Versenyajánló

Arra gondolva, hogy talán más is idetéved néha, nem csak a bennfentes "kemény mag", egy kis versenyajánló következik.

Harmadszor rendezi meg az Ipolyerdő erdészet a Börzsönyi hegyi félmaratont 2009 szeptember 12.-én. Eddig mindig ott voltunk, sőt Zsuzsa még egy érmet is elhozott tavaly.

Jómagam ott leszek, a 6.-ai büdös-meleg-aszfaltos helyett inkább ez lesz a NAGY őszi verseny nekem.

Útvonal mint mindig, most is megtalálható a futoterkep.hu-n :) (a tavalyi verseny rögzített útvonala egyébként).

Versenykiírás és egyebek itt.

Börzsönyi hegyi félmaraton 2008

Mivel Gábor finoman megjegyezte, hogy mire hazaér szeretne beszámolót látni, így kénytelen vagyok valami tenni az ügy érdekében.

Szellemileg nem nagyon vagyok, sőt fizikálisan sem ezért rövid képes tudósítás következik a mai eseményről. Vajdaúr nálunk töltötte az éjszakát, reggel energiával telve indultunk.

Zsuzsa felszedése, majd a verseny, közben Moha bá anyukája vélhetően gyakran csuklott Váccal és a Táncsics utcával kapcsolatosan.

Odaértünk és megbeszéltük, hogy ODA kell majd felkocogni, meg még mögötte vagy három ugyanilyenre. Vidámak voltunk mint mindig, feszítettünk és az olimpia (vagy Al Bundy?) szellemét is megidéztük.

>

>  

Aztán felkocogtunk a rajthoz, nekiindultunk. Fölfelé elhúztam, eléggé jól ment, de lefelé elaludtam, bámészkodtam, lazáztam, így sokan visszaelőztek a lerobogós részen, a végén még Vajdaúr is.

A tavalyi időt nem sikerült hozni, de az a mostani se rossz, nekem 1:47, Vajdaúr tán fél-egy perccel ért be hamarabb. Zsuzsa pedig KORCSOPORTOS GYŐZTESKÉNT ha jól emlékszem 1:55-re.

Ő az egyetlen akiről tudtunk befutó képet csinálni, de még videót is. Az a kis fehér pötty középen: na ő az :)

Utána meglátogattuk a nógrádi várat, ahol sétáltunk egy fél órát, élveztük a kilátást.

Jómagam pedig a várat és nácifasiszta, imperialista, nacionalista, trappista, masiniszta, orgonista jelképeket fotóztam. A hét vezér emlékmű igen tetszett, összebütyköltem egy panorámaképet belőle.

>

>

Egy 20 a Bükkben ami 25 lett

Különböző, itt nem részletezett okokból (de sajnos nem jókedvemben) ismét Egerben töltöttem a hétvégét.

Azért, ha már ott vagyok, természetesen nem hagyhattam ki, hogy egy jót fussak az erdőben. Vasárnap délelőtt bepattantam hát az autóba és irány Felsőtárkány, közelebbről a Barát réti elágazó. Letettem az autót, némi bemelegítés után nekiindultam a 20 km-esnek tervezett kocogásnak az itókás övemre aggatott cca fél liter izotóniás ital és egy csoki társaságában.

A terv szerint a Völgyfő házig mentem felfelé, majd le Bükkzsércre, illetve keresztül rajta. Nagyon jól esett a futás, bár kicsit meleg volt már ekkor, hiszen a falu határában kimentem a fák alól.

Bükkzsérc után a Hór völgyében folytattam, még mindig terv szerint az utat, egész az Oszlánál levő tájházig és még azon is túl. Innen már jól látszott a mai legnagyobb ellenfelem az Ódor-hegy (lsd kép). Eredetileg úgy terveztem, hogy az Ódor hegyet északról támadom meg a gerincen, mivel az hosszabb, de kevéssé meredek. Itt néztem rá a kiváló kölcsön GPS órámra és konstatáltam, hogy bizony otthon valamit igencsak benéztem, mert ez nem 20 kili lesz, tekintve, hogy már majdnem 20-at mentem és még vissza kell mennem ugye Felsőtárkányba.

Na ezt végiggondoltam, majd eszembe jutott, hogy van itt a déli oldalon is valami út, ha jól emlékszem, aztán, ha nem akkor majd direktbe felmászom, mert mi az nekem. Kicsit sétáltam, közben elmajszoltam a csokit. Közben meg is találtam az emlékeimből derengő utat és elkezdtem szépen felfelé kocogni rajta. Meglepetésemre egész jól futható volt. Egy darabig :) Találkoztam egy tanácstalan házaspárral itt, akik kérdezték, hogy erre kell-e menni az Ódor várhoz. Mondtam nekik, hogy remélem igen mert magam is oda igyekszem, de valószínűleg nem ez a legkellemesebb út oda. Ezután fickósan továbbfutottam egészen az Ódor lápáig. Nos itt döntenem kellett, hogy vagy a horhosban kerülgetem a nem kis mennyiségű kidőlt fát vagy direktben nekimegyek a hegynek. Egyet lehet találgatni mit választottam. Természetesen neki a hegynek...

10-15 perc igen kemény mászás után konstatáltam, hogy ez nem volt egy világrengető ötlet, de most már fejezzük be ugye amit elkezdtünk, hát tovább kapaszkodtam. Újabb öt perc után végre-valahára megfogtam a gerincutat és felkocogtam, érezve a füstszagot fentről. Ugyanis elég kedvelt kirándulóhely ez, esőbeállóval, tűzrakóhellyel. Gyakran vannak itt barlangász csoportok is a közelben található fokozottan védett Hajnóczy barlang miatt. Persze értelmes úton is fel lehet  jutni, nem csak úgy, ahogyan én :)

Fönt egy sporttárs vígan integetett, mintha régi jó ismerősök lennénk, de nem tudom ki volt az, ha esetleg olvassa a blogot, akkor legyen szíves és írja be. Azt láttam, hogy tavalyi piros Délibáb futás póló van rajta.

Végre-valahára fenn voltam, azonban menet közben kifogytam az innivalóból (legalábbis azt hittem) és legalább 30 fok volt már, rám pedig még 4-5 km várt, az útvonaltól függően. A Völgyfő házig egy kissé kalandos úton (persze megint nem a turista ösvényen) zerge módra letipegtem, itt aztán gondolkodóba estem, hogy a rövidebb úton menjek-e víz nélkül, mert a rövidebb út elkerüli a forrást vagy a hosszabb úton és igyak egy kis finom forrásvizet a Zsuzsa forrásból. Itt jegyezném meg, hogy az előzőleg említett zergemutatvánnyal természetesen már sikeresen kikerültem a Szent Erzsébet forrást....

Végül az utóbbi mellett döntöttem és komótos kocogás -gyaloglás kombóval szépen megközelítettem a forrást. A forrásál elővettem a kulacsaimat és döbbenten konstatáltam, hogy az egyik félig van. Hát így nem csoda, hogy szomjas vagyok :) Valamilyen megfontolásból elkezdtem a "B" kulacsból inni, mikor az "A" kulacsban még volt. Na mindegy, mondtam egy cifrát, majd felhajtottam a meleg isot, aztán pedig jó hideg forrásvízzel öblítettem le.

Felfrissülve kocogtam végig a maradék 4 kilométeren, nem erőltetve a tempót. Férfiasan bevallom, hogy az edzésnek szánt futás végén csaknem úgy éreztem magam, mintha egy maratonon lennék túl. Hogy a hegy kemény volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy másnap a combomban hónapok óta nem érzett izomláz jelentkezett a gondos nyújtás és sportbalzsamozás ellenére.

Felsőtárkányban még meg kellett állnom egy nagyon drága kólát meginni, a szerencsére mindig a hamutartóban lötyögő, eredetileg parkolásra gyűjtögetett aprópénzből.

Bár a fentiekből talán nem úgy tűnik, de nagyon élveztem a kb 1 hónapja első igazi futást.

Délibáb képek

Mivel én önhibámon kívül kimaradtam a versenyből, így írni nem tudok, de szokás szerint kiválogattam a ránk vonatkozó képeket:

http://picasaweb.google.com/bebielefantok/20080705DLibBFutS

16. Bükki Hegyimaraton (nekem fél :) )

Hiába, nyár van, benne a bugi a lábamban. Amikor véletlenül megtudtam, hogy mégsem az Ultrabalatonnal azonos időben lett megrendezve a címbeli esemény, örvendeztem vala neki.Ahogy már sokszor írtam a szívemnek legkedvesebb tájegység a szülőföldem vén röghegysége. Ez a tény nagyban emeli az ázsióját ennek a versenynek, amely a rendezés és a hangulat tekintetében nem, de az útvonalat tekintve a szememben felveszi a versenyt a fent említett balatoni eseménnyel.

Sajnos egyetlen elefánt kollégát sem sikerült rábeszélni, hogy kísérjen el, egyesek mindenféle túrákon koptatták a lábukat, mások valami munkákra(?) hivatkoztak, így hát egyedül vágtam neki az Eger - Lillafüred országútnak. Ami azt illeti ez az út már önmagában megér egy misét, ugyanis épp annyira kanyargós ez az út, hogy jó tempóban lehessen autózni, viszont ad némi hegyiverseny hangulatot, ha az ember kicsit odalépősebben vezet. Tulajdonképpen legalább annyira élveztem Colin McRae-t játszani, mint utána futni :)

A fentiek következtében kissé hamarabb érkeztem, mint terveztem azt eredetileg. Vagy inkább sokkal. Mindenesetre elintéztem a nevezést, ahol elsőre be is szedték a némileg tapasztalatlan szervezők a maraton nevezési díját a félmaratoni nevezéshez, de hamar észrevették a tévedést és mindenki visszakapta a különbözetet sűrű elnézéskérések között.

A versenyközpont mellett éppen Trabant és Wartburg találkozót rendeztek, így meg tudtam csodálni a korán érkezők gépcsodáit, csináltam is pár képet.

A rajt 10:30-kor volt, de 9-re már mindennel kész voltam és eléggé unatkoztam. Aztán egyre éhesebb lettem, dacára a reggel benyomott banán és cerbona szelet mixnek. Jól érződött, hogy kb 1 óráva lel voltam csúszva szokásos  verseny-előkészületekhez képest. Szerencsére volt egy büfésátor, ahol lehetett némi ennivalót kapni, de csak amolyan majálisosat. Vettem hát egy pár virslit mustárral és vigyorogva majszoltam el két szelet kenyér kíséretében, miközben Vajdaúrra és az örökös emésztési problémáira gondoltam. Azt hiszem ennél a jelenetnél odébb kellett volna támogatni a sokkhatás miatt :D Mindenesetre sokkal szebb színben láttam a világot így. Vettem még egy fél literes ásványvizet, ezt utánaküldtem a virslinek és komótosan elkezdtem leballagni a rajthoz, ami cca 800 méterre volt. Amikor leértem még mindig volt fél órám, úgyhogy olyat tettem, mint még soha.

A gyengébb idegzetű olvasók ne olvassanak tovább....

Elkezdtem bemelegíteni!

Kocogtam a Chinoin gyár előtt a völgyben. Nekem csak krinolingyárként él az emlékezetemben egy kalandos nyár óta '92 körül:))  Egy 6 vagy 10 napos bükki kalandozás közepe táján ebben a völgyben sátraztunk. Akkor ez még kedvelt kirándulóhelye volt a miskolciaknak is, volt néhány nyomós kút, meg tűzrakóhely, miegymás.

Most nyakig érő gaz és bazi nagy tábla: KASZÁLÓ! BELÉPNI TILOS! Meg persze a krinolingyár fél hektáros parkolója. Sic transit gloria mundi :(

Kár, hogy nem maradt meg kirándulóhelynek. Meg persze a valamikori Hermann Ottó emlékpark is megérne egy misét a Majális parknál...

Hát ez egy kicsit elszomorított, aztán túltettem magam a dolgon, de megjegyeztem, hogy egy kellemes hellyel kevesebb.

Végül elkövetkezett a rajt. 13 km-ig emelkedett nagyjából a pálya, végig a Garadna völgyön az autóúton. A 9. kilitől köves erdei úton, nagyon kellemes árnyas, lombos terepen vezetett a pálya.

A frissítés teljesen rendben volt, 4-5 kilinként mindenhol volt víz, iso, szőlőcukor banán. A magam részéről nagyon taktikusan futottam. Menetben tartottam - de legalábbis igyekeztem - az 5 perceseket, a frissítőpontokon viszont szépen lassítottam,  a 3. ponttól már rövid sétálásokat iktattam be. Nagyon jól ment a dolog. A sebesvíz elágazótól lefelé döngettünk, itt elhagytak páran, de én emlékeztem rá, hogy a végén még van egy kemény emelkedő, úgyhogy erre tartalékoltam. Ami zavart, az az volt, hogy sajnos nem csak, hogy nem volt félpályás lezárás sem, hanem rendezőből is elég kevés volt az út mentén, leginkább csak a veszélyesebb kereszteződéseknél.

A kis fennsíkon nagyon kellemes volt futni, a meleg is éppen elviselhető szinten maradt. Ezután lerobogtunk vissza a Garadnába, ami bizony a térdet erősen próbára tette. A völgyben az útvonal oda-vissza elvezetett a csodaszép Hámori tó mellett, Lillafürednél. Mire észbe kaptam már az utolsó frissítőnél döntöttem magamba az isot és magamra a vizet. Egy utolsó lendülettel felrobogtam a célhoz, 2:20-as idővel sikerült abszolválnom a 26 kilit, amivel határozottan elégedett vagyok, különösen, ha figyelembevesszük, hogy egyáltalán nem erőltettem a dolgot.

Hamarosan beérkezett a pici etióp győztes, aki azonos volt Zsuzsa utitársával a Kékes CsF-re.

JAh és még egy dolog emelte a verseny fényét, nem volt ott Gyurcsány :)

Napos és esős kilométerek

Ezen a hétvégén szerénységem, mint "nem-kemény-mag" és b. nejem szombaton a Bükki források 30 kilométeres távját tűztük célként magunk elé. Azért ezt, mert őszintén szólva a rosseb akart 8-10 órát gyalogolni, a futás pedig Ági miatt nem került szóba, így lett hát a 30. Illetve nem lett.

Szombat reggel, ahogy kell jó korán felkeltünk, én nagyon büszke voltam magamra, merthogy óra nélkül felébredtem fél hatkor és felköltöttem Ágit is. Eddig tartott a büszkélkedés, ugyanis felvilágosított, hogy nincs átállítva a telefonom, úgyhogy most fél 7 van, tehát a tervezett 7 órás indulás felejtős. Sebaj, összeszedelőzködtünk elindultunk. Konstatáltuk, hogy csöpörög az eső. Mire kiértünk Egerből nem csöpögött, hanem szakadt. Mivel a felszerelésünk finoman szólva nem a vízállóságáról híres (nem így készültünk), ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk Lillafüredre, aztán ha csendesedik, akkor elindulunk, ha nem, nem, elvégre nekünk ez hobbi és nem pályázunk kétes értékű babérokra azáltal, hogy magunkat szívatva fél lábszárig érő sárban cuppogjunk végig 30 kilométert. Esetleg megállunk valamely szokott helyünkön, aztán megyünk egy kört csak úgy magunktól, ahogy szoktuk. Így hát vártunk. Esett. Vártunk. Esett. Ez így ment 8:45-ig. Akkor elindultunk vissza. Mire Rejtekhez értünk elállt. Na persze. Ott rögtön meg is álltunk, és amint rápillantottam a térképre eszembe is jutott, hogy a Bükk egyik legszebb része itt van az orrunk előtt, nevezetesen a Pénz patak völgye. Nosza, már ki is pattantunk és elindultunk azzal a tervvel, hogy le a Pénz patak mentén a Hór völgyig, majd vissza Répáshuta felé, végig a Pénz-pataki tanösvényen ha még nagyon akarunk menni, akkor észak felé még kerülünk egyet. Mindebből az lett, hogy mire a Rejteki kőfülkéhez értünk, ismét esegetett az eső, majd rövidesen szakadt, mi pedig szakszerűen bőrig áztunk. A tanács azt a döntést hozta, hogy visszafelé rövidebb, mint körbe, mivel sajnos talptól mellkasig csurom vizesen nem vidám dolog még egy-két óra gyaloglás. Felfelé a völgy alján a vaddisznónyomokkal sűrűn teletűzdelt sárban caplattunk, ezzel némi kalandot mellékelve még a dologhoz, aztán vissza is értünk az autóhoz. Ebben az időben ennyi éppen elég volt, hogy még jó hangulatban üljünk be az autóba, még száraz váltóruha híján is.

Vasárnapra, míg a többiek Debrecenben szaladoztak, jómagam részben kárpótlás gyanánt kimentem reggel egy kiadós körre a Varróháztól végig a Vöröskő völgyön. Elvittem magammal a fényképezősebb telefont, abban reménykedve, hogy az elmúlt időszak csapadékos voltára tekintettel talán a Vöröskő forrást sikerül működés közben lefotózni, de legnagyobb bánatomra nem működött. A régi vasút nyomán felfutva úgy terveztem, hogy a gerincen átkelve a Peskő völgyben megyek vissza. Ez végül sikerült is, bár egy kisebb kerülővel. Annak dacára, hogy ezen a környéken már többször túráztam éjjel is úttalan utakon a Peskő ház felől tökön-paszulyon keresztül a Cserepeskői barlanghoz, most ebből az irányból nem éppen azt az ösvényt sikerült megtalálnom, mint amelyen már többször is jártam. Ez a tévedés rendkívül hálás dolog volt, ugyanis így két csodaszép napsütötte rétet is felfedeztem, amik a délelőtti verőfényben rendkívül festőien néztek ki. Sajnos a fényképezés későn jutott eszembe, amikor már a Peskő völgyben voltam. Lejjebb a völgyben a fák között átszűrődő napfény is igen megfogott, ekkor már észbe kaptam.

Összességében igazán kellemes hétvége volt, amely még jobban elmélyítette bennem az érzést, hogy a Bükk a legszebb tájegység, legalábbis amihez hasonlítani tudom, azok között mindenképp. A pénz pataki tanösvényt pedig hamarosan ismét meglátogatjuk, de akkor körbe is megyünk, és nem felejtek el fotózni sem ;)

A változatosság kedvéért Hármashatárhegy

Ma délelőtt futottam egy kellemes 11 kilométert a HHH körül. Eredetileg nem ez volt tervezve, de benn felejtettem az irodában néhány papírt, ami ugye arra van, hát gondoltam, kellemest a hasznossal összekötve kihasználom a szép napsütéses időt. Jól is tettem, mert ahogy elnézem már elborult.

A hegyen nagyon sokan voltak. A repülőtér környékén hemzsegtek a siklóernyősök, az erdőben a kutyás nénik, bácsik, fiúk, leányok kerékpárosok, gyalogosok, futók.

Nagyon szép volt az idő, a rét tele volt ezzel a sárga izé virággal (tavaszi hérics). Még jó, hogy volt nálam telefon így egy gyors fotó erejéig pihenőt is tartottam.

Valami tájékozódási versenybe is belecsöppentem, az Árpád kilátó alatt a pihenőnél lelkesen rajzolgatták valami fiatalok az útvonalakat a tájfutó térképekre. Mondjuk a katonasírtól felrombolni az Árpád kilátóig szép baleset volt, de sebaj, legalább jó lesz a formám a hegyi félmaratonon :)

15. Eged-hegyi futás

Ezen a  gyönyörű verőfényes vasárnapon, a többszöri szíves invitálások ellenére is egyedül mentem neki (a magam részéről harmadszor) annak a terepfutó versenynek, amelyik Eger "Szent Hegyére" az Eged hegyre vezető úton lett megrendezve. A párhuzam a Fujijamával azért is adja magát, mert, ha hinni lehet a dolognak, akkor az Eged is egy kialudt vulkán.

Bár a verseny távja mindössze 12 km, de azért nem lebecsülendő, ezt a véleményemet alátámasztja a szintmetszet is. Ezen a 12 kilométeren bizony csaknem 400 méter szintemelkedés van.

A verseny igen családias volt, mintegy 60 indulóval összesen. A nevezésnél összefutottam egy régi egri ismerőssel, akinek inkább az öccse volt közelebbi haver még "legénykoromból". Róla csak azt tudtam, hogy sokat montizott régen, többet nem nagyon, sőt, még igazából a polgári nevét sem, csak a becenevét. Beszélgettünk, beszélgettünk, majd amikor kérdeztem, hogy hogy is van a futással meg miegymás kisült, hogy triatlonozik. További faggatózás után kiderült, hogy hatszoros ironman, majd végül kibökte, hogy korosztályos országos bajnok a hosszútávú triatlonban :| Meg is tekintettem az eredménylistát, tavaly abszolút egyéniben 11. lett Nagyatádon (Kovács László).... Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló sportember ismerőseim vannak :)

Na de ne menjünk a dolgok elébe...

Szóval némi csúszással sikerült indulni, mert a csip mérőszőnyegét nehezen kalibrálták be, de mindössze néhány perc csúszás volt. Nekilódultunk az Érsekkertből kifelé, el az uszoda mellett, aztán, mindössze kb 6-700 méter után meg is kezdtük a "kellemes" felkapaszkodást, először Eger utcáin, majd a lőtér mellett a szőlők közé tértünk. Itt még

viszonylag kezelhető volt a terep, de hamarosan következett a feketeleves, vagyis a hegy voltaképpeni megmászása. Nos a hegy lábát elérve a futás körülbelül 20 méteren keresztül ment. Ezen a terepen a futás hatását tekintve vetekszik Pai Me ötpontos szívrobbantó technikájával. Miután tempós gyaloglásra váltottam szembesültem a következő kellemetlenséggel, miszerint a farizmaim nagyon durván begörcsöltek, ami meg is lepett, mert ilyen még sosem fordult elő. No amíg én a különböző nyamvadt alkatrészeimmel voltam elfoglalva, addig, kb a hegy felénél a Kovács Laci ördögi tempóban robogott lefelé szemben, dacolva a nem kicsi dolomit(?) görgetegekkel, csak pislogtam, hogyan képes erre a tempóra.

Végül aztán nem könnyen de felértem. A csúcson az egyetlen frissítés várt minket, nevezetesen egy pohár víz. Ebből kortyoltam valamennyit, szokásommal ellentétben megállva, mert nem vitt rá a lélek, hogy a poharat az erdőben dobjam el, hisz ki tudja összeszedik-e. Az egyik srác ujján, aki a vizet osztotta egy bányászgyűrűt csillantott meg a nap, egy hangos "Jó szerencsét!"-tel meg is tiszteltem, aminek szemmel láthatóan megörült, majd, amennyire a lélegzetemből futotta felvilágosítottam, a miértekről. Ekkor fülig szaladt a szája és nem kevésbe harsány "Világost a Geoósnbak!"-ot kurjantott, mikor végre összekaptam magam és visszaindultam.

Most már "csak" annyi dolgom volt, hogy ledöngessek a hegyről

ami belefér. Ez már kicsit könnyebben ment, ugyanakkor helyenként eléggé oda kellett figyelni, hogy az ember fia ne dobjon egy hátast. Lent a szőlők között már sokkla jobban ment a dolog. Az Érsek kert széléhez érve egy helyi judos úriember (belőlük is volt néhány, vitték fel a 100 kilójukat és az iszonyatos vállaikat a hegyre, én meg csak néztem mi erő van bennük) utólért és megfeddett, miszerint ő látja, hogy kiengedtem és miért nem tolom neki. Na ezen felszívtam magam és tényleg megtoltam a végét, szokásommal ellentétben. A célban leadtam a csipet, kaptam egy feledhető pólót, egy szép kitűzőt (immár arany színűt) és egy emléklapot valamint vásároltam egy alkohomentes sört, ezzel is megjutalmazván magamat.

Szerk.: az időm végül 69 perc lett

Ez az útvonal és verseny szerintem ennél sokkal többet érdemelne, de gondolom megvan az oka amiért annak dacára, hogy 15 éve rendezik nem nagyon tudott kibontakozni. Mindenesetre érdemes lenne szerintem kicsit felpörgetni.

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Havas futás a Normafánál

A hét első öt napjának csodaszép havas időjárására való tekintettel bolond lettem volna, ha nem vagyok kint annyit amennyit csak lehet, hiszen ismerve a jelenlegi üvegházhatásos helyzetet ki tudja meddig lesz élvezhető az igazi tél.

Újév napján egy kis pihentető kirándulással kezdtünk, természetesen hógolyózással tarkítva. Botond (utánpótlás) rendkívüli érdeklődéssel figyelte a szánkózó gyerekeket, ezért el is határoztuk, hogy másnap délelőtt azonnal veszünk egyet és irány a hegy.

Másnap reggel frissen, üdén, fiatalosan kipattantam az ágyból és míg a vendégeink még horpasztottak, addig toltam egy 6ost a patakparton, gyönyörű téli csikorgó hidegben, alig letaposott havon. Ezután elindultunk a szánkóbeszerző körútra. Sajnos legnagyobb meglepetésünkre sem a Hervisben, sem pedig a Decathlonban nem lehetett kapni, mert állítólag mindet elhordták karácsaony előtt. A Hervisben volt ugyan ilyen műanyag izé, bob vagy mi, de az én meglátásom szerint egy szánkó legyen akácbul és punktum. Szerencsére késő délután volt dolgom a 11. kerületben, onnan meg már a budaörsi boltok egy köpés, így kiszaladtam oda. Rutinosan nem is a sportáruházra repültem rá, hanem a játékboltra és szerencsére igazam lett és remek szánkóhoz jutottam, bár nem túl jutányos áron. Így már legalább a másnapi szánkózásnak nem volt akadálya, fel is kerekedtünk jókor reggel, be az autóba, és irány a Normafa, aztán szánkózás ami belefér. Gyönyörű volt a hegy így havasan és hétköznap lévén elviselhető volt az embertömeg is. Elhatároztam, hogy másnap Anyára hagyom a szánkóztatás nemes feladatát és míg ők csuszkálnak, addig megyek egy 8-10-es kört.

És lőn....

Másnap futáshoz öltözve jelentem meg a tett helyszínén, majd nekiindultam a völgynek Makkosmária felé, gondolván, hogy a Z+ról a S-P-P-Po-Ko nyomvonalon visszajövök szépen az indulási helyhez. Ez jó is volt, csak az volt a gond, hogy hirtelen előkerült egy S+, a S meg nem :) Végülis mindegy, annyira azért nem lehet ottan eltévedni, uh. ezután le is tettem róla. hogy nézegessem a jeleket, mint holmi balek turista, hanem érzésből mentem arra amerre sejtettem az irányt. Nem is volt ezzel gond, de így egy kicsit változott a dolog, mert egy hosszú de enyhe kapaszkodás helyett egy hirtelen jó kis mászással ismét a gerincen teremtem, de sebaj, még elkocogtam a Jánoshegyig, aztán az északi oldalon meg vissza. Amíg ez zajlott a család szánkózás és játszóterezés ürügyén csatakosra ázott, úgyhogy egy gyors átöltözés után bepattantunk az autóba és hazarepesztettünk. Hál'isten, hogy kimentünk ennyiszer, mert péntektől kezdve olvadás, meg eső meg ónóseső, amit gyűlölök, de hát ez van.

A mai futást persze emiatt a gusztustalan ónóseső miatt elhalasztottam, semmi kedvem nem volt csúszkálni.