Futottak még.....

A szekszárdi bormaratonon futottak a bébielefántok.

Gratulálok névsor szerint Nagy Göde Zsuzsánnának, Sávoly Tamásnak és Vajda Gábornak. Mindhárom bébielefánt remekelt a nem könnyű megmérettetésen.

Sajt nem volt a befutócsomagban.

Ezen kívül volt még remek szurkolótábor - névsor szerint Hatta Anita, Jakab Erzsébet, Károlyi Csilla, és Tóth Krisztina személyében.

Volt       csigatempójú kiszolgálás az étteremben.

Volt       jóidő.

Volt       valaki aki beszámolót ígért?

Három napig a Hegyek Királya-i voltunk

Három napos futóversenyre indultunk szombat reggel, Maci, Vajdaúr, Tamás és én. Lelkes rendezés, kedves emberek, esőre álló idő fogadott bennünket Tardoson, a német nemzetiségi táborban.

Maci és én mindjárt három napra neveztünk, Tamás és Vajdaúr csak egyre. Tamás abból a megfontolásból, hogy neki szombaton családi dolga van, Vajdaúr pedig abból, hogy hátha nem bírja.

Mi Macival rövid távra, a bátor ifjak pedig hosszúra neveztek, felkészülés jegyében az Ultrabalatonra.

A rajt után a már megszokott módon utolsók között értem fel a hegyre, idén nem napraforgóban, búzában kellett futni. Sok-sok ismerős haladt el mellettem, de nekem csak az volt a célom, hogy teljesíteni tudjam a 12 km-es távot, 250 m szinttel. (Hosszútáv 30 km, 3*250 szint)

A búza végén a hegy karimájára felérve már elfogyott a szuflám, hiába semmit nem edzettem mostanában. Szépen belegyalogoltam, nem gyötörve magam, aztán lejtőnek ismét futás, majd következett a hosszú kavicsos emelkedő a frissítőpontig. Csak gyalogolva bírtam, és a frissítés után hátra volt még egy dombra fel- és le szakasz. Mivel azon vissza is kellett jönni, itt találkoztam a srácokkal, picit szurkoltam nekik, és mondván hogy had menjenek a jobbak, szépen félreálltam, és felgyalogoltam.

Minden jelentősebb futó lehagyott, kezdett elfogni a "minek is vagyok itt" érzés. Elkeseredtem hogy mennyire rosszul megy, de aztán a hegytetőről vágtatásban lefele meg tudtam előzni pár embert.

Elég kínos, hogy a 72 éves Lencsés Éva nénit nem bírtam utolérni. :-) Igaz, ő már jónéhány maratonon túl van, és remek formát mutatott most is.

MIndegy, nekem csak magammal kellett versenyeznem, és igyekeztem futótempóra váltani a következő szakaszon, ami aszfalt, és emelkedővel kezdődik. Innen már aztán lejtő van végig, könnyebb szakasz, nem is kellett megállnom, és kezdtem élvezni a futást.

A következő frissítőpontra nem is volt szükségem, nem kértem semmit, a gyomrom eléggé odavolt az izgalomtól. A cél fele ismét a búzában, de völgynek sokkal könnyebb volt.

Aztán beértem, az időmmel nem lehet dicsekedni, de tök jó kedvem lett, hogy megcsináltam.

Igaz a célban azzal fogadtak, hogy hol voltam eddig, de ez nem vette el a kedvemet.

A felhős-napos időben takaróba burkolózva vártuk a hosszú távos barátainkat, és beszélgetéssel töltöttük az időt. Mert ugyebár Maci már sokkal előbb beért, így együtt ücsörögtünk.

Aztán megjött Tamás és Vajdaúr is együtt, nagyon jót futottak, semmi fáradtság nem látszott rajtuk.

Megkerestük a szállásunkat, és egy rövid esti sétán kívül (aminek feléről Vajdaúr visszafordult hogy fáradt) csak döglöttünk a tévé előtt, és próbáltuk az előző éjszakai nemalvást bepótolni.

2. nap

Reggeli a panzióban, aztán irány Tarján, most korábban volt a rajt, és olyan hideg idő lett, hogy hiányzott a kesztyű. Majdnem megfagytunk Vajdaúrral. Tamás hazament, estére vártuk vissza.

A hidegben a szervező még kiosztotta az előző napi nyertesek díjait, (itt mindenki kupát kap) megköszöntöttünk egy szülinapos indulót, énekeltünk egyet, aztán fagyott lábbal kézzel és füllel elindultunk végre.

Ma sem lett számomra könnyebb a hegynek fölfele futás, sőt annyira sem ment mint tegnap. Jött az elkeseredés, aztán a végén - már megint egyedül maradtam mert az eleje elment, a vége meg messze volt a társaságnak - beért egy tájfutó pasi, és végigkocogtuk az utat.

Egész kellemes volt beérkezni, ezúttal is Maci várt.

Elmentünk fürdeni, mert már a harmadik percben csorgott rólam a víz, a hajam teljesen csöpögött, annyira párás volt a levegő.

Mire visszaértünk, szakadni kezdett az eső, és a kocsiban ücsörögve szurkoltunk Vajdaúrnak, aki az eső és sár ellenére derekasan helytállt a mai 40 km-es távján.

De mikor beért, szidta az eget rendesen, és emlegette Tamást, hogy a megrendelt esője ideért.

Aztán vissza panzió, tévé előtt döglés, majd este Tamás megérkezett egy láda süteménnyel, aminek nagy része a hasunkban kötött ki energiapótlás gyanánt.

3. nap

Ismét későn lehetett kelni, bereggeliztünk, és elrajtoltunk, ki-ki a maga távján.

Ma meglepődtem magamon, azt vettem észre, hogy már a kavicsos emelkedő végénél járok, és még nem kellett megállnom. :-)

A külön kis hegyecskét ezúttal kihagytuk, a szervezők a nagyfokú csúszásveszély miatt nem engedték ma ide a versenyzőket. Szerintem helyesen tették, mivel tegnap volt már pár esés, az esőzés után.

Így a táv majd 2 km-mel lerövidült, és végig tudtam futni. Nagyon jól esett, tele lettem energiával.

Lehet hogy csak edzenem kellene?

Maci is jól teljesített, és a két keményfiú is hamar legyűrte a napi adagját, ami most 20 km volt.

Aztán bevártunk mindenkit, és csöpörgős időben eljött az eredményhirdetés is.

Mindannyian megkaptuk a szép kupánkat, és hazaindultunk.

Az egyéni élményeket a kommentekben várom.

Fotók megtekinthetők a http://sprintfutoklub.fw.hu/ oldalon.

Őrség 30

Verőfényes szombat reggel külön utakon indultunk az Őrség felfedezésére.  Vajdaúr  - lásd előzőek szerint - UB-ra edzés, tehát fut, de ezúttal Maci is vele tartott.

Mi Tamással jókedvűen indultunk el Őriszentpéterről, az első etap, az Árpád-kori templom felé. Pecsételés után megnéztük a kis templomot, közben Tamás ecsetelte, hogy tavaly nem aszfalton kezdődött a túra, hanem a réten át, és így már a reggeli harmattól vizes cipővel vették az akadályokat. Én ezt konkrétan nem bántam, hogy most nem így van.

Elhaladtunk a Galambszer mellett, majd a Zala-völgye nevű helyen egy patakvölgyben folytattuk utunkat egészen Szalafőig. Nagyon sok szép virágos rét mellett haladtunk, imádtam a harangvirágokat, margarétákat. Nagy kedvem lett volna szedni egy csokorral. Kis szerek voltak mindenütt, fehérre meszelt házacskákkal, pajtákkal, kástu-val. Nyugodt, békés, és nagyon szerethető környék.

Szalafőnél ittunk egy kólát az útmenti szép kocsmában, beszélgettünk is kicsit egy fiatal párral, de aztán mi nem ültünk le a következő pontnál velük.

Pityerszernél kaptunk egy győriédest, amit hamarosan el is rágcsáltunk. Volt itt jó kis tájjelgű múzeum, régi tájházak, disznóól, minden. Itt kaptuk a telefonos hírt, hogy Maci bokája megsérült, lemaradt Vajdaúrtól, de mivel nem volt nagy a baj, minket nem várt meg. Csak jelezte, hogy "gyenge" lesz. (Végül az eredménye: utolsónak indult, és harmadikként ért célba).

Tamás elég jól emlékezett az útvonalra, bár az ellátás elég gyönge volt, nem is kaptunk útközben mást. Pedig egy kis ital jólesett volna. Maradt a magunkkal hozott lehetőség, de rutinos túrázók lévén vittünk bőven innivalót.  Beértünk Kondorfára, a kocsmában kaptunk pecsétet, és mást nem. Tamás érdeklődve nézte a térképet, picit megváltozott az útvonal a tavalyihoz képest.

A mezők, szerek elhagyása után nagyon szép mély erdőbe jutottunk, mohás patakpartra. Ez volt a Lugos-patak völgye. Körben fenyők, és párás hűvös levegő, meg jó sötét. Tiszta alpesi hangulata volt. Nagyon tetszett nekem is.

Beértünk Ispánkra, ahol tavaly volt ellátás, most csak egy pici csokikorong. Hát, gyenge. :-) Áthaladtunk egy villanypásztoron, majd találkoztunk a rövid távosokkal, akik szembe jöttek.Ezután pici aszfalt, majd Bárkás tó, ami szerintünk inkább Békás tó, akkora zenebonát rendeztek a brekik.

Már nem sok volt hátra, meg is érkeztünk Őriszentpéterre, most a falut a másik oldalról közelítettük meg, és egy hosszú réten keresztül jutottunk az iskolához. A kitűző szép, bár az első teljesítésért picike jár. A végén volt kenyér meg szörp, de mi már a dödöllét vártuk.

Az éttermi kajálás végén már eleredt az eső, és gondoltunk B.Feriékre, akik az 50-es távon indultak, és minden bizonnyal bőrig áztak. Mi viszont élveztük a hamar kisütő napocska után a szivárvány látványát.

Út az ismeretlenbe - avagy a Kőszegi hegység rejtettebb értékei

Már péntek este ellepte a bébielefántcsorda Kőszeg ékszerdoboz-szerű kis városát. A csorda különböző helyekről érkezett, (FehérVár, KaposVár) különböző tervekkel.

Vajdaúr bőszen edz az Ultrabalatonra, tehát futást tervezett 30 km-en, a többiek, Maci, Tamás és én, Erzsi pedig gyaloglást hegyen-völgyön át, 30 km-en. Jó kis szintes túrának ígérkezett, és ilyen melegben a 900 m szint meg is izzasztott mindannyiunkat.

Mindig hangoztatom, mennyire szeretem ezt a környéket, és ezúttal ismeretlen értékeket kínáltak a túrán. Az ismert értékek - melyek a legtöbb túraútvonalban szerepelnek - Hétforrás, Kálvária, Óház kilátó, Stájer-házak, Szent-Vid, már ismertek voltak számomra, ezért izgatottan vártam az újabb felfedezési lehetőségeket a volt vasfüggöny körül.

A Jurisics várban volt a nevezés, ami gyorsan szervezetten zajlott. Szép kis itinert kaptunk, színes térképpel, a főbb látnivalók ismertetésével, szint és távadatokkal. A jelzések végig kitűnőek voltak, nem lehetett eltévedni. Netán Vajdaúrnak ellenvetése van, hogy el lehetett, akkor lentebb a kommenteknél jelezze majd.

Már a vár elhagyása után 5 perccel találtam egy helyes lányt, akit magunkhoz invitáltam, a fiúk örömére. Euridike végig velünk tartott, sőt az éjszakai túrán is a bébielefántokhoz szegődött. (Mint tudjuk, jó társaságban röpül az idő)

A várost a Kincs-villa mellett hagytuk el, és az Ördögárokban haladtunk fölfele. Nagyon szép árok, szűk, kétoldalt sziklás partfallal. Hamarosan felértünk a dombra, innen szép kilátás nyílt már a városra. Itt volt az óriás gesztenyefa, ami sajnos elkerülte a figyelmemet. Ezt csak az itinerben látom most utólag. Innen egy szép erdőben vezetett az út, és megtaláltuk a Szálasi bunkert. Sajnos zárva volt, de a szervezőktől megtudtuk, egész föld alatti járatok, termek voltak neki berendezve a meneküléshez. Most tárják fel, mivel aknán kell lemászni, csoportoknak nem igazán veszélytelen, és nem sok a látnivaló. Egész alagút rendszert rejt a föld mélye itt a határvonal alatt.

A bunker elhagyása után még mindig erdőben, felértünk a nagy parkolóhoz, (innen lehet a Hétforrás és az Óház fele menni) majd pici aszfaltozás után ismét erdőben, hátulról értük el a Vöröskeresztet. Ezután a Kendig megmászása következett, ami már egészen izzasztó volt a nagy melegben. 9-kor indultunk, hiszen ráértünk bőven, mert a Somló éjszakai túrára készültünk, amit csak este 9-től lehetett megkezdeni.

A Kendigre felérve az első ellenőrzési pontot is megtaláltuk, aztán vissza a hegyről egy kanyarral a Titkos Bunkernél kötöttünk ki. Érdekes aknák, kerítésmaradványok vannak itt, a mende-monda szerint lehet hogy a Szálasi bunker része, de lehet hogy csak kutakat fúrtak és vizet kerestek.

Mindenesetre izgalmas környék, talpnak jó talajjal, kicsit sziklás, fenyőavaros. Következett az Asztalkő, majd Apostolok fája, mindkét helyen ellenőrzőpontokkal. Finom fanta, málnaszörp, majd mindenféle kenyér volt az ellátás. Pontőrök nagyon kedvesek, ügyesek, magyarán szuperek voltak.

Az Apostolok fája után kis tanakodással megtaláltuk az útról letérve a Gyilkos sziklát. A monda szerint innen lőttek le határsértő embereket. Vagy legalábbis egyet. Ide felkapaszkodni jó kis kaland volt, és következett a számomra legérdekesebb rész, végig a volt határon, a határkövek mentén egy hegygerincen mentünk.

(Fotók készültek, fel is ügyeskedtem a képtárunkba, nézzétek meg!)

A határgerincen illúziót keltően lövöldözések hallatszottak valahonnan. Lefele a gerincről térdgyepáló menet volt, majd kis patak következett, és sűrű erdőben voltunk ismét, majd megint felfele mászhattunk, de már enyhébb emelkedőnek.

A Holler barlangot nem látogattuk meg, de a jelet láttuk, inkább gyönyörködtünk a Kalapos kövekben. A szép kitűző is ezeket a furcsa formájú sziklákat ábrázolja. Itt volt ismét egy etap, ahol finom pogácsával kínáltak bennünket.

A hegytetőt meredek lejtő követte, ez már nem is újdonság, Euridikének fájt a térde, az enyém jól bírta. Szépen lassan beértünk Velembe, ahol végre Maci is látott egy döglött kígyót, ezidáig csak mi, lányok láttunk már vagy hármat. (Fúj) Velemben megtámadtuk a községi ívóvízcsapok egyikét, jól esett a felfrissülés. A falut elhagyva a Cédrusnál ismét pont volt, fanta, víz, és kóla, amit Maci már nagyon várt. A szervező fiú mesélt még pár dolgot, mi megdícsértük a túráját, és megígértük neki, hogy írunk róla jókat. (Itten írom!)

Beértünk nemsokára Cák-ra, a szép Cáki Pincesoron át hagytuk el a falut, a Pogányok fele. Egy kis ösvényen keresztül mentünk, ahol teljesen frissen festett jelek voltak, kis mocsár, érdekes növények, kis tó. A pincesortól már ismerős volt megint az út, meg a Kenyér-hegy, aztán hamarosan be is értünk a városba.

Dícséret a szervezőknek, szerintem remek túra volt. Jó ellátással (hú, valahol csokit is kaptunk szerintem) jó útvonal vezetéssel, szép kitűzővel. Mindenkinek ajánlom! A jó túrához hozzájárult a napocska is, aki végig sütött, ha meg nem, az még jól is jött, no meg a jó társaság.

A Jurisics vár egyik fája alatt Vajdaurat is megleltük, és elvittük pizzát enni, és nagyobbat evett mint mi.  Aztán nem sok kedve volt az éjszakai túrához.

A  Somló éjszakaihoz pedig csak annyit, hogy szuper volt, jó sötét, jó és bő ellátás, a végén isteni somlói galuskával. Ja, és jól eltévedtünk a végén. :-)