zene bejegyzései

Megint csak a patakpart jutott

Ez a hétvége az ismert okok miatt ismét úgy alakult, hogy olyan egzotikus helyszínek helyett mint a Göcsej vagy a Normafa (irónia) be kellett érnem a Rákos partjával ismét, mint futóterep.

Szombatra 8, vasárnapra 11 km jutott.

Mostanában abszolút csakaz erőnlétem úgy-ahogy való megőrzésével próbálkozom, ennek megfelelően teljesen alacsony pulzusos futásokat csinálok. Ez persze nézőpont kérdése, nálam ez 140-150-es pulzust jelent. Tudom van akinek 120 fölé még a Kékesre fölfelé sem megy, de ez nem én vagyok sajnos :(

Hogy azért a pörgés legalább érzésre meglegyen a lejátszóba Maci kedvenceit, az AC/DC-t töltöttem be. Olyan kasszikusokat hallgattam, mint a

Riff raff

R'n'r Ddamnation (nagyon súlyos '78as B. Tóth Lászlót idéző ősfelvétel):

vagy a méltán népszerű "If you want blood" :)

Ezek után azért nem olyan nagyon csodálkoztam, hogy az órám 106-as átlagpulzust mondott a végére.

Bár az is igaz, hogy mivel néhány helyen nagyfeszültségű távvezeték közelében megyek hosszasan, így ezeken a részeken néha 200 feletti pulzust mutatott az órám, ami ugye ha igaz lenne, akkor valószínűleg már nem élnék. Szóval ha a mérési hibát nem számoljuk, akkor is valószínűleg 105 körül volt az átlag.

Nem tudom ki használ pulzusmérős órát, de mi a tapasztalat ezzel? Szokott ilyesmi miatt csalni vagy az enyém nem működik jól?

Azt nem kérdezem, hogy az AC/DC kinél szokott pulzusemelkedést produkálni, mert ezt tudom :D


Futás és zene

Egy ideje készülök már erre az írásra, csak valahogy mindig elmaradt, de ami késik nem múlik.

Két ázsiai kap föszerepet az írásban:

Samsung YP-U3, aki koreai

Samsung mp3 player

és a

Tokyo Ska Paradise Orchestra


akik japánok.

Visszajáró lelkek tapasztalhatták, sokszor hangzik el a csatakiáltás: "Dübörgés és Rock and Roll". Az ebből a felkiáltásból fakadó képnek jómagam ezidáig olyan nagyon nem feleltem meg, mivel edzés közben sosem hallgattam zenét, leginkább az autóban esetleg néh munka közben. Ennek több egyik oka az volt - ki nem találná senki - hogy nem volt megfelelő eszköz a birtokomban, a másik ok pediglen az, hogy legtöbbször igyekeztem olyan helyekre menni, ahol inkább a csendet élvezem mintsem valami mesterséges zajt.

De egyszer csak eljött az idő, hogy egyre gyakrabban szorultam rá, hogy újra és újra a legközelebbi futóterepet válasszam, a Rákos partját. Annyira nem rossz ez a parkos, ligetes, levegős pálya, de így a sokszor sokadik menet után bizony néha már unalmas volt. Egy ilyen kissé unalmas futás alkalmával jutott eszembe, hogy érdemes lenne beszerezni valami alapáras mp3 lejátszót.

A tavalyi év karácsonyán a jézuskának megsúgta valaki az ötletet, így aztán gazdagabb lettem egy újabb kütyüvel, a fent bemutatott Samsung YP-U3 készülékkel. Semmi extra nem mondható el róla, van némi memória benne meg egy rádió, de a célnak tökéletesen megfelel. A fejhallgatója sajnos futáshoz nem a legtökéletesebb, azt ki kellett cserélnem. Remekül szól, csak hajlamos kiesni a mozgás miatt.

Lelkesen kezdtem hát válogatni a zenéket, mi is lenne jó az edzéshez. Próbálkoztam a durvább vonallal, Metallica, System of a Down vonalon, de ez valahogy nem jött be, azután a dallamosabb történetek felé vitorláztam.

Végül ami maradéktalanul bevált az az egyébként is nagy kedvenc TSPO zenekar. Annyi a lényeg, hogy Orchestra, vagyis jó sokan vannak :) Fúvósok, meg persze "hagyományos" felszerelés (gitár, dob, miegymás). Ahogy a nevükből is látszik a ska műfajában alkotnak maradandót. De ez tényleg így teljes, mert bizony vannak ezen a területen olyan zenekarok, akiknek a "művészetét" elég nagy jóindulattal lehet csak zeneinek mondani. Ez a pár őrült japán arc, szokás szerint fog valamit, amit máshol találtak ki, majd csinálnakl vele valamit, amitől sokkal jobb lesz mint bármely más hasonló. Dehát ezek a japánok már csak ilyenek, gondoljunk pl az írásukra vagy az iparukra.

Kicsit elkanyarodtam a lényegtől, elnézést...

Szóval ennek a stílusnak az alapja a kéttónus, illetve ha autentikus akarok lenni akkor a "two tone". Ez pedig egy olyan ritmus, ami remekül alkalmas arra, hogy a futásunk ritmusát hozzá igazítsuk. Mindemellett többnyire meglehetősen vidám muzsika, mind témájában, mind pedig a dallamvilág tekintetében, így biztosítva napsugaras érzésű futást tél esti edzések során is. Némelyeknek mitagadás erről a ritmusról elsőre a jó öreg csárdás és késői vadhajtása a lakodalmas muzsika ugrik be, amiben talán van is valami. Ez egy japán zenekar tekintetében nem biztos, hogy furcsa, hiszen valahol az ázsiai zenei alapokat hordozzuk magunkkal mindketten. Ami miatt furcsa az az, hogy állítólag ez a stílus jamaikai négerektől származik. Ez számomra kissé érdekes, a ritmus és dallamvilág miatt, de ezt mondják az okosok, hát elhiszem. Megaztán nem is fontos annyira.

A tavaly általam összedobott 2006-os eseményekről szóló Elefántfilm alatt is ha jól emlékszem ők szóltak egyébként, a 2007-es idő hiányában elmaradt, mivel nem is nagyon volt sikere az előzőnek ezért nem görcsöltem vele, de ha lett volna valószínűleg ebben is az lett volna az aláfestés. Ha máshol nem a honlapjukon bele lehet hallgatni, meg lehet találni "itt-ott" a neten mp3akat tőlük.

Hát akkor:

Dübörgés és rock and roll! :)


Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS