Délibáb futás 2009

Az idén kicsit más volt a BSI nyári versenye több szempontból is. A versenyközpont nem a megszokott helyen volt, más volt a pálya és a távok is. Én a magam részéről hiányoltam a kilenc lyukú híd alatti átfutást, elvégre mégis az a Hortobágy jelképe, de ettől eltekintve nem volt rossz a verseny.

Nekem ugyan személy szerint nemigen fűlött a fogam a futáshoz aznap reggel, viszont később sem jött meg.

Vajdaúr a Fehér Istennővel 10 óra magasságában szedett össze, majd kedélyes csevegés közepette két megállással ( kóla, jégkrém) emlékeim szerint mintegy 2 óra alatt abszolváltuk az odautazást, így maradt időnk bőven.

Zsuzsa mint az alföldi különítmény vezére (és egyetlen tagja) ideiglenesen kiegészült Tamással, aki a földmérő vándorgyűlésen vett részt előzőleg. Ha már a vándorlással bemelegített végül is egy félmaraton nem lehet probléma. Így négyesben aszalódtunk a napon várva a rajtot.

A rajtcsomag mint olyan némi kacattal tette zsúfoltabbá a csomagtartót, viszont a kapott fehér sapka eleinte jó szolgálatot tett. Szintén jó ötlet volt a naptejes cég beszervezése is, bár később kiderült, hogy egy székdzseki gyár jobb lett volna mint szponzor.

Együtt indultunk neki négyesben a távnak, Vajdaúr hősiesen cipelve a krumpli méretű GPS-es órát. A félmaratoni táv egy 7 és egy 13 (14?) kilis körből lett összeépítve meg még valahogy kijött a 21 :)

Az hamar kiderült, hogy egyrészt valószínűleg nem fogunk leégni, ugyanis hamarosan beborult és a pusztán jól látszott, hogy kelet felől bizony eső kúszik végig az Alföldön. Másrészről az is kiderült, hogy vélhetően nem érünk együtt célba, mivel Tamás igen hamar ellőtte magát. Egy darabig próbáltam vele menni, aztán valamelyik frissítőpontnál (amelyikből szerintem egy kicsit talán több volt a kelleténél, de ez legyen a legnagyobb baj) szétszakadtunk. Vajdaúr és Zsuzsa kissé lemaradtak, majd Vajdaúr utolért majd megint lemaradt.

Amikor utolért természetesen panaszkodott mint mindig, de ettől függetlenül szépen jött, ha nincs az állandó megállási kényszere a frissítéseknél akkor valószínűleg hamarabb beér mint én.

A célban kellemes meglepetés volt, hogy nem a halálra unt banánt tolták az orrunk alá, hanem finom lédús almákat kaptunk, illetve egész hűvös és nem is rossz minőségű söröket. Sőt egy kísérleti Tibi csokit is, ami, annak ellenére, hogy alapjában véve szeretem a rizses csokit nekem nem igazán jött be. Rizses csokiban sajnos nekem az etalon a kék-piros nagyáruházakban kapható horvát két collos vastagságú édesség.

A verseny után Zsuzsát felpakoltuk a vonatra amivel a nemzet kettes számú fővárosába utazott, mi pedig elindultunk az egyes számú felé, a többiek még azon is túl Somogyba. Hazafelé beugrottunk a jól ismert Fehér Amúr vendéglőbe kissé feltöltekezni. Itt a pincér kételyeit fejezte ki, hogy szerénységem meg tudna birkózni egy halászlé, majd pedig egy birkapörkölt elfogyasztásával sztrapacska körettel. Utóbbiban sajnos mintegy 50% volt a csont aránya a husihoz képest, így a feladat sajnos nem jelentett akkora kihívást mint szerettem volna.

Nemsokára kipakoltak itthon és továbbindultak hazafelé a srácok.

Van még pár kép itt meg Vajdaúr kamerázott is, majd talán valamit tesz fel belőle.

Délibáb képek

Mivel én önhibámon kívül kimaradtam a versenyből, így írni nem tudok, de szokás szerint kiválogattam a ránk vonatkozó képeket:

http://picasaweb.google.com/bebielefantok/20080705DLibBFutS