Ismerd a korlátaidat!

Néhány napos hír, hogy a Zugspitze hegyifutáson ketten is elhunytak a kimerültség következtében.

A rádióban hallottam, hogy mindenféle felelősöket keresgéltek, a szervezők az időjárás és mindenki más személyében. Talán durván hangzik, de én úgy gondolom, hogy az ilyen esetek elsődleges tanulsága, hogy soha ne becsüljük túl magunkat és soha ne becsüljük alá az anyatermészetet. Az első gondolatom az volt, hogy talán egy polárpulcsin meg egy szelet csokin és némi alázaton múlt az élete ezeknek a versenyzőknek. Elnézést az esetlegesen kegyeletsértőnek vélt gondolatok miatt.

Ultrabalaton 2008 1. nap

Úgy tűnik, rám marad a megtisztelő feladat, hogy rövid beszámolót írjak egy hosszú hétvégéről.

Hol is kezdjem...

Először is azt kell mondanom, hogy a verseny talán még a tavalyinál is jobb volt, szervezésileg bizonyosan. Az időre sem lehetett panasz, igazi balatoni idő volt, bár inkább a fürdőzéshez volt ideális, semmint a futáshoz.
A csapat a tavalyihoz képest annyiban módosult, hogy Maci kolléga helyett Robi szállt be, mi többiek a szokott felállásban. Kerékpáros kísérőink a rendkívüli rutinnal bíró páros, Anita és Gabcsi voltak, immáron kerékpártartóval és gélpárnával megtámogatva. A csapat túlnyomó része pénteken leutazott, kihasználandó a Balaton nyújtotta lehetőségeket, meg persze a tésztapartit. :)

Jómagam szombaton kora reggel bepakoltam a családot úszógumistól, gumicsónakostul kétnapi hideg élelemmel ellátva az autóba és husss…. A terv az volt, hogy Lancelot, Galahad és én kirontunk a nyúlból… Ja, nem.

Szóval azt terveztük, hogy miután én a reggeli első táv lefutásával beállítom az etalont, utána a többieknek már menni fog, úgyhogy én galád módon strandolni megyek a családdal, míg ők izzadnak a betonon. Mert a legfontosabb az összetartás.
A távok elosztását úgy oldottuk meg, hogy mindenki mást fusson, mint tavaly. Így, mint a leginkább hegyen edzett csapattagnak megszavazták nekem a legrövidebb, ellenben legtöbb szinttel rendelkező első szakaszt Tihany és Dörgicse között. A szokással ellentétben nem késtem el a rajtból, sőt, még korábban érkeztem oda, mint a többiek, akik pedig csak a szomszéd településről érkeztek. Meglepő módon a rajtszámom is megvolt, de ezen hamarosan segítettünk. Orvosi ellenőrzés, majd ismerősöknek köszöngetés, sétafika után Botond fiam „javaslatára” a versenyközpont közelében lévő játszótéren állítottuk fel ideiglenes állomáshelyünket.
Hamarosan megérkezett mindenki, majd rövid, de gyakori pisilések után beálltam a rajtba, kezemen az erre az alkalomra a kisfiamtól kölcsönkért elefántot mintázó kesztyűbábbal, aki ezúttal mint váltó- és kabalaállat került alkalmazásba. Az állatka egyben remekül alkalmas volt arra, hogy az ormányán elhelyezzük a váltócsipet vagy mit, amit következetesen „dugókának” aposztrofált mindenki, hát hívjuk mi is így.
A dombtetőn Panferik lelkesen fényképezett, ekkor még én is vidám voltam.

A dombok azonban hamarosan éreztették hatásukat és mi tagadás, bizony a vászolyi nagy emelkedő megmászása után már nem volt természetes a mosolyom. Anita, mint őrangyal kísért és kitartóan kínálgatta az ivásra és locsolásra egyaránt használt kulacsot. Tőlem szokatlan módon a nagy meleg és a rengeteg izzadás dacára meg kellett állnom egy technikai szünetre, de talán jobb is volt egy kis lélegzetvételnyi szünet a nagy kapaszkodás előtt.
Meg kell jegyeznem, hogy úton – útfélen lelkes szurkolók biztattak hangos „hajrá Elefántok!” szózatokkal, ami be kell, hogy valljam legyezgette a hiúságomat és igen jól esett, pedig igazán nem lehet mondani, hogy egy pillanatra is felmerült volna, hogy komolyan számba vehetőek legyünk, mint versenyzők. Ezúton köszönöm is mindenkinek a lelkesedést.
Mire a táv vége felé közeledtem nagyon keményen beütött a meleg, így szégyenszemre többször bele kellett sétálnom, de így is sikerült 1:48 alatt abszolválnom a 19 km-es távot, ami az adott körülmények között számomra teljesen megfelelt. A váltás igen jól sikerült, meg is lettünk örökítve :)

Ezután összerogytam az árnyékban, majd kisvártatva a többiek továbbálltak én pedig már némileg életre kelve autóba ültem és irány Balatonudvari és a strand. Este hajóval átközlekedtem Boglárra, a befutóhoz és ott vártam a többieket. A rajtszámomat természetesen az autóban hagytam, így másnap csak a csapatrajtszám fityegett rajtam.
Este próbáltunk valamit vacsorázni, de a helyen, ahová beültünk 20 perc alatt még étlapot sem sikerült kapni, nem hogy ételt, így fél 11 tájban átmentünk Fonyódra, jól bepizzáztunk. Kata még felbontott egy üveg bort a szálláson, hogy jól aludjunk és aztán szundi.

Folyt. köv...

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Havas futás a Normafánál

A hét első öt napjának csodaszép havas időjárására való tekintettel bolond lettem volna, ha nem vagyok kint annyit amennyit csak lehet, hiszen ismerve a jelenlegi üvegházhatásos helyzetet ki tudja meddig lesz élvezhető az igazi tél.

Újév napján egy kis pihentető kirándulással kezdtünk, természetesen hógolyózással tarkítva. Botond (utánpótlás) rendkívüli érdeklődéssel figyelte a szánkózó gyerekeket, ezért el is határoztuk, hogy másnap délelőtt azonnal veszünk egyet és irány a hegy.

Másnap reggel frissen, üdén, fiatalosan kipattantam az ágyból és míg a vendégeink még horpasztottak, addig toltam egy 6ost a patakparton, gyönyörű téli csikorgó hidegben, alig letaposott havon. Ezután elindultunk a szánkóbeszerző körútra. Sajnos legnagyobb meglepetésünkre sem a Hervisben, sem pedig a Decathlonban nem lehetett kapni, mert állítólag mindet elhordták karácsaony előtt. A Hervisben volt ugyan ilyen műanyag izé, bob vagy mi, de az én meglátásom szerint egy szánkó legyen akácbul és punktum. Szerencsére késő délután volt dolgom a 11. kerületben, onnan meg már a budaörsi boltok egy köpés, így kiszaladtam oda. Rutinosan nem is a sportáruházra repültem rá, hanem a játékboltra és szerencsére igazam lett és remek szánkóhoz jutottam, bár nem túl jutányos áron. Így már legalább a másnapi szánkózásnak nem volt akadálya, fel is kerekedtünk jókor reggel, be az autóba, és irány a Normafa, aztán szánkózás ami belefér. Gyönyörű volt a hegy így havasan és hétköznap lévén elviselhető volt az embertömeg is. Elhatároztam, hogy másnap Anyára hagyom a szánkóztatás nemes feladatát és míg ők csuszkálnak, addig megyek egy 8-10-es kört.

És lőn....

Másnap futáshoz öltözve jelentem meg a tett helyszínén, majd nekiindultam a völgynek Makkosmária felé, gondolván, hogy a Z+ról a S-P-P-Po-Ko nyomvonalon visszajövök szépen az indulási helyhez. Ez jó is volt, csak az volt a gond, hogy hirtelen előkerült egy S+, a S meg nem :) Végülis mindegy, annyira azért nem lehet ottan eltévedni, uh. ezután le is tettem róla. hogy nézegessem a jeleket, mint holmi balek turista, hanem érzésből mentem arra amerre sejtettem az irányt. Nem is volt ezzel gond, de így egy kicsit változott a dolog, mert egy hosszú de enyhe kapaszkodás helyett egy hirtelen jó kis mászással ismét a gerincen teremtem, de sebaj, még elkocogtam a Jánoshegyig, aztán az északi oldalon meg vissza. Amíg ez zajlott a család szánkózás és játszóterezés ürügyén csatakosra ázott, úgyhogy egy gyors átöltözés után bepattantunk az autóba és hazarepesztettünk. Hál'isten, hogy kimentünk ennyiszer, mert péntektől kezdve olvadás, meg eső meg ónóseső, amit gyűlölök, de hát ez van.

A mai futást persze emiatt a gusztustalan ónóseső miatt elhalasztottam, semmi kedvem nem volt csúszkálni.

Hangulatjelentés

Ma volt a BéPoBu vége, a nemzetközi félmaratonnal, amin terveztem indulni

Ahogy a dolog állt ma reggel: még mindig rajtam a kórság (orrom folyik, nem nagyon kapok levegőt) és az idő szörnyen nyomasztó (hideg, eső... brr...). Az előbbi két dologból külön-külön bármelyikkel megbírkózóm, de együtt a kettő sok volt, úgyhogy megint eg kihagyott verseny :(

Egyébként ha ilyen idő marad hamarosan felvágom az ereimet. De jó lenne, ha nem lenne ilyen. Persze október van, de akkor is...

Mindenesetre próbálok ennél jobban nem leülepedni. Hamarosan kinézek valami tavaszi maratont, hogy legyen valami motivációm.

MACITÓL PEDIG ELVÁRJUK A BESZÁMOLÓT UGYE?