Megint csak a patakpart jutott

Ez a hétvége az ismert okok miatt ismét úgy alakult, hogy olyan egzotikus helyszínek helyett mint a Göcsej vagy a Normafa (irónia) be kellett érnem a Rákos partjával ismét, mint futóterep.

Szombatra 8, vasárnapra 11 km jutott.

Mostanában abszolút csakaz erőnlétem úgy-ahogy való megőrzésével próbálkozom, ennek megfelelően teljesen alacsony pulzusos futásokat csinálok. Ez persze nézőpont kérdése, nálam ez 140-150-es pulzust jelent. Tudom van akinek 120 fölé még a Kékesre fölfelé sem megy, de ez nem én vagyok sajnos :(

Hogy azért a pörgés legalább érzésre meglegyen a lejátszóba Maci kedvenceit, az AC/DC-t töltöttem be. Olyan kasszikusokat hallgattam, mint a

Riff raff

R'n'r Ddamnation (nagyon súlyos '78as B. Tóth Lászlót idéző ősfelvétel):

vagy a méltán népszerű "If you want blood" :)

Ezek után azért nem olyan nagyon csodálkoztam, hogy az órám 106-as átlagpulzust mondott a végére.

Bár az is igaz, hogy mivel néhány helyen nagyfeszültségű távvezeték közelében megyek hosszasan, így ezeken a részeken néha 200 feletti pulzust mutatott az órám, ami ugye ha igaz lenne, akkor valószínűleg már nem élnék. Szóval ha a mérési hibát nem számoljuk, akkor is valószínűleg 105 körül volt az átlag.

Nem tudom ki használ pulzusmérős órát, de mi a tapasztalat ezzel? Szokott ilyesmi miatt csalni vagy az enyém nem működik jól?

Azt nem kérdezem, hogy az AC/DC kinél szokott pulzusemelkedést produkálni, mert ezt tudom :D

Délibáb képek

Mivel én önhibámon kívül kimaradtam a versenyből, így írni nem tudok, de szokás szerint kiválogattam a ránk vonatkozó képeket:

http://picasaweb.google.com/bebielefantok/20080705DLibBFutS

Kékes CsF képek

Mivel mindenki nagyon elfoglalt, ezért nincs még beszámoló, de Vajdaúr talán készíti már (ugye?).

Addig nézegessetek képeket:

http://picasaweb.google.com/bebielefantok/20080614KKesCsf

Az első képen nem az az illetőt (vagy hogy is nevezzem) kell nézni aki nagyon látszik, hanem a válla felett Katánkat...

És már csak egyet kell aludni az Ultrabalatonig :)

Hegyi félmaraton a Normafánál

Úgy látom, senkinek nem volt még ideje írni a vasárnapi hegyi félmaratonról, hát megteszem én, legalább röviden.

Az idő szép volt, mondhatni ideális futóidő. Kata, Zsuzsa, Gábor, Tamás és jómagam vettünk részt a versenyen. Rajtam kívül mindenki a szokásos, "lefutjuk oszt' jó'van" típusú versenyre készült. Én kivételesen szerettem volna egyjó időt menni, de mivel az előző napjaim eléggé zűrösek voltak (pl. pénteken egy farewell party, 4 óra alvással) és bár edzenem sem sikerült olyan mértékben, mint szerettem volna, de azért azt gondoltam csak nekimegyek fejjel előre, aztán megpróbálom az 1:45-ös álomidőt megfutni. Mentem is ami tőlem tellett, szépen ment a dolog kb 12-ig. Eddigre már komolyabb mászások is voltak, így éreztem, hogy nem igazán az izmokban van a probléma, hanem valahol belül :( Valahogy nem volt kedvem az egészhez, kimerültnek éreztem magam meg minden. A 14-es fordítónál Vajdaúr átkiabált nekem, miszerint 1:09-nél járok (jah, nem mondtam, hogy nem volt nálam óra), így innentől már nem is erőltettem. A vége 1:54 lett.

Valahogy az elejétől nem volt hangulatom az egész versenyhez, ez meg is látszott az eredményen is. Sebaj, a család legalább jót sétált a réten addig, legalább ennyi haszna biztos volt :)

Jah, azért innen köszi a bíztatást annak a hölgynek aki valahol 18 környékén megpróbált belém lelket verni és annak a Bébielefántok szurkolónak akivel pacsiztunk a parkoló után.

Amire nem vagyok büszke...

Most vettem észre, hogy ugyan publikáltam az idei edzésnaplómat, de nem tettem közhírré az elérhetőségét.

 Hát itt van, bár semmikééppen sem tekinteném mintaszerűnek.

Sajnos az idei év eddig leginkább a sodródás jegyében telt, még azt sem tudom melyek lesznek vagy lesznek-e egyáltalán idén maratonfutások. 

Napos és esős kilométerek

Ezen a hétvégén szerénységem, mint "nem-kemény-mag" és b. nejem szombaton a Bükki források 30 kilométeres távját tűztük célként magunk elé. Azért ezt, mert őszintén szólva a rosseb akart 8-10 órát gyalogolni, a futás pedig Ági miatt nem került szóba, így lett hát a 30. Illetve nem lett.

Szombat reggel, ahogy kell jó korán felkeltünk, én nagyon büszke voltam magamra, merthogy óra nélkül felébredtem fél hatkor és felköltöttem Ágit is. Eddig tartott a büszkélkedés, ugyanis felvilágosított, hogy nincs átállítva a telefonom, úgyhogy most fél 7 van, tehát a tervezett 7 órás indulás felejtős. Sebaj, összeszedelőzködtünk elindultunk. Konstatáltuk, hogy csöpörög az eső. Mire kiértünk Egerből nem csöpögött, hanem szakadt. Mivel a felszerelésünk finoman szólva nem a vízállóságáról híres (nem így készültünk), ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk Lillafüredre, aztán ha csendesedik, akkor elindulunk, ha nem, nem, elvégre nekünk ez hobbi és nem pályázunk kétes értékű babérokra azáltal, hogy magunkat szívatva fél lábszárig érő sárban cuppogjunk végig 30 kilométert. Esetleg megállunk valamely szokott helyünkön, aztán megyünk egy kört csak úgy magunktól, ahogy szoktuk. Így hát vártunk. Esett. Vártunk. Esett. Ez így ment 8:45-ig. Akkor elindultunk vissza. Mire Rejtekhez értünk elállt. Na persze. Ott rögtön meg is álltunk, és amint rápillantottam a térképre eszembe is jutott, hogy a Bükk egyik legszebb része itt van az orrunk előtt, nevezetesen a Pénz patak völgye. Nosza, már ki is pattantunk és elindultunk azzal a tervvel, hogy le a Pénz patak mentén a Hór völgyig, majd vissza Répáshuta felé, végig a Pénz-pataki tanösvényen ha még nagyon akarunk menni, akkor észak felé még kerülünk egyet. Mindebből az lett, hogy mire a Rejteki kőfülkéhez értünk, ismét esegetett az eső, majd rövidesen szakadt, mi pedig szakszerűen bőrig áztunk. A tanács azt a döntést hozta, hogy visszafelé rövidebb, mint körbe, mivel sajnos talptól mellkasig csurom vizesen nem vidám dolog még egy-két óra gyaloglás. Felfelé a völgy alján a vaddisznónyomokkal sűrűn teletűzdelt sárban caplattunk, ezzel némi kalandot mellékelve még a dologhoz, aztán vissza is értünk az autóhoz. Ebben az időben ennyi éppen elég volt, hogy még jó hangulatban üljünk be az autóba, még száraz váltóruha híján is.

Vasárnapra, míg a többiek Debrecenben szaladoztak, jómagam részben kárpótlás gyanánt kimentem reggel egy kiadós körre a Varróháztól végig a Vöröskő völgyön. Elvittem magammal a fényképezősebb telefont, abban reménykedve, hogy az elmúlt időszak csapadékos voltára tekintettel talán a Vöröskő forrást sikerül működés közben lefotózni, de legnagyobb bánatomra nem működött. A régi vasút nyomán felfutva úgy terveztem, hogy a gerincen átkelve a Peskő völgyben megyek vissza. Ez végül sikerült is, bár egy kisebb kerülővel. Annak dacára, hogy ezen a környéken már többször túráztam éjjel is úttalan utakon a Peskő ház felől tökön-paszulyon keresztül a Cserepeskői barlanghoz, most ebből az irányból nem éppen azt az ösvényt sikerült megtalálnom, mint amelyen már többször is jártam. Ez a tévedés rendkívül hálás dolog volt, ugyanis így két csodaszép napsütötte rétet is felfedeztem, amik a délelőtti verőfényben rendkívül festőien néztek ki. Sajnos a fényképezés későn jutott eszembe, amikor már a Peskő völgyben voltam. Lejjebb a völgyben a fák között átszűrődő napfény is igen megfogott, ekkor már észbe kaptam.

Összességében igazán kellemes hétvége volt, amely még jobban elmélyítette bennem az érzést, hogy a Bükk a legszebb tájegység, legalábbis amihez hasonlítani tudom, azok között mindenképp. A pénz pataki tanösvényt pedig hamarosan ismét meglátogatjuk, de akkor körbe is megyünk, és nem felejtek el fotózni sem ;)

A változatosság kedvéért Hármashatárhegy

Ma délelőtt futottam egy kellemes 11 kilométert a HHH körül. Eredetileg nem ez volt tervezve, de benn felejtettem az irodában néhány papírt, ami ugye arra van, hát gondoltam, kellemest a hasznossal összekötve kihasználom a szép napsütéses időt. Jól is tettem, mert ahogy elnézem már elborult.

A hegyen nagyon sokan voltak. A repülőtér környékén hemzsegtek a siklóernyősök, az erdőben a kutyás nénik, bácsik, fiúk, leányok kerékpárosok, gyalogosok, futók.

Nagyon szép volt az idő, a rét tele volt ezzel a sárga izé virággal (tavaszi hérics). Még jó, hogy volt nálam telefon így egy gyors fotó erejéig pihenőt is tartottam.

Valami tájékozódási versenybe is belecsöppentem, az Árpád kilátó alatt a pihenőnél lelkesen rajzolgatták valami fiatalok az útvonalakat a tájfutó térképekre. Mondjuk a katonasírtól felrombolni az Árpád kilátóig szép baleset volt, de sebaj, legalább jó lesz a formám a hegyi félmaratonon :)

15. Eged-hegyi futás

Ezen a  gyönyörű verőfényes vasárnapon, a többszöri szíves invitálások ellenére is egyedül mentem neki (a magam részéről harmadszor) annak a terepfutó versenynek, amelyik Eger "Szent Hegyére" az Eged hegyre vezető úton lett megrendezve. A párhuzam a Fujijamával azért is adja magát, mert, ha hinni lehet a dolognak, akkor az Eged is egy kialudt vulkán.

Bár a verseny távja mindössze 12 km, de azért nem lebecsülendő, ezt a véleményemet alátámasztja a szintmetszet is. Ezen a 12 kilométeren bizony csaknem 400 méter szintemelkedés van.

A verseny igen családias volt, mintegy 60 indulóval összesen. A nevezésnél összefutottam egy régi egri ismerőssel, akinek inkább az öccse volt közelebbi haver még "legénykoromból". Róla csak azt tudtam, hogy sokat montizott régen, többet nem nagyon, sőt, még igazából a polgári nevét sem, csak a becenevét. Beszélgettünk, beszélgettünk, majd amikor kérdeztem, hogy hogy is van a futással meg miegymás kisült, hogy triatlonozik. További faggatózás után kiderült, hogy hatszoros ironman, majd végül kibökte, hogy korosztályos országos bajnok a hosszútávú triatlonban :| Meg is tekintettem az eredménylistát, tavaly abszolút egyéniben 11. lett Nagyatádon (Kovács László).... Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló sportember ismerőseim vannak :)

Na de ne menjünk a dolgok elébe...

Szóval némi csúszással sikerült indulni, mert a csip mérőszőnyegét nehezen kalibrálták be, de mindössze néhány perc csúszás volt. Nekilódultunk az Érsekkertből kifelé, el az uszoda mellett, aztán, mindössze kb 6-700 méter után meg is kezdtük a "kellemes" felkapaszkodást, először Eger utcáin, majd a lőtér mellett a szőlők közé tértünk. Itt még

viszonylag kezelhető volt a terep, de hamarosan következett a feketeleves, vagyis a hegy voltaképpeni megmászása. Nos a hegy lábát elérve a futás körülbelül 20 méteren keresztül ment. Ezen a terepen a futás hatását tekintve vetekszik Pai Me ötpontos szívrobbantó technikájával. Miután tempós gyaloglásra váltottam szembesültem a következő kellemetlenséggel, miszerint a farizmaim nagyon durván begörcsöltek, ami meg is lepett, mert ilyen még sosem fordult elő. No amíg én a különböző nyamvadt alkatrészeimmel voltam elfoglalva, addig, kb a hegy felénél a Kovács Laci ördögi tempóban robogott lefelé szemben, dacolva a nem kicsi dolomit(?) görgetegekkel, csak pislogtam, hogyan képes erre a tempóra.

Végül aztán nem könnyen de felértem. A csúcson az egyetlen frissítés várt minket, nevezetesen egy pohár víz. Ebből kortyoltam valamennyit, szokásommal ellentétben megállva, mert nem vitt rá a lélek, hogy a poharat az erdőben dobjam el, hisz ki tudja összeszedik-e. Az egyik srác ujján, aki a vizet osztotta egy bányászgyűrűt csillantott meg a nap, egy hangos "Jó szerencsét!"-tel meg is tiszteltem, aminek szemmel láthatóan megörült, majd, amennyire a lélegzetemből futotta felvilágosítottam, a miértekről. Ekkor fülig szaladt a szája és nem kevésbe harsány "Világost a Geoósnbak!"-ot kurjantott, mikor végre összekaptam magam és visszaindultam.

Most már "csak" annyi dolgom volt, hogy ledöngessek a hegyről

ami belefér. Ez már kicsit könnyebben ment, ugyanakkor helyenként eléggé oda kellett figyelni, hogy az ember fia ne dobjon egy hátast. Lent a szőlők között már sokkla jobban ment a dolog. Az Érsek kert széléhez érve egy helyi judos úriember (belőlük is volt néhány, vitték fel a 100 kilójukat és az iszonyatos vállaikat a hegyre, én meg csak néztem mi erő van bennük) utólért és megfeddett, miszerint ő látja, hogy kiengedtem és miért nem tolom neki. Na ezen felszívtam magam és tényleg megtoltam a végét, szokásommal ellentétben. A célban leadtam a csipet, kaptam egy feledhető pólót, egy szép kitűzőt (immár arany színűt) és egy emléklapot valamint vásároltam egy alkohomentes sört, ezzel is megjutalmazván magamat.

Szerk.: az időm végül 69 perc lett

Ez az útvonal és verseny szerintem ennél sokkal többet érdemelne, de gondolom megvan az oka amiért annak dacára, hogy 15 éve rendezik nem nagyon tudott kibontakozni. Mindenesetre érdemes lenne szerintem kicsit felpörgetni.

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Pécs - Harkány avagy Akik Nem Szavaztak avagy Hallgattassék Meg A Másik Fél Is

Nagy nap volt 2008. március 9.

Megmutattuk, hol lakik a magyarok istene....

Ugye mindenki rögtön tudja, hogy az évadnyitó futóversenyre gondolok?

Előző héten hosszas egyeztetések zajlottak, hogy akkor végül is ki jön és miért nem. Péntekre kiderült, hogy Kata, Vajdaúr, Robi és jómagam képviseljük az elefántcsordát, ami a véleményem szerint az elmúlt idők futás tekintetében jelentősnek mondható tunyulást tekintve jelentős létszámnak mondható. A magam részéről némileg mosolyogtam az ötleten, hogy én mostankéremszépentéllegfussakdekomolyan 25 kilométert, tekintve, hogy idei leghosszabb távom 12 km volt, az is 3 hete. Ráadásul nem egy olyan hetem volt, hogy a heti összes sport 1 azaz egy darab szigetkörben merült ki. Sebaj, innen szép a győzelem, úgy véltem menni fog emlékezetből, ha ügyesen csináljuk, és így is lett.

Vasárnap 5:30-kor(!) kelés (rendes ember ilyenkor fekszik le). Futófórumos kollégák (LittleYu, Livia, Rókalaci) begyűjtése Kőbányán, csipatörölgetés, aztán usgyi, hiszen hosszú még az út.

A következő flash Dunakömlőd halászcsárda, kávé, szendvics.

Indítás, kövérgáz. Menet közben értekezés a versenyszervezés és az élet egyéb területein jelenlévő antagonisztikus ellentétek mibenlétéről a biznisz és a közösségi szellem tekintetében. Azt hiszem szereztem néhány újabb embert, aki nem engem kedvel legjobban a világon...

Negyed tízre a helyszínen vagyunk, némi említésre sem méltó kavarás után. A többieknek mondtam, hogy a földmérők nem sok dologhoz értenek, de eltévedni remekül tudnak. Először azt hitték viccelek...

Vajdaúréknak telefon.... A fenti tézis újabb bizonyításr nyer....  Esdekvő hangon kérlelnek: ugyan nevezzem már be őket. Arany szívem van, hát megteszem.

Vetkőzés. Öltözés. Megjönek a többiek.

Még öltözés. Rövid séta, rövid beszélgetések, még egy csoki, néhány korty víz. Vetkőzés, kenés, öltözés. Öltözés. Nnnna. Szerintem ez így jó lesz.

Rajtba ki. Szpíker beszól a tömegnek (lsd Vajdaúr). Nem tanult marketinget :) 

Elrajtolunk. Kifelé a városból, utána emelkedő és emelkedő és emelkedő és emelkedő és emelkedő. Mi végig laza 6osokkal, be nem áll a szánk. Monty Python összes, Ford Fairlane és egyéb klasszikusaok gyakori idézgetése.

Az idő remek, szépen mentünk, az emelkedők és a büdös buszok, valamint a nem kicsit gyér ellátás ellenére. Amit Vajdaúr leírt, az többé-kevésbé igaz, nem ismételném magunkat.

Amikor elváltunk, hozzánk egy ötödik kolléga is becsatlakozott egy hölgy személyében. Szánom-bánom, de a nevére nem emlékszem :$

Beugrottunk Pécsre még a cuccáért, aztán a változatosság kedvéért kifelé is eltévedtem picit. Nehogymá' úgy menjek át egy városon, hogy egyből a jó irányba!

Indulás, 6-os út tele szüttyögőkkel, haladás nem lehetséges. Újra halászcsárda. Bár erősen késésben vagyunk, vagy éppen ezért, hiszen sajnos a szavazásra már nem érhetünk haza, én meg AKAROK ennei egy jó halászlét. A sofőr akarata pedig szentírás :) Tehát megállunk, hamar hozzák a halászlét. Megszokott minőség (3.5 ötös skálán), borsos ár, főleg az erősen szocreál vendéglátóipari egység külleméhez mérten.  Livi bedob valami ragut, Rókalaci egy sört (az autóban bóbiskol is picit :)), a többiek semmit.

Tovább. Végre az autópálya lehet haladni. Haladok is. Camponánál baleset. Hurrá, már csak ez hiányzott. Félóra araszolás, aztán lassan, de biztosan landolunk a benzinkútnál a Kőbányai útnál. Még szétszórom a terminátoros mozgású utasokat, aztán hazamegyek. Forró fürdő, vacsi alvás.

Másnap enyhe izületi érzemények a derekamban és a térdeimben, de nem számottevő. Végeredmény, ha nem írtam volna 2:27:valamennyi (az én órám szerint, a listán valamivel több, mert bénáztak a leolvasóval), amivel maradéktalanul elégedett vagyok.

A képekért thnx to rokalaci.