Napos és esős kilométerek

Ezen a hétvégén szerénységem, mint "nem-kemény-mag" és b. nejem szombaton a Bükki források 30 kilométeres távját tűztük célként magunk elé. Azért ezt, mert őszintén szólva a rosseb akart 8-10 órát gyalogolni, a futás pedig Ági miatt nem került szóba, így lett hát a 30. Illetve nem lett.

Szombat reggel, ahogy kell jó korán felkeltünk, én nagyon büszke voltam magamra, merthogy óra nélkül felébredtem fél hatkor és felköltöttem Ágit is. Eddig tartott a büszkélkedés, ugyanis felvilágosított, hogy nincs átállítva a telefonom, úgyhogy most fél 7 van, tehát a tervezett 7 órás indulás felejtős. Sebaj, összeszedelőzködtünk elindultunk. Konstatáltuk, hogy csöpörög az eső. Mire kiértünk Egerből nem csöpögött, hanem szakadt. Mivel a felszerelésünk finoman szólva nem a vízállóságáról híres (nem így készültünk), ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk Lillafüredre, aztán ha csendesedik, akkor elindulunk, ha nem, nem, elvégre nekünk ez hobbi és nem pályázunk kétes értékű babérokra azáltal, hogy magunkat szívatva fél lábszárig érő sárban cuppogjunk végig 30 kilométert. Esetleg megállunk valamely szokott helyünkön, aztán megyünk egy kört csak úgy magunktól, ahogy szoktuk. Így hát vártunk. Esett. Vártunk. Esett. Ez így ment 8:45-ig. Akkor elindultunk vissza. Mire Rejtekhez értünk elállt. Na persze. Ott rögtön meg is álltunk, és amint rápillantottam a térképre eszembe is jutott, hogy a Bükk egyik legszebb része itt van az orrunk előtt, nevezetesen a Pénz patak völgye. Nosza, már ki is pattantunk és elindultunk azzal a tervvel, hogy le a Pénz patak mentén a Hór völgyig, majd vissza Répáshuta felé, végig a Pénz-pataki tanösvényen ha még nagyon akarunk menni, akkor észak felé még kerülünk egyet. Mindebből az lett, hogy mire a Rejteki kőfülkéhez értünk, ismét esegetett az eső, majd rövidesen szakadt, mi pedig szakszerűen bőrig áztunk. A tanács azt a döntést hozta, hogy visszafelé rövidebb, mint körbe, mivel sajnos talptól mellkasig csurom vizesen nem vidám dolog még egy-két óra gyaloglás. Felfelé a völgy alján a vaddisznónyomokkal sűrűn teletűzdelt sárban caplattunk, ezzel némi kalandot mellékelve még a dologhoz, aztán vissza is értünk az autóhoz. Ebben az időben ennyi éppen elég volt, hogy még jó hangulatban üljünk be az autóba, még száraz váltóruha híján is.

Vasárnapra, míg a többiek Debrecenben szaladoztak, jómagam részben kárpótlás gyanánt kimentem reggel egy kiadós körre a Varróháztól végig a Vöröskő völgyön. Elvittem magammal a fényképezősebb telefont, abban reménykedve, hogy az elmúlt időszak csapadékos voltára tekintettel talán a Vöröskő forrást sikerül működés közben lefotózni, de legnagyobb bánatomra nem működött. A régi vasút nyomán felfutva úgy terveztem, hogy a gerincen átkelve a Peskő völgyben megyek vissza. Ez végül sikerült is, bár egy kisebb kerülővel. Annak dacára, hogy ezen a környéken már többször túráztam éjjel is úttalan utakon a Peskő ház felől tökön-paszulyon keresztül a Cserepeskői barlanghoz, most ebből az irányból nem éppen azt az ösvényt sikerült megtalálnom, mint amelyen már többször is jártam. Ez a tévedés rendkívül hálás dolog volt, ugyanis így két csodaszép napsütötte rétet is felfedeztem, amik a délelőtti verőfényben rendkívül festőien néztek ki. Sajnos a fényképezés későn jutott eszembe, amikor már a Peskő völgyben voltam. Lejjebb a völgyben a fák között átszűrődő napfény is igen megfogott, ekkor már észbe kaptam.

Összességében igazán kellemes hétvége volt, amely még jobban elmélyítette bennem az érzést, hogy a Bükk a legszebb tájegység, legalábbis amihez hasonlítani tudom, azok között mindenképp. A pénz pataki tanösvényt pedig hamarosan ismét meglátogatjuk, de akkor körbe is megyünk, és nem felejtek el fotózni sem ;)

A legifjabb Bébielefánt debütálása

Ezen a hétvégén megpróbáltuk (egyelőre) egyetlen gyermekünket elindítani a "lejtőn", ami a természetjárást illeti. Kinéztünk egy neki való távot, az Erzsi által is emlegetett IVV túrán. Ritkán van 5 km-es résztáv, ezért nem is haboztunk, mikor szóbakerült a dolog. Mivel gyermekünk 2.5 éves ezért nagyobb táv szóba sem jöhetett, még nyakban vivős történetként sem, pláne, mivel a kis sajtkukac nemigen hagyja, hogy a nyakamban vigyem. A túra azért is volt szimpatikus, mert boldogult ifjúkorom emlékeit idézte, ugyanis, itt, Sukorón volt a másodéves terepgyakorlat megrendezve minden évben, a miénkről még mindig őriznek néhány jellegzetes fotót a tanszék oldalán.

Épp csak sikerül az indítás bezárása előtt elindulni, mert egyrészt csemeténk későn kelt, másrészt pedig jóval több résztvevő volt, mint amire számítottak a szervezők. Végül megkaptuk a szép kivitelű ellenőrzőlapot, rajta egyetlen EP pecsétjének helyével, mint Amgelika forrás. Kisfiunk termászetesen nagysából 5 méterenként állt meg kavicsot szedni, virágot gyűjteni, kutat nézni, majd megnit kavicsot szedni, stb :) Körülbelül félóra alatt sikerült eljutnunk a mintegy 500 méterre levő, fent emlegetett mérőbázishoz, amiről csináltam is képeket. Azért itt még erősen kétséges volt, hogy sikerül-e abszolválnunk a távot 16:00-ig, amikor is zár a cél, ez látszik is az arckifejezéseken.

Végül, az első domb megmászása után gyermekünk lendületbe jött, sokszor nekünk kellett sietni, hogy utólérjük, de szerencsére többnyire azért közbejött egy csigabiga, bogárka vagy egyéb szemlélnivaló, ami lassításra és hosszas szemlélődésre késztette, de ettől eltekintve jól haladtunk. Igaz az út negyedénél utólért bennünket a seprű, egy kedves pálinkaszagú bácsi személyében, aki nagyon lelkesen mesélgette a területhez kapcsolódó turista és tájfutó élményeit.

Az egyik sziklás részen összefutottunk egy népesebb turistacsoporttal, aholis meggyőződhettünk róla, hogy a férfiúi hiúság igen korán kialakul, ugyanis a követkeő történt. Mivel a hegy elég meredek volt, ezért Botit felvettem az ölembe és mivel megengedte, ezért ebből látszott, hogy valóban az :) Amikor azonban meglátta a turistacsoportot, főleg köztük néhány 6-8 éves forma fiúcskát, akik a sziklákon mászkálnak, azonnal elkezdett reklamálni, hogy tegyem le, majd pedig egyenes derékkal, fegyelmezetten lépegetett felfelé a lejtőn. A jelen levő turista bácsiknak pedig többször mondta, láthatóan elismerést várva: "Kicsit meredek...." :)

Ezután szint mmár nem volt, kellemes sétatempóban, egy hasraesés és néhány újabb bogárka megszemlélése után elértük az Angelika forrást.

Botond itt kapott egy csokitojást, illetve hármat, mert nemes egyszerűséggel kiszedte mindet a kosárból, de tette mindezt olyan édibédi mosollyal, hogy a néni nem tudta mondani, hogy csak egy jár. Mintegy fél órát pihengettünk itt, ettünk, ittunk, majd elindultunk lefelé. Eddigre remekül felvettük a ritmust, így meglehetősen jó tempóban mentünk lefelé, csak ritkán kellett noszogatáshoz folyamodni. Lenn a szántóföldeknél utólért bennünket Maci kolléga, majd kisvártatva feltűnt Erzsi is, utóbbi a szolgálati szabályzatnak megfelelő Bébielefánt pólóban, Maci valami Bécs - Budapestes pólóval próbált villantani, pedig olyanja sokkal több embernek van :)

Miután váltottunk pár szót elrohantak, mi pedig ballagtunk tovább a mi kis tempónkban. Miután elmentek, Botond, a hét eleji állatkerti emlékek hatására kerek szemekkel kérdezte, hogy no akkor mikor nézzük meg a macikákat és hol vannak? Próbáltuk megmagyarázni, hogy amikor maciról beszéltünk, akkor arról a nagydarab szakállas bácsiról volt szó. Erre megjegyezte, hogy attól félt, úgyhogy őt inkább ne nézzük meg :)

Aztán leértünk, még kicsit szórakoztattuk magunkat némi sorbanállással, majd hazaindultunk. Otthon a szomszédos cukrászdában még megjutalmaztuk magunkat egy fagyival.

Cca 3 óra alatt teljesítettük a távot, ami a körülmnényeket tekintve véleményem szerint meglepően jó idő. Az emléklap pedig most tényleg emléklap lett.

Van még pár kép itt.

Just-for-fun túra a Bükkben (azt, hogy havazott már ki sem emelem :) )

Március 22.-én elkövetkezett az első olyan nap, amikoris szeretett csemeténket a nagyszülőkre hagyván édeskettesben nyakunkba vettük a Bükköt és rekreáltunk egy kicsit.

Az ablakon kinézve kitartóan csöpörgő esőt láttunk, de nem dőltünk be a látszatnak, hiszen tudtuk, hogy a jelen időjárás mellett jó eséllyel 7-800 méteren ez már hó lehet. Hál'isten igazunk is volt, így győnyörű téli hangulatú túrát járhattunk végig, így Nagyszombaton.

A túra félórás autózással vette kezdetét, szépen felcsoszogva a Heregrétig. Közben csendben (és néha hangosan) áldottam az eszem, hogy nem tetettem még vissza a nyári gumikat. A Tamás -kútnál így is volt egy kis pittyputty, pedig max 40-nal támadhattam meg ott a kanyart, de a járgány úgy túrta kifelé az orrát, mintha ott se lennék, de igazából nem történt semmi, csak éreztem, hogy mozdul a cucc és nem jófelé. Kis gázelvétel megoldotta.

Néhány kanyarral később el is értük a parkolót, letettük az autót, átöltöztünk és nekiindultunk.

Ez a látvány fogadott bennünket, nem kis örömünkre:

 Igazán kitűzött útvonal nem volt, annyi kikötése volt Áginak, hogy Őserdő, Fennsík és legalább egy Kő legyen benne:) A rétről északnak indulva felkapaszkodtunk a Tarkő felé - aminek a megmászását közös megegyezéssel hanyagoltuk -  az Őserdőig. Útközben egy őz- és egy muflon csordába is belebotlottunk, de mindannyiszor elszeleltek, mire előszedtem a fényképezőt :( Cserébe valamiféle igen jópofa virágok kandikáltak ki a hó alól itt is, ott is, amelyek nem tudtak elszaladni, hát ezeket fotóztuk nagy lelkesedéssel.

Az Őserdő körül van egy ideje kerítve, ezért megkerültük, de ebben az időben nem volt túl jó ötlet a hegyoldalban bukdácsolni a kellemesen lankás völgy helyett. Az Őserdő előtt portré, majd a Fekete sárnál tájképfotózó versenyt rendeztünk

Innen a Zsidó rét felé fordulva a Keskeny réti tanösvényen végigballagva megszemléltük a töbröket, majd felkapaszkodtunk a Háromkő tetejére, ezzel pipálva az utolsó kritériumot is. Mivel az orrunkig is alig láttunk, így föntről nem volt értelme fotózni, de lentről aztán csináltunk egy képet visszatekintésileg.

Aki ismeri a környéket, az tudja, hogy innen kényelmes úton csak elég nagy kerülővel lehet visszakeveredni a Heregréthez, ezért úgy terveztem, hogy megkeressük azon egy-két hely egyikét, ahol a Háromkő oldala nem függőleges sziklafal, csak 60%-os lejtő :) Nem volt könnyű, de megleltem az egyik ilyen helyet, így egy kiskalandtúrázás is csöppent a dologba, amikor zergeügyességgel ereszkedtünk le toronyiránt a hegyről. Viszont így 5 km helyett csak max 1-et kellett gyalogolnunk, hogy ismét a Hárs kútnál legyünk, innen pedig pikk-pakk visszamentünk a verdához, amire közben tetemes mennyiségű hó hullott, mi meg eddigre eláztunk, mivel az alacsonyabb területeken eddigre már erősen olvadt, ennek megfelelően néztünk ki (a kamásli természetesen a szekrényben nyaralt, mert ki gondolta még csütörtökön ugye...)

További fotók itt.

Megint Bükk, meg a hó

Akkor fussunk neki újra…

Szóval.

Az úgy volt, hogy miután meghallottam a meteorológiától, hogy másnap az észak, észak-keleti országrészben havazás várható, éles logikával azonnal kikövetkeztettem, hogy ez a Bükkre is vonatkozik, sőt! Mi az hogy! Nagyon is!

Ennek örömére el is terveztem, hogy a régi hagyománynak megfelelően azonnal kimegyek egy kiadós futásra, hadd ropogjon a friss hó a lábam alatt, míg el nem olvad. Míg ezt a gondolatot dédelgettem magamban, addig elkövetkezett az este és összetalálkoztam néhány cimborával (Zeusz, Andris – már aki volt Tisza-túrán-). Nem hazudtolta meg magát az egri team, éppen túrát szerveztek a Bükk-fensíkra. Nosza -mondtam magamban a forralt bor kortyolgatása közben- itt a remek alkalom, hogy végre havat taposhassak a fennsíkon, idejét sem tudom mikor volt ilyen, egyszóval lecseréltem a reggeli futást egy kiadós túrára.

A terv Bányahegy – Háromkő – Tarkő – Bánkút – Bányahegy útvonal volt, amit persze híven magunkhoz, menet közben háromszor korrigáltunk J

Reggel 9kor indultunk. Volna. Ha az autóval érkező kolléga nem fél 10re ér oda. Sebaj. Nagy gáz irány a Bükk. A lillafüredi út rendesen havaz volt, de remekül vettük az akadályt, ellentétben fiatalok egy kisebb csoportjával, akik tanácstalanul álltak körül egy Zsigulit az egyik kanyarban, erősen vakarva a fejüket, meg valamit ott bütyköltek. Megkérdeztük tudunk-e segíreni, de nemleges válaszuk után továbbhajtottunk. Andris megjegyezte, hogy tősgyökeres Borsodi barátunk Konyó most jól letolna bennünket, hogy ilyet az ember Borsodban nem csinál, pláne nem Zsiguli esetében, nem biztos, hogy jól jön ki a dologból. Mindenesetre a verést és a kirablást megúsztuk és tűz a Bányahegyig.

Megérkezés (gyors pálinkázás :)):

Fel a Bányahegy oldalában.

Tanulok Tamástól :)

Ez már a Háromkő, itt mindenki fényképezte a tökjó ködöt. Nagyon szép volt, kár, hogy a fotó nem adja vissza. Aztán ettünk pár kocka csokit, körbeadtuk a Zeusz féle rendkívül ízletes ágyaspálinka palackját, majd továbbmentünk.

Vidám az élet :)

A Háromkő tetején:

Itt találkoztunk jó csomó mukival aki GPS-szel a nyakában akciózott ott valamit. Nem tudtuk kitalálni, hogy geocaching-et játszanak vagy egyszerű nagyzási hóbortjuk van. Utóbbi azért valószínűbb, mert csak az ösvényeken közlekedtek, viszont a Bükknek ezen a részén eltévedni gyakorlatilag lehetetlen, tehát nemhogy GPS, de még térkép se nagyon kell szvsz.

A Tarkő a Háromkőről:

Itt megbeszéltük, hogy megnézzük feltétlenül az Őserdőt, legfeljebb kicsit többet megyünk (ekkor még nem néztünk az óránkra)

A Háromkő a Tarkőről :)

Jók a kilátások:

Na itt ebédeltünk, aztán ránéztünk az órara… Megegyeztünk, hogy elszöszmötöltük az időt, így Őserdő fuccs, irány Bánkút. De az ebéd fincsi :D

Bánkút felé, a Zsidó-rét:

Itt megint az óránkra néztünk. Számoltunk. Persze csak nálam volt elemlámpa. Bánkút nem fér bele, uh. Irány a Nagymező.

Fenyő, meg út, meg hó. Jó nem?

Ez itt az a bizonyos. Nagy is, mező is:

A Lipicai ménes sajnos ilyenkor a téli szállásán van, pedig nélkülük nem az igazi a látkép. Ez olyan művészi fotó jégcsapokkal meg minden.

No ez volt. Szép volt jó volt. Az egyetlen hibát sajnos azzal követtem el, hogy kigombolkoztam az egyik hegytetőn, így ennek meglett az eredménye egy kiadős meghűlés formájában, de 2-3 nap alatt kihevertem.

Ezt most jól megírtam előre, nem tol ki velem mégegyszer :D:D

2006első és utolsó havas túrája

Rohadjon el élve ez a q... fríblog.

Cirka másfél oldalas túrabeszámolóm vált semmivé., Gratula.

Ezt most nem fogom leírni mégegyszer, mert nem lenne már olyan.

Mindegy. 29.-én voltunk a Bükk-fennsíkon, esett a hó. Jó volt.

Itt vannak a képek.

http://kep.tar.hu/bebielefantok/50413757#2

Persze a másik fos meg a képtár, mer persze, hogy nem név szerint rendezi, hanem fordítva. Eh...