leghosszabb futóversenye

Nos az a remek ötletem támadt, hogy írja le mindenki a saját szakaszát, a kísérők és szurkolók szerkesszék bele a mondókájukat. Így remélem szép kerek és objektív beszámoló kerekedik.

Azzal kezdeném, hogy maximális tisztelet és ezer köszönet a szervezőknek! Nagyon jól szervezett, remek hangulatú verseny volt. Mindezt pedig megoldották úgy, hogy a kedvezményes nevezés mindössze 6e HUF/fő-re rúgott (v.ö. BSI szervezések!)!

Prológ

Pénteken jókor délután (14.20 perckor, hogy elérjük a 15.20-as kompot) indult a csapat Kaposvárról. A kompot elértük. Néhány perc múlva már vágtatott is velünk a viziparipa keresztül a nagy vizen Tihany fele. 10 perc utazásután átértünk, majd irány Balatonfüred, merthogy Maci oda érkezik vonattal, nomeg a szállásunk is oda lett elrendezve.

Időben ott voltunk. Maci kicsit késett. Útközben felhívtam, hogy merre tartanak. Maci közölte, hogy jönnek rendesen, és éppen a konkurenciával társalog, akikkel a vonaton ismerkedett meg. Aztán kijavította magát, mert jelezte a fiúk 3.30-as kilómétereket terveznek, szal nem leszünk konkurencia már az első 100 méteren sem :-).

Maci megérkezett, mindenki a nyakába borult, aztán elmentünk megkerestük a szállást. Nagyon korrekt kis szállás volt. Egy rossz szavam nincs rá. Szép volt. Jól felszerelt, igényes és még olcsó is. Miután lepakoltunk irány Tihany, hogy átessünk a sportorvosi vizsgálatokon, meg felvegyük a csomagokat.

Mint vártuk Tamás produkálta a legmagasabb vérnyomás adatokat, mindezt a legkisebb pulzusszámmal :-).

Essen szó kicsinyt a rajtcsomagról is. A (tényleg meglepően olcsó) nevezés ellenére kaptunk annyi mindent, csak ámultunk. Nekem a nagy kedvencem, hogy nem csak polot, de igazi, rendes futópolot kaptunk, meg törölközőt, bort, esőköpenyt, C vitamint és még sorolhatnám. Tök korrekt. Aztán még a kaja, amit gyorsan el is fogyasztottunk (spagi, meg valami spenotos tészta).

Ezek után lementünk a partra fürödni. Ellubickoltunk vagy este 9-ig, amikor is megjött a viharos erejű szél. Ekkor eszünkbe villant, hogy a szálláson nyitva hagytuk az erkélyajtót, ezért rohantunk, nehogy baj történjen. Nem történt.

Este vagy éjfélig a VH1-en ment a Rock csatorna (vagy valami ilyesmi). Nagy hajú, bőrszerkós egyedek kiabáltak. Meg volt valami vakegér, akit ismernem kellett volna (legalábbis akkor nem köpködtek volna meg a többiek).

Én éjfélkor balra el alunni. Másnap korán ébredtünk, mert 8-ra el kellett hagyni a szállást. A többiek valami zajokra panaszkodtak. Ehhez nem tudok hozzászólni, én aludtam.

Gyorsan még bementünk egy boltba, ahol gyakorlatilag semmit nem vettünk, e sebaj ment az idő. Aztán időben odaértünk a rajthoz.

Mérhetetlen izgalmak mellett Jocó késett, Maci pediglen elrajtolt. Jocóra még várni kellett, aztán még szüttyögtünk a rajtban kicsit, majd elmentünk B.udvariba, ahol elbucsúztunk Jocó kicsiny családjától. Onnan rohanás Dörgicsére a váltóponthoz. Sajnos a nagy sertepeltélésben elment az idő, így útközben nem tudtunk Macinak szurkolna, ami mint kiderült kicsit probléma is volt, mert a sok hegy és a meleg miatt jól esett volna neki némi plusz frissítő. Ennek ellenére Maci jóval a megjósolt idő alatt futott be. Betyárosan kitett magáért, de erről majd ő.

Sajnos az első nap elején nélkülöznünk kellett a biciklis kísérőket, mert Gabcsiéknak problémáik adódtak a biciklikkel, így nem tudtak a rajthoz megérkezni.

No, de kapcsolódjunk is itt vissza a mezőnyhöz és hallgassuk Macit, hogy is telt az első szakasz?

Elsõ nap

1. szakasz Tihany - Dörgicse 19,4 km (Maci)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó az M7 anyukáját szidja valahol Veszprém magasságában 130-al repesztve a 8ason. Még odaérünk... Még odaérünk... Még odaérünk... Már nem... A mezőny elrajtolt. Cca. fél óra múlva megérkezem, gyors orvosi vizsgálat egymás ugratása kicsit, aztán Balatonudvari egyéni váltóhely, slusszkulcs Anyának, be a Mazdába és irány Dörgicse.

-----------Joco megjegyzés vége----------------------

2. szakasz Dörgicse - Nemesgulács 23,1 km (Jocó)

Maci jó 5-10 perccel hamarabb ért be a vártnál, ennek köszönhetően a bemelegítés a WCről a vátóhelyre történő sprintben merült ki. KÉnyelmes tempóban indítottam. Először kicsit szokatlan volt, hogy a váltóhelyet elhagyva gyakorlatilag egyedül maradtam, de mikor beértem a szőlők közé a földúton, majd az erdőbe magával ragadott a táj és a futás élvezete és repültek a méterek. Kisvártatva utólértem egy ismerőst, rikító sárga pólóban, ő volt Béla a Gyaloggalopp, aki az egyetlen egyszemélyes váltó volt. Az 5km es frissítőnél váltottunk pár szót (már több órája várta a bringás kísérőjét aki valahol elmaradt) aztán nekiiramodtam. Hamarosan Béla ismét befogott egy másik úriemberrel együtt, aki 2 fős váltó egyik tagja volt. Felvettem a tempójukat, gondoltam ha nekik jó, nekem is az lesz, elvégre nam versenyezni jöttünk :) Nagyjából együtt futottunk majdnem végig, egy-egy kivételtől eltekintva, mikor elfutottak kicsit vag én tettem azt. Állítólag ebben a szakaszban volt a legtöbb szint, de különösebben nem éreztem. Azt viszont nagyon díjaztam, hogy a nap nem sütött szinte egyáltalán és hogy a távnak majd' fele nem országúton, hanem földutakon vezetett. Egy "okos" autós kísérő el is akadt az egyik helyen. Kellemes tempóban faltuk a kilométereket, egyik frissítőállomás jött a másik után. Mindenhol megálltam, fél-egy percre, semmi rohanás, evés, ivás beszélgetés. A Kereki domb környékén megszemléltem és a többiek figyelmét is felhívtam a sáncrendszerre, ami állítólag ott van, bár nem látszik :) Itt volt egy kis kellemetlenségem, konkrétan egy idióta buszos kb. 100-al majdnem az árokba lökött, remélem megdöglik otthon a gyerek kutyája... A mellettünk elhúzó, majd itt-ott megálló autókból állandó jellegű elefánttülkölés hallatszott egyaránt bíztatva engem és a velem tartókat. (Persze ismerve csapattársaimat valójában a velem futóknak szurkoltak, én csak véletlenül ott voltam) Még épp csak belemelegedtem a futásba, kicsit erősebb tempóra váltva mikoris kijelentették, hogy márpedig ez az utolsó frissítés és 4 km múlva ott a váltópont. Eléggé meglepődtem, mert úgy éreztem mintha most indultam volna el. Az érzést erősítette, hogy az órám cca félórával elindulásom után végképp megadta magát, így halvány gőzöm nem volt olyasmiről, hogy mióta futok meg ilyen csacsiságok. Aztán egyszer csak ott volt a váltás. Vajdaúr megpróbálta az elválást minél jobban elnyújtani, meg is értem nehéz elszakadni a barátoktól :) Ezután megittam az egyéni frissítőmet egy Radler személyében, majd a többieket útjukra bocsátva vártam a családot, akikkel Balatonudvariban töltöttük a nap további részét, de közben gyakran gondoltam (néha irígykedve, néha kevésbé) a csordatársakra akik még keményen szaggatják az aszfaltot.

3. szakasz Nemesgulács - Keszthely 27 km (Vajdaúr)

Nos a váltás tényleg kicsit lazára vettem _volna_, ha Jocó nem kiabálrám, hogy azért tulképpen ez egy verseny, szal ne szüttyögjek. A dolog azért se ment simán, mert a sok útközbeni drukkolás miatt kissé későn értünk a váltóponthoz és alig maradt időm elmenni wc-re (kardinális pont). Az Arkánum - Sport Balzsam térdre kenegetésére meg aztán végképp nem maradt idő.

No, át a csippet, meg a csapatrajtszámot, aztán uzsgyi. Úgy terveztem lazán futok, oszt meglássuk. Én lepődtem meg a legjobban, amikor azt vettem észre, hogy csak mennek-mennek a kilóméterek és tényleg laza is maradok (naaagggggyon lazaaa). Az útvonal a kerékpár úton ment. Ahol átkeltünk a főúton, ott rendőrök biztosítottak. Arra fele nagyon szép helyen megy a kerékpárút. Bent az erdőben, messze az úttól, a vasúttól, fák között. Ígyhát nézelődtem, utaztam egy jó átlagos tempóban és örültem, hogy ott lehetek.

Indulás elött kicsit izgultam, mert idén még nem futottam ennyit (27 km-es szakasz), de ez futás közben elmúlt. Hála Istennek szint az nem nagyon volt benne, de sajnos Szigliget után lassan előbújt a nap (a fiúk az előző szakaszokon még rendesen folyamatos felhőréteg alatt futottak). A hőség szerencsére nem nagyon viselt meg.

Úgy 10 km környékén (nem nagyon voltak kitéve km táblák) találkoztam a csapattal, aki jött szúrkolni. Gyorsan átverekedtem magam rajtuk. Sajna innen a pálya vonala olyan volt, hogy nem nagyon tudtak kocsival jönni, pedig 23 környékén jó lett volna egy kis buzdítás, de legközelebb sajnos csak a váltózónában találkoztunk.

A frissítő állomások nagyon jól voltak megoldva. Sok volt és volt ott minden, ami egy futónak Kánaán. Én mondjuk csak ittam. Jobbára izoitalt (porból csinálták sok helyen sajnos), meg vizet. De egyszer ettem egy kis mazsolát, meg vagy 6 szőlőcukrot, nehogy leessen a vércukrom. A frissítőknél ki volt téve az is, hogy a következő állomás milyen messze van. No ez egy nagyszerű dolog volt. Én szerintem azért is mentem ilyen könnyen, mert agyban mindig csak a következő állomásig gondolkodtam (4,4; 3,7; 4,9 km stb.).

Kb. 1.35 óra futás után az egyik frissítőnél egy néni erősködött, hogy 3,7 km a vége, de én azért mondtam neki, hogy erőssen valószínütlen, hogy 1.35-re futottam a 24 km-t. Akkor még 11 km-em volt hátra. De feldobott ez a kis incidens.

Néhány embert amúgy el is hagytam. Az útvonal egy része strandok mellett ment, ahol emberek az árnyékból és a sörük mellől hitetlenkedve nézték a szenvedéseimet :-).

A végére sem sikerült igazából kifutni magam (igaz nem is akartam, holnap is lesz nap jeligével). Keszthelyre beérve kicsit elbizonytalanodtam, mert nem volt egyértelmű a nyilak, de 2.32-re így is befutottam. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel az eredményemmel. A váltónál Tamás várt, aki jelezte, hogy a többiek valahol Keszthelyen vannak, aztán elrohant. Kb. 10 perc keresgélés után akadtunk egymásra. Maciék elindultak haza, hogy elérjék az éjszakai túrájukat, mi pedig Katával Tamás nyomába eredtünk szurkolni.

4. szakasz Keszthely - Balatonmáriafürdõ 22,3 km

Először nem találtuk a váltóhelyet. A kapott itiner alapján arra következtettünk("mi kisgazdák, és különösen én kisgazda"), hogy valahol Keszthely vége felé lesz, így aztán a logikusnak tűnő vasútállomás számításba sem jött. Túltoltuk, azaz Keszthelyt elhagyva mégis a józan ész kezdte átvenni a főszerepet és néhány arra járó(futó)-t megkérdezve rádöbbentünk, hogy mégis a vasútállomásra kellett volna menni (gondolta Stirlicz).

Leálltunk egy közeli parkolóban én gyorsan könnyes búcsút vettem a többiektől, aztán irány szembe a többi futóval. Előbb-utóbb csak megtalálom a váltóhelyet. Megtaláltam. Laza kocogás után ömlött rólam a víz. Nem mondhatnám, hogy ott bárki is tudomást vett volna rólam, na mindegy (gondolta..m).

Jó negyed órányi várakozás után felbukkant Vajdaúr bébielefántos pólója. Ez már a célegyenese volt, mindjárt itt lesz. Egy pillanatra elfordultam, mire visszanéztem, nem volt sehol. A k..va életbe, hogy a célegyenesben is el lehet tévedni. Aztán újra megjelent sétálva! A kutyafáját!(gondoltam) Jól elfáradt, hogy egy kicsit belesétált. Na mindegy, valahogy majd kimagyarázza.

Váltottunk. Laza volt. Irány a már visszafelé megismert útvonal. Találkoztam beépített szurkolóinkkal, majd miután fogadtam üdvözlésüket, szóltam, hogy menjenek Vajdaúr felé, mert az életbe nem fogja megtalálni őket. Így is lett.

Kerékpárúton folytattam, időnként mérgelődve a meleg miatt. Az első frissítőállomás kb. 4 km-nél volt. Mivel még nem éreztem úgy, hogy megdolgoztam érte, nem nagyon volt pofám frissíteni. Hülyeség volt! Újabb két km megtétele után már vágytam a frissítésre és a futótársakra. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Se előttem, se mögöttem egy teremtett futó nem volt. Útközben láttam egy szabad-strandot, néhány szürke-marhát(Vivát Magyarország!), majd mivel jobb dolgom nem volt, elértem a következő frissítő állomást. Ők nem szóltak, én sem. Erről nem nyitottunk vitát.

Balatonberény magasságában, ahol a 3. frissítőállomás volt megláttam egy piros pólós futót. Úgy tűnt a végét járja. Na(gondolta Stirlicz) mindjárt utolérem, aztán olyan lesz, mintha egy futórendezvényen lennék. Hát nem nagyon sikerült közelebb érnem, egészen Balatanmáriafürdő határáig, ahol is egy önkéntes a kerti csapjáról adott frissítőt. Onnantól nagyjából együtt futottunk - rövid beszélgetésünkből megtudtam, hogy ő Maci Bécs-Budapest futócsapatának tagja, akik közül 2-en teljesítik a Balatont körbe. Neki ez már a második szakasza volt.

A következő hivatalos frissítőig együtt, ott össze ittam mindent. Vizet, kólát, izo-italt, vizet, kólát. A sorrend nem biztos. Kb. 6-7 decit. Utána elindultunk, majd a Máriafürdői hajóállomás magasságában elnézést kért, hogy nem azért, hogy lehagyjon, de meg akarja nyomni a végét- ami a csövön kifér. Mondtam ok! Néhány száz méter után technikai problémái akadtak cipőjével. Ennyiben maradtunk.

Ez már nekem hazai pálya volt Máriafürdő hajóállomás, majd egy hosszú utca, aztán szabad-strand, majd egy másik. Időközben a kerékpárútról elég forgalmas alsóbb útra váltottunk, így aztán néhány autós, gyalogos, kerékpáros akadályozta a megszokott tempójú előrehaladást. Volt eset, mikor egy autós épp előttem előzött egy kerékpárost, a szembejövő biciklis meg annyira lehúzódott, hogy majdnem elesett a csapadékvíz elvezető csatornában. Már éppen fogalmaztam magamban a jelzőket, amikor rám köszönt. Gabcsi volt! Az egyik biciklis kísérőnk! Azért így már egész más volt az utolsó1.5-2 km-t megtenni. Állandóan vízzel kínálgatott. Először nem kértem, aztán mégis elfogadtam. Locsoltam magam a forróságban. Jól esett.

Lassan közeledtem a Máriafürdő-alsói állomáshoz, ahol végre a (meg)váltás fog következni. Úgy éreztem vánszorgok, Gabcsi szemüvegén keresztül meglepően gyorsan haladtam az adott körülmények ellenére. Hogy is volt valójában, már soha nem tudjuk meg. Már a célegyenes elején voltam. Na még egy kicsi, aztán vége. Hogy fogok én holnap újra futni?! Hű, de kivagyok-gondoltam én.

Rettentő nagy lelkesedéssel adtam át a kis a váltó-rajtszámot meg a kis izét Katának, aki hasonló örömmel vette át. Gabcsit Anita váltotta a kerékpáron. Lányok el. Fiúk a vízbe, gyors mártózás, aztán irány szurkolni. Röviden ennyi.

5. szakasz Balatonmáriafürdõ - Balatonboglár 20 km

Balatonmária. Tamás cél, Kata rajt.

Tamás dugóka be, le, én fel, uzsgyi boglárra. Anita és paripája utánam. Merthogy a felmentő bringás kíséretnek is most érkezett el az ideje... Én voltam a legszerencsésebb szombaton, aki ebben a csodában részesülhetett. Mivel utolsó szakasz volt aznapra, kicsit tartottam is attól, hogy majd két órán keresztül egyetlen futó lelket sem fogok látni a szétszóródott mezőny miatt, némán-egyedül kell majd fogyasztanom a km-eket. Az nyugtatott csak meg, hogy azon a szakaszon még csukott szemmel is beérek, mert nagyon jól ismerem. Aztán az utolsó pillanatban jött a meglepetés felmentő sereg Anita és drótszamara képében. Kicsit ugyan fáradtnak éreztem magam az egész napos utazástól, de belelkesültem, amikor nekivágtam a távnak. Sőt, meglepően jól esett, főleg, hogy szinte folyamatosan jártattam a csőrömet. Anita beavatott nullkilométeres kétkerekű járműve és késésük történetébe, közben pedig észrevétlenül haladtunk egyre közelebb és közelebb a befutóhoz. Aztán kísértésbe estem a terülj-terülj-asztalkám frissítőpontnál....döntenem kellett, enni vagy futni jöttem.....csoki, dinnye, mogyi, olajbogyi, mazsi, nari, banán, kex, szőlőcuki, bubiskóla, izotóniáslónyál, víz....pont ebben a sorrendben tudtam volna betolni....csak aztán akkor daruval se vontatnak arrébb. Maradtam szerényen a víznél.

Aztán vhol fenyves táján a délibábnak tűnő futó ott előttünk a távolban kezdett valóságosnak tűnni, megnyugodva konstatáltam, hogy nem vagyunk egyedül, van a környéken „őrült ultrás", sőt, valszínű egyénis. És a kettőnk közti távolság nem változott. Faltuk az ismerős kanyarokat és az annál hosszabb egyeneseket, mindig felderengett vmi emlék gyerekkori nyaraimból. Kedvenc csapatom is biztatott ezerrel, amikor elhúztak mellettünk a csapatszállító autókkal, vagy épp vhol kellemes kis parkolóhelyet kerestek egy kis tülkölésnek és fotózásnak. Jött a kedvenc részem...Fonyód és liget... meg is mutattam Anitának, hogy ide fogunk visszatérni szundizni. Egy hari nari, olajbogyi, csoki... Semmi fáradtság nem volt bennem, nagyon is élveztem a futást, főleg hogy még mindig beszélgettünk. Bubiskóla. Boglár elején átcikázott előttünk egy mókus és felkúszott a fenyőfa biztonságot nyújtó ágai közé és onnan figyelt bennünket. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy nemsokára beérek, mert a hosszú egyenes végén egy balossal beesünk a platán-strandra. A befutónál már az egész csapat várt ránk. Vhogy egyáltalán nem tűnt 20kilinek, nagyon jól bírtam, főleg, hogy végigcsacsogtam, és még a magamhoz mért időm is meglepően jó volt. Dugóka be, le. Végre nekieshettem a naristálnak is, aminek egészen eddig ellen kellett állnom. Naggggon király volt!

Aztán persze egy kalóriatöltő pizzaparty ott a soron.....

kata

Második nap

1. szakasz Balatonboglár - Balatonföldvár 19,3 km (Tamás)

Halihó! Megint itt vagyok.

A másnap nem is mindig rossz. Időben keltünk, mert a rajt 7-kor volt és Gabcsival(aki ismét a kerékpáros kísérőm volt) nem akartunk semmit a véletlenre bízni. Szóval 6.30 körül már ott evett a fene bennünket a rajtnál. Gabcsi még egy kicsit szerelgette a technikát. Hogy minden tökéletes legyen: kosár beállítás, frissítős palackok, stb. Én melegítettem(utólag is elnézést mindenkitől) egy kicsit, aztán az egyik szervező közölte, hogy hatalmas időjóváírás vár ránk, mert az utolsó emberünk tegnap nagyon eltévedt. Közöltem vele, hogy nem így történt, nem kérjük a jóváírást, mi tisztán akarunk nyerni!

A rajtnál már többiek is ott voltak. Egészen más érzés volt többi futó között elindulni, nem tök egyedül, mint előző nap, és különben is reggel hét volt, normális futóhőmérséklettel. Néhány 100 méter után Gabcsi csatlakozott hozzám és az általam kedvező sebességű futónak kiszemelt foglalkozását tekintve tűzoltó futótárshoz. Egész jó iramban kezdtünk. Nekem egy kicsit gyors volt kezdésnek, de most nem bántam. Hamarosan utolértünk egy másik tűzoltó felíratú futót, majd miután megelőztük, ő nem akart leszakadni. Így aztán 3-an mentünk tovább.

Pár km múlva egyikük wc-papírt kért. Rosszat sejtettünk. Gabcsi adott neki pzs-t, majd lemaradt. Őt többet nem láttuk. Időnként kegyetlen az élet. Ketten futottunk számomra elég laza tempóban, de hát nem akartam elveszíteni. Mindig jól jön, ha van a kéznél egy tűzoltó! A probléma csak az volt, hogy ő alacsonyabb révén rövidebbeket lépett, így aztán nem sikerült egy ütemben maradnunk. Életemben először ilyen problémával találkoztam. Gabcsi folyamatosan friss vízzel látott el bennünket, fürdés és ivás céljából.

Balatonszemes környékén az egyik frisítőn én megálltam, futótársam nem, így aztán kicsit lemaradtam, majd miután egy kisebb emelkedőn kellett felküzdenem magam, néhány km-be került mire újra utolértem. Sebaj, végre újra saját ritmusomban futhattam. Miután újra együtt mentünk, tőlem szokatlan módon megeredt a nyelvem poénkodtam, jól éreztem magam, nagyon élveztem a dolgot . Az előző napival össze sem lehetett hasonlítani.

Miután a másik srác biciklis kísérője közölte, hogy a így a vége felé lassulunk egy kicsit, az utolsó 1 km-t meghúztam. Ami a csövön kifér. Egész elégedett voltam az 1:41-es 19 km-el. A váltóhelyen először nem találkoztam bébielefántokkal. Az őrjöngő tömeg búzdítását követve gondoltam továbbfutok, majd csak leváltanak valahol. Pár száz méterrel később látom, hogy a meglepett Kata közeledik felém. Valószínüleg még bemelegíteni sem volt ideje. Valahol jól eltévedtek, aztán egy kicsit megcsúsztak. Sebaj. Jó volt, szép volt, igaz se volt!

2. szakasz Balatonföldvár - Siófok 19,4 km (Kata)

Földvár. Tamás cél. Dugóka be. Le nem, nincs át. Váltó sehol. Épp cipőt köt a parkolóban az autónál. Aztán egy hirtelen felkiáltás...: Ott van Tamás! Épp továbbfutóban „holatúróbanvankatanamindegyfutoktovábbmajdcsakvalahollevált" gondolattal. Szerencsére ez csak pár plusz méter volt. Gyors dugókaváltás és már szaladok is tova siófokra. Az első jó pár percben fel sem fogom, hogy túlvagyunk a váltáson, olyan gyorsan történt minden. Még a gondolataimat se tudtam összeszedni, hogy zsepit és napszemcsit vigyek. Alig körvonalazódik, hogy jól van, már futok, egy bogár landol a szememben. Dörzsölés. Bogár ki. Por be. Beér Gabcsi, gurul mellettem, kisegít zsepivel. Az út keskeny, legalábbis futó, kerülő autó és szembeforgalom számára, ezért autó útról le, lehetőleg minél hosszabb ideig ott rúgja a porfelhőt, minek is visszatérni az útra... Látási viszony csökken, tiszta levegő még inkább, szemem tele.....pislog-pislog-pislog, jéééé, látok! Frissítőpont. Ismerős autók. Egy piros-egy fehér. Bébielefántokkal. Tülkölés. Napszemcsi a helyére kerül. Pontosabban a kókuszomra fókuszálva. Most már mehetünk tovább. Persze csacsogok megint. Pedig érzem, hogy az előző nap jobban ment. A szakasz nagy része ismeretlen. Faljuk a km-eket Gabcsival, beszélgetünk futós élményekről és a futás szépségéről (is). Néha elhúz mellettünk egy ultrás szurkolóautó hajrá felkiáltásokkal. Meg ugyanez bébielefántban bébielefántosan, ami mindig belelkesít. Aztán jön egy „mikorérekmárbe" gondolat, de szerencsére gyorsan elmúlik, amikor ismerős siófoki tájakra tévedünk. A látóterünkben szinte mindig vannak ultrások, kárpótolva az előző napi utolsó szakasz legszétszéledtebb részéért. Kezdek kevesebbet csacsogni, fáradok, a tempómat is lassabbnak érzem. Aztán felmentő sereg képében kékpözsóból kipattanó Erzsit látok, aki lelkesen csatlakozik hozzám és fut velem egy kicsit, ami nagggggyon jól esik. Nagyon feldobott! Köszi Erzsi!!!!!! Tündér vagy! És az egész csapat az! Közben elmeséli éjszakai túrájuk plusszkmszerző részét. Már nem vagyunk messze a váltástól. Beáll a combom. Aztán jön az utolsó kanyar szurkolókkal, hogy „mindjárt bent vagy!". Aztán úgy szólnak rám, hogy nem akarok már váltani?! Vagy még futok tovább?! Ja... váltópont! Visszakanyar. Dugóka be, át. Beértem. Bubiskóla. Bubiskóla.Víz. Víz. Bubiskóla. Meg béka a hasamban. Húú,nemtok lehajolni, nem engedi a combom. Nari. Aztán megnyuxom, hogy nemcsak az én lábam lett izomlázas. Gyors fürci aztán go szurkolni kis csapatunknak.

kata

3. szakasz Siófok - Balatonklenese 21,4 km (Vajdaúr)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó itt csatlakozott a szurkolótáborhoz, némi egyeztetések után a Wink maraton rajthelyénél. A leglátogatottabb ojjektum a strand nyilvános WCje volt. Gabcsival hosszasan üldöztük az éppen futó csordatagot, nagynehezen meg is csíptük Bvilágosnál, de ezután nem tévesztettük szem elől. A kerékpáros kísérő nagyon élvezte a tájat, nem tudom Gábor ebből mit látott.

Ahogy az ennél a versenynél már lenni szokott, az útközbeni szurkolás azt eredményezte, hogy kissé későn értünk a váltózónába (először egy vonat miatt nem tudtunk kimenni a 7-esre, majd a futók miatt nem engedett a rendőr vissza stb.). Én még szívem szerint igencsak elmentem volna egy bizonyos helyre. El is mentem, de már csak a kisebbik részét tudtam teljesíteni az ottani gondolatban eltervezett programomnak, mert rohannom kellett vissza.

Visszaérvén a váltózónába néhányat guggoltam, oszt már jött is a mosolygós Kata, legújabb Bébielefánt gyöngyszemünk.

Gyorsan váltottunk, majd azzal a lendülettek, ahogy kifordultam a váltózónából egyből rossz fele mentem. Valahogy bennem volt a Winkmaratoni útvonal, oszt nem is figyeltem. Mondjuk már az első méterektől gyanús volt a dolog, de gondoltam az irány jó, majd korrigálunk. Aztán megjött kedvenc biciklis kisérőm, Anita is, aki szintén közölte, hogy ez nem az az irány, melyet követnem kéne. 2 km múlva korrigáltunk hát (csak egy utcával futottam lejebb, mint kellett volna). Az első frissítőhöz már rendesen érkeztünk.

Személyes ötletem az volt, hogy most majd jól megnyomom ezt a szakaszt és futok egy rendes félmaratont. Idén eddig még csak amolyan szenvedgetős 2 órán kívüli félmaratonokat futottam és ez már igen nyomasztotta a lelkem. Szóval jól is éreztem magam fizikailag, meg ráadásul Tamás reggel futott egy 1.41-es 19 km-t (na, nehogy már sokkal jobb legyen nálam :-)), szal nyomtam neki, ahogy a csövön kifért, meg ahogy mertem, mert azért előző nap is hosszú volt a táv, meg erre a szakaszra is be volt ígérve egy rendes kis szint.

8 km-ig száguldoztam (én legalább is így éltem meg), aztán megjött a szint. Hirtelen el is bizonytalanodtam, mert azt hittem a déli parton nincs ekkora domb. Meredekségét tekintve a Mátraháza-Kékestető színvonalával vetekszik. No, de nem vagyunk cukorból. Én akartam futni. Neki is mentem, ahogy illik. Félúton volt a frissítés. Itt kérdeztem, hol tartunk? Azt mondták 14 km-re vagyok Siófoktól. Én meg mondtam, hogy az megent csak nem valószínű, mert azt én 41 perc alatt nem futom le. No, jó, akkor 11 km. Az sem lehetett igaz, de egy válasznak elfogadtuk.

Innen folytatódott a hegy domb felfele. Beért egy másik futó srác is (nevét nem tudom, a csapat poloján valami Naxa volt írva, sokat futottam mögötte attól tudom :-)). Vele egy szakaszon együt mentünk, de a dombokat jobban bírta az tény. Kicsinyt beszélgettünk is, már ha volt éppen használaton kívüli levegő a tüdőnkben. Az áldott napfény valahol ezidőtájt küzdötte át magát a felhőkön, majd megsemmisítette a felhők utolsó kis pamacsait is. Áldott napfény. Még jó, hogy szúrt a tüdőm, különben zavart volna.

Felérve a dombtetőre eszméletlenül szép látvány tárult elénk. Anita szerint a Balaton, szerintem az emelkedő vége. Innen fent futottunk a dombon és csak kicsit később mentünk le róla, de akkor sem annyit, mind felfele. A lejtőn, ahol is elfutottam a Naxa fiú mellett. Utánnam is szólt, hogy de jó erőben vagyok. Mondám neki: "Ilyen alakkal? Lejtőn lefele? Naná, hogy gyors vagyok.".

Miután lefutottunk a dombról és kiértünk valami főútra Jocó, meg Gabcsi várt ránk meglepetésként. Mondjuk ha Pamela Anderson ugrott volna elő egyszáll tangában egy nagy tortából, annak jobban örültem volna, de érjük be hát annyival, amennyit a sors ránkszabott. Jocóék próbálták rámtukmálni gyanus löttyel teli üvegeiket, de én csak futottam, mert az idő ugye.

Ekkor jött egy újabb frissítő, ahol kiókumláltuk, hogy 8,9-re van a vége. Gondoltam belehúzok tehát. No, akkor majdnem eltévedtünk. Majd emelkedő jött. Szóval nem húztam bele. Ugyanezen a szakaszon még úgy 1000 méteren belül kétszer megtaláltak minket Gabcsiék, majd szóltam Jocónak, jobb lesz mennie Kenesére, mert mindjárt beérek. No, akkor aztán elmentek :-D. (Vagy ez a következő frissítő után volt???)

Aztán a "Csak Lazán" csapat Elek nevű váltótagja elment mellettünk. Gondoltam Panferikre való tekintettel elengedem, meg amúgy is gyorsabban ment, mint a lakóövezetben a megengedett sebességhatár. Aztán az uccsó frissítő (no, ide is egy híd alatt átfutva egy emelkedőn kellett feljutni). 4,4 km hátra. No, de itt aztán már beleadok apait-anyait. Gondoltam, majd realizáltam, hogy az elöttem álló szakasz már megint egy emelkedő. Úgy 1,5 km hosszan. Lassan kezdtem elmerevedni. Ez a sok domb nem tett jót nekem.

1,5 km felfele araszolás után aztán megjött a várva várt lejtő. Szabadjára engedtem a lovakat. Had vágtassanak. Nem vágtattak. Valahogy össze-vissza kalimpáltak, de nem vágtattak. Innen majdhogynem a célig lejtett (vagy legalább is nem emelkedett, amiért már hálás voltam). A domb alján keresztezni kellett egy főutat, ahol a rendőr alig tudott megállítani egy állatot. Majdnem nekünk jött. A végén már odaállt mellé a rendőr és az ablakon üvöltött be, hogy álljon meg. Remélem miután eljöttünk félreállította elbeszélgetni >:-) .

Kb. 2 km maradt. Úgyhogy még egyszer utoljára a hétvége folyamán összeszedtem magam és had szóljon. Aztán már hallottuk a váltóhely fényeit. Ippen jókor, mert a leragasztott mellbimbómról feljött a ragtapasz. Apró galacsinná gyűrődött és éppen azt játszotta, hogy kitépi az összes szört a melkasomból. No, ekkor feltünt Joco. Gondoltam kb. 50 méter lehet hátra. Úgyhogy odafutottam Jocó mellé és elkezdtem vágtázni. Aztán kiderült, hogy Jocó bemelegíteni futott elém és a cél még kicsit odébb volt. Aztán meg kicsit elöttem is futott az úton, amit ugye 21 km lefutása után nehezen tolerálok, ígyhát a végére rátettem még egy lapáttal és kifutottam, ami esetleg még bennem maradt. Aztán átadtam az egész váltócuccot Jocónak. A továbbiakról ő.

Szakasz epilógus: futás után megdöbbentően jól éreztem magam. Csak egy kis vizet kellett innom és annyi. Maciék előre mentek a következő váltóponthoz, nehogy a forgalom miatt elkéssenek. Anita, meg Tamás elment szurkolni Jocónak. Én maradtam Katával. Kata befeküdt egy 10 perces gyógymasszázsra én meg nekimentem a Balatonnak kicsit lefürödni. Aztán összekaptuk magunkat és mentünk Jocóék után mi is szurkolni. Megtaláltuk Tamásékat, onnan együtt szurkoltunk tovább a többi szurkolóval a szurkolás alanyainak a futóknak.

Köszönetnyilvánítás: ezúton köszönném meg Anitának a gondos biciklis követést. Én ugyan nem kértem tőle semmit útközben, de bátorító jelenléte sokat segített (no persze amíg képes voltam olyan kunsztokra, mint a látás, meg a hallás). Hála Istennek hamar belátta, hogy én beszélni nem fogok és legjobb, ha magamra hagy rohanni, és bár erről ő gondolom nem tudott, de amikor elém került biciklivel segített tartanom a tempót is :-). Köszi.

4. szakasz Balatonkenese - Alsóörs 20 km (Jocó)

A váltópontnál kicsit elémentem Vajdaúrnak, bemelegítés gyanánt, lélekben fel voltam készülve az iszonyatos melegre és napsütésre. Abban, hogy az első nagyrészt elkerült nagy szerep jutott Gabcsinak és kerékpárjaának, illetve az abból magamra locsolt több liter vízre ami remek hűtést biztosított mindvégig, észr sem vettem a meleget. A második dolog pedig azért nem jött be az út nagy részén, mert nagyon kellemes meglepetésként a kerékpárút a táv több mint feléig erdős, parkos, csalitos részeken haladt, aholis a fák teljesen behajoltak az út fülé, így a nap sem zavart. Ha lehet még jobban élveztem a második napi futást mint az elsőt, Gabcsival kellemesen cseverésztünk, közben kellemes 5:20 körüli kmekkel kocogtam. Elvégre nekem ez csak hobbi :) A harmadik (vagy második?) frissítőhelynél Gabcsinak egy szerencsétlen váltás következtében leugrott a lánca, ezért kicsit lemaradt. Furcsa volt, hogy már az első sarok után mennyire hiányzott a társaság, pedig alapvetően magányos futó típusnak tartom magam. Node ott voltak helyette az autós kísérők! Fergeteges bíztatással és folyamatos fotózgatással zaklattak szinte minden kanyarban, amikor nem, akkor pedig az út másik oldaláról dudáltak veszettül :) Almádi előtt még jó sokkal utolért Gabcsi, innen már nem volt gond a bringával. Ez a rész az esti félmaratomokról már nagyon ismerős volt, így ha lehet még az eddigieknél is jobban ment a futás, hiszen jól ismertem az útvonalat. A vége is kb ott volt, talán 1 kmel beljebb Alsóörsön. Az egyetlen gond itt az volt, hogy sikerült kifognunk egy vonatot, emiatt be nem tervezetten ácsorogtam vagy 2 percet, azért ez jól jött volna a végén (apropó nem lehetne ezt jóváíratni?). Benyomtam egy jéghideg kólát, meg egy alkoholfrei sört, majd becsatlakoztam a szurkolóautó legénységéhez.

5. szakasz Alsóörs - Tihany 20,1 km (Maci)

A befutór Jocónak még épp sikerült odaérnie, úgyhogy készült célfotó is. Onnan vissza Pestre a többike meg nemtom, majd leírják..

Végjáték

Vajdauri különvélemény: Beérkezni egy félmaratonon, vagy egy maratonon, vagy akár egy kisebb távon is jó érzés. De ez a kétnapos esemény ez már egy olyan élmény volt, amit még sokáig megemlegetünk (én azóta másról sem beszélek ismerősöknek, unnak is már rendesen :-)). Elindul 37 csapat, meg sok egyéni futó, hogy két nap alatt körbefutja a Balatont. Minden csapatnak volt legalább egy kocsija. Mentünk körbe a Balatonon és szurkoltunk a saját futóinknak, meg az összes többi versenyzőnek is. Lassan már ismertük az egész bagázst. Végül már egymás autójára is rádudáltunk jelezve, hogy "Hallo, egy vérből valók vagyunk", mint Maugli. Nekem nagyon tetszett az egész esemény hangulata. A szervezés is nagyszerű volt.

Az érmek átvétele után elmentünk kajálni (kajajeggyel, mert erre is gondoltak a szervezők), majd visszabattyogtunk a kocsikhoz. Kis beszélgetés. Jocóék még a kaja elött el kellett menniük. Maciék még lementek fürödni. Mi többiek pedig elindultunk Kaposvárra. Akkor nem éreztem, de jól elfáradtam. Hétfőn még olyan voltam, mint akit fejbevertek, pedig délután is ledöltem kicsit aludni. No, mondjuk legalább izom (és izületi) fájdalmak nem voltak. Én is alig hiszem el, de végül is semmilyen mozgásrendszeri panaszt nem szedtem össze a hétvégén.

A végső ererdményem: 48 km, kb. 4 óra 20 perc. Egy ehhez tartozó maratonnal most simán ki is békülnék :-D

Dübörgés és Rock 'n' Roll!